Van a Taxi 5-ben egy jelenet, amelyben a főszereplőpáros a régi széria Daniel Moralesének legendás fehér Peugeot-jával egy szikláról átugrat egy hajóra, és bár nekik semmi bajuk sem lesz, az autót totálkárosra zúzzák, vagy egyikük szavával élve: kinyírják. A francia suttyóvígjátékok császára, Franck Gastambide ugyanezt teszi a klasszikus franchise-zal.
Adja magát a kérdés, hogy tizenegy év után mi szükség volt egy újabb, ötödik karosszéria lehúzására arról a Taxiról, amelynek már a harmadik és a negyedik része is csak hatalmas jóindulattal ugrotta meg az „egyszer nézhetős”-kategóriát. De mivel újabban Hollywoodban elég nagy divatnak örvend a tíz-húsz évvel ezelőtti filmsikerek leporolása (lásd például a Zoolander, a Bazi nagy görög lagzi, a Tapló télapó, vagy az idei választékból a Tomb Raider folytatásait), miért ne vágtak volna bele a franciák is a buliba, ha egyszer akad egy igencsak Hollywood-kompatibilis franchise-zuk. Az viszont teljesen érthetetlen, hogy Luc Besson író-producer miért gondolta, hogy a Taxi 5-ből jó film lehet úgy, hogy pont azt az elemet spórolja ki az újrahasznosított verzióból, ami az előző négy felvonást olyan szórakoztatóan működtette. Ez pedig nem más, mint Samy Naceri és Frédéric Diefenthal nyomozópárosa.
Őket a rendezői posztot is betöltő Gastambide és a szegény ember (meg a franciák) Kevin Hartja, Malik Bentalha váltja, akiket már a magyar moziközönség is ismerhet a leginkább altesti poénokra és mértéktelen suttyóságra építő, ám az efféle mókára más esetben kaphatók számára is kínos és unalmas Pornó a házban (Les Kaïra) és Pattaya című filmekből. Gastambide pedig annak ellenére is ráerőszakolja a szupertaxis szériára markáns stílusát és a fent említett filmekben is használt − valószínűleg a privát baráti köréből kikerülő − szereplőgárdát, hogy a Taxi-filmektől azért eddig még akkor is távol álltak a kutyaszar-zuhanyos, takonycsorgatós és okádékban úszva vezetős poénok, ha be is figyelt olykor egy kis hányásos hahota és a beszólások is gyakran súrolták a rasszizmus határát.
Gastambide a főkarakterek tulajdonságait is felcserélte. Ezúttal a csetlő-botló, vezetni nem tudó lúzerarc az Uber-sofőrként tevékenykedő simlis csávó, aki valamilyen furcsa véletlennek köszönhetően a legendás Daniel unokaöccse, a laza, éles eszű, macsó pedig a zsaru, akit pont túlzásba vitt sármőrsége miatt helyeznek át Párizsból Marseille önkormányzati rendőrségéhez. Ez a csere pedig nem is lenne rossz ötlet, hiszen nyilvánvalóan kellett valami újítás a rebootolt karakterek érdekessé tételéhez, ám sajnos se Gastambide Vin Dieseltől lopott, autó-metaforás csajozós dumát lökő zsaruja, se Malik Bentalha állandóan parázó és pofázó figurája nem tudja megszerettetni magát annyira a közönséggel, mint annak idején Daniel és Émilien duója.
Annyi azért mindenképpen a Taxi 5 javára írható, hogy a nosztalgiafaktor kedvéért visszahozták mindenki kedvenc Gibert felügyelőjét (Bernard Farcy), aki ezúttal ugyan már nem rendőrfőnökként, hanem Marseille polgármestereként kreténkedik, de a film legviccesebb pillanatai és a régi Taxik egyszerre komikus és izgalmas hangulatának megidézése egyértelműen az ő nevéhez fűzhetők. Meg persze még valamilyen szinten a sztorihoz is, ami ötödik alkalommal sem lett eredetibb, csupán az aktuálisan felgöngyölítendő ügy paneljeit cserélték ki: a német, a japán, a kínai és a belga antagonisták kipipálása után ezúttal egy olasz, Ferrarikkal tépető gyémántcsempész bandát kell lefülelni, amelynek Buci Maci-fizimiskájú vezetője (Salvatore Esposito) kapásból meg is dobható a széria legbénább és legjellegtelenebb gonoszának címével.
A Taxi 5 tehát néhány valóban nosztalgikus pillanatot leszámítva megmarad Gastambide baráti társasága ökörködésének, amire kizárólag akkor érdemes jegyet váltani, ha tanulmányozni akarjuk, hogyan kell tökéletesen megerőszakolni egy sokak által kedvelt, szép emlékű filmsorozatot.
