A Last Vegas és a Szilveszter éjjel óta nem újdonság, hogy Robert De Niro némi pénzért kapható egy kis haknira, de azt nem gondoltuk volna róla, hogy képes lemenni kutyába is.
Legújabb filmjében, a Nagyfater elszabadulban az egykori taxisofőr egy veterán öregurat alakít, aki felesége temetése után végre szeretné kiélni magát. Ezért a nagyapó a gyerekkori álmait jogi karrierre és egy zsarnokoskodó leendő feleségre cserélő unokáját (Zac Efron) megfűzve elviteti magát Daytona Beach-re, ahol nemcsak a tavaszi szünet, hanem a hormonok is ezerrel tombolnak. A vén De Nirónak pedig már rég nem elég, hogy anno pornómoziba cipelhette Cybill Shepherdöt, új filozófiája szerint a legszebb ajándék, amit egy nagypapa az unokájától kaphat, egy fiatal csaj, akit gumi nélkül dughat meg.
Az persze várható volt, hogy ha az Ali G, a Borat és a Brüno forgatókönyvírója, Dan Mazer ül a rendezői székben, egy gross out-humorban tobzódó, politikailag még csak véletlenül sem korrekt komédia lesz a végeredmény. Ráadásul egy szexuálisan túlfűtött nagypapa nagyon is vicces vígjáték-alapanyag lehet, hiszen Rossz nagyapó (Bad Grandpa) címen már a hírhedt Jackass-alkotóbrigád is vászonra álmodta egy pinabubus nagypapa és unokája testnedvektől hasonlóan vastagon átitatott road movie-ját. Arra azonban nem gondoltunk, hogy Mazer Johnny Knoxville-t majmolva képes korábbi filmjei polgárpukkasztó humorát mindenfajta szatirikus és társadalomkritikus hangvételtől megfosztva, pusztán az öncélú alpáriság éltetésére használni. A Nagyfater elszabadul ugyanis semmi másról nem szól, mint hogy a második szűzkeresztségen átesni kívánó, mocskos szájú címszereplő hogyan tudja egyre infantilisebb helyzetekbe sodorni az alapító okiratokról, meg hatósági megfelelésről hablatyoló, papucsférjjelölt unokáját.
A szokásos buddy movie-alaphelyzettel operáló film valószínűleg szándékosan építkezik közhelyes és kiszámítható fordulatokból, hiszen így a játékidő jórészében keményen durrogtathatja a lehető legbizarrabb obszcén humort. Szó se róla, a Farrelly-fivérek filmjein nevelkedett közönség − hozzám hasonlóan − jó eséllyel veszettül hangosan fogja végigröhögni a mozit, ám sajnos a vicces trágárságokon és Robert De Niro Zac Efron arcába lógó lőcsén (ami egyébként vélhetően inkább De Niro testdublőrjéhez tartozik) kívül nekik sem fog semmit felmutatni a film.
A forgatókönyvíró, John Phillips még arra is lusta volt, hogy az Efron által megformált szereplőhöz kapcsolódó, sejthető végkimenetelű szerelmi háromszöget normálisan megmotiválja, nem beszélve az egyébként is egydimenziós karakterábrázolásról. Mindehhez jön még egy sor, igencsak kizökkentő képillesztési hiba, valamint a tény, hogy az alkotók teljesen hülyének nézik a közönségüket. Az ugyanis, hogy rendre hosszan kitartott plánokban gyönyörködhetünk dögös csajokban, vagy éppen Zac Efron gondosan kidolgozott felsőtestén legeltethetjük a szemünket, még nem teszi jóvá az így kipótolt rengeteg üresjáratot.
A Zac Efront pedofil kéjencnek néző apuka, a botrányba fulladó esküvői slideshow vagy a saját fanszőrzetét fényképező rendőrnő és a többi eszement baromság viccesek lettek volna külön-külön, interneten terjedő vírusvideók formájában is, nem kellett volna csak ezért A-listás sztárokat (De Niro mellett Danny Glover is bohóckodik egy rövid jelenet erejéig) szerződtetni, és mindenáron kierőltetni egy, csak hellyel-közzel működőképes sztorit. Így talán az is elkerülhető lett volna, hogy De Niro karrierje legmélyebb pontjára süllyedjen.