A magány elviselhetetlen könnyűsége – Ulrich Seidl figuráiról

2022. április 25. – írta Siklódi Lehel

Ulrich Seidl filmjeiben az egyén elmagányosodását kutatja, miközben arra is jut ideje, hogy a maga provokatív megközelítésével tükröt tartson korunk társadalmának. Nézőinek felajánlja a látás, illetve a szembenézés kényelmetlen lehetőségeit, hogy ők a szereplőkben találjanak rá saját devianciájuk rég elfeledett képmásaira. Az így megfogalmazott kritika célpontja az önhazugságukban fürdőző osztrák középosztály képviselői mellett a mindenkori néző lesz.

Ciki (.) (!) (?) Nem ciki. – Věra Chytilová: Sedmikrásky / Százszorszépek (1966)

2020. augusztus 15. – írta Fám Erika

Miért provokálnak mindig a fiatalok? Valóban mindig meg kell haladni a világot, amelyben egy új nemzedék felnő? Vajon soha nem elég jó egy társadalom? Folyamatos erkölcsi züllésben élünk? Javíthatatlan a világ? Nem kapunk egyértelmű válaszokat az előbbi kérdésekre a cseh újhullám egyetlen nőrendezője, Vera Chytilova Százszorszépek c. filmjében, de megfogalmazhatunk új kérdéseket, amelyek a mindenkori társadalom és a felnövekvő generáció közti feszültségek megértésére, elemzésére irányulhat.

Közvetítők – Miloš Forman-napló VI.

2020. május 9. – írta Jakab-Benke Nándor

A cseh rendező életét és műveit rendhagyóan, naplószerűen boncolgató sorozatunk utolsó részéhez érkeztünk, amiben akarva akaratlanul is számvetés történik.

Lefújja a rizsport – Jorgosz Lanthimosz: The Favourite / A kedvenc

2019. február 5. – írta Soós Tamás

Nem A kedvenc lesz a kedvencünk Lanthimosz abszurdjaiból, de hogy a görög sztár-művészfilmesnek ez a legviccesebb provokációja eddig, ahhoz nem fér kétség. A rajzoló szerződése epés kistestvért kapott.

A kellemeset a haszontalannal – 43. Filmszemle: Final Cut – Hölgyeim és uraim / Magyarország 2011

2012. február 6. – írta Jakab-Benke Nándor

Az idei Szemle kicsit olyan volt, mint az egyszeri diák dolgozata: tele utolsó pillanatban asztalra tett, épp hogy vizsgaképes tételekkel, némelyiket filmnek is nehéz nevezni. Ezen kakukktojások közti két végletről lesz szó.

Rossz rendőrhadnagy, jó film – Werner Herzog: Bad Lieutenant – Port of call New Orleans / Mocskos zsaru – New Orleans utcáin

2009. november 10. – írta Jakab-Benke Nándor

Kétféle filmes provokatőr létezik. Az elsőfajta harsányan-hangosan-csattogva szít botrányt, mint ahogy Pasolini, Jodorowsky, Makavejev vagy a fiatal Buñuel; a másik a szubverzív fajta: lassabban, csendesen mossa alá az ember morális tartóoszlopait, mint a késői Buñuel, Ferreri, Lynch vagy a jó öreg Herzog. A kalandos életű, sokat látott és tapasztalt német újhullámos most megmutatja, hogy mégis van értelme remake-et készíteni.