Emerald Fennell a legmegosztóbb rendező díjára pályázik: az Ígéretes fiatal nő után egy kétszer annyira polarizáló alkotást készített a Saltburnnel, kétszer akkora zajt csapva maga körül.
Az Ígéretes fiatal nővel Emerald Fennell pasztellszínű görbetükröt mutatott a nemi erőszak-kultúrával átitatott társadalomnak. Aktuális, érzékeny, erős hatásokat keltő film, amely a feje tetejére állította a rape and revenge műfaját – és ha épp nem a történet sodor minket magával, akkor a gyönyörű képek ragadják meg a figyelmünket. 2021-ben ez volt Fennell első nagyjátékfilmje, mely bár megosztotta a közönséget, mégis mindenkit kíváncsivá tett, vajon mi lesz a rendezőnő következő dobása.
A bosszú pasztellszínű angyala – Emerald Fennell: Promising Young Woman / Ígéretes fiatal nő
Az Ígéretes fiatal nő főhőse esténként járni sem tudó részegnek adja ki magát, hogy móresre taníthassa az őt felkaroló és állapotát kihasználni készülő férfiakat. Emerald Fennell rendezői debütálása hasonlóan veri át a nézőket, bár ez esetben cseppet sem bánjuk: előzetesen tipikus rape and revenge sztorinak adja ki magát, miközben élvezettel forgatja ki a műfaji elvárásokat.
Új projektje hasonlóan ígéretesnek indult: Fennell egy, A tehetséges Mr. Ripley nyomdokaiba lépő eat the rich sztoriként harangozta be a Saltburnt generációjának legtehetségesebb színésze, Barry Keoghan és az aktuális tinibálvány, Jacob Elordi főszereplésével. Azonban Fennellnek csak ellentmondásosságában sikerült folytatni, amit az Ígéretes fiatal nővel elkezdett.
Bár a Saltburn is egy festőien fényképezett film (ami annak tudatában, hogy Linus Sandgren, a Babylonért is felelős operatőr volt Fennell jobbkeze, nem is csoda), a rendező ezúttal nem tudta egyensúlyba hozni a stílust a tartalommal. Hiába kerülhetne fel bármelyik kimerevített képkocka a One Perfect Shot Twitterére – ami pontosan az, amit egy olyan impozáns birtok, mint a fiktív Saltburn megérdemel –, ám a film már-már olyan üres és felületes, mint a kúriában élő Catton-család. A szép házhoz szép emberek tartoznak – itt tölti a nyarát Felix Catton (Jacob Elordi), aki megsajnálva a szegény, hányattatott sorsú Olivert (Barry Keoghan) magával viszi az évfolyamtársát a birtokra. Ugyan néhány elejtett mondat implikálja, hogy egyfajta hobbija Felixnek Oliverhez hasonló „játékszereket” vinni magával a nyári vakációra, még így is ő a legjobb (szándékú) ember egész Saltburnben.
A jótékonysági ügyként felkarolt szerencsétlen emberek pátyolgatását Felix azonban nem saját szívjóságából teszi: anyjától tanulta. A ronda emberektől „rettegő” Elspeth (Rosamund Pike) maga is a szárnyai alá vette egy barátnőjét, szegény drága Pamelára (Carey Mulligan) azonban már régóta ráunt – csak egyelőre még nem sikerült kiraknia őt a házból. Ez ugyanis nem illene bele a sekélyes tökéletességért minden feláldozó, s a látszat fenntartását prioritizáló család által mutatott képbe. Mind elkényeztetett, felszínes és arrogáns emberek, a felső tízezer tagjai, akik a valóságtól teljesen elrugaszkodva élnek: hibátlan jelöltjei egy eat the rich-típusú film tárgyainak.
Az effajta filmek trendje az utóbbi években gyorsabban eszkalálódott, mint Oliver terve Felix és a Catton-család meghódítására. Ez mondjuk nem nehéz: a Saltburn első órája kifejezetten vontatott, Oliver csak szépen lassan képes vágyai tárgyának kegyeibe férkőzni. Így kerül ugyanis a fiú Cattonékhez: a görög félistenre emlékeztető Felix nemcsak külseje, a társadalmi státusza és iskolai népszerűsége miatt is megtetszik Olivernek, aki hamarosan a srác megszállottjává válik, és tesz róla, hogy Felixszel tölthesse a nyarat.
A vagyonos elittel szembeszegülő eat the rich-filmekben a kőgazdagok megtapasztalják milyen az, ha az addig elnyomott osztályok felveszik velük a harcot és ezúttal ők kerülnek vesztes helyzetbe. Ez történhet akár egy protagonista (mint Ana de Armas vagy Janelle Monáe karakterei a Tőrbe ejtve-filmekben) vagy egy antihős (akár az Élősködők főszereplői vagy maga Joker) szemszögén keresztül. Előfordulhat azonban, hogy a néző egyetlen azonosulható karakterrel sem találkozik a sztoriban – ez a típusú, gazdagokat behálózó antagonista pedig úgy tűnik, Barry Keoghan specialitása. Az ír színész ugyanis már az Egy szent szarvas meggyilkolásában bemutatta, hogyan kell a hatalma alá vonni (és elpusztítani) egy osztályban felette álló családot. A Saltburnben is hasonló szerepet kapott, ám Fennelltől nem kapott annyi teret és lehetőséget a kibontakozásra, mint amennyit Lanthimosz biztosított neki.
Fennell ugyanis egy szatirikus csavart akart hozni az eat the rich-irányzatba, melynek következtében a Saltburn – a pillanatok alatt hírhedtté vált kádas és „vámpíros” jeleneteknek köszönhetően – az „együk meg a gazdagokat” szó szerinti értelmezésévé vált. Oliver különös ízlése (amibe valamiért nem fér bele, ha folyós a tükörtojás sárgája) csupán öncélú megbotránkoztatás marad. Igen, tele van gusztustalan elemekkel, de a nyolcvanhatodik hányás képével sem éri azt a hatást, amire A szomorúság háromszöge képes volt. Bár Keoghan remekül hozza a beilleszkedni és elfogadásra vágyó, ugyanakkor kegyetlen antagonistát, Oliver nem elég manipulatív, és megszállottságból is vehetne néhány leckét Joe Goldbergtől. A pszichoszexuális téboly legmélyebb bugyraiig kellett volna elmerészkednie, a Saltburn azonban csak a felszínt kapargatja. Hogy aztán – Oliverhez hasonló megbízhatatlan narrátorként – a fináléban csavaros pszichothrillerként prezentálja önmagát.
Mindennek ellenére a Saltburn valahol mégis egy élvezhető alkotás, ezért nehéz rá teljes mértékben haragudni. A legvadabb mondatokat is abszolút természetességgel közlő Rosamund Pike-tól kezdve a klasszikus hollywoodi sztárok sármját idéző Jacob Elordin át a döbbenetesen a fellegekben járó Richard E. Grantig mind lenyűgöző alakítást hoznak. Barry Keoghannek pedig gyakorlatilag az egész szereplőgárdával van kémiája, amit képes a leginkább visszataszító pillanataiban is megtartani. A velejéig romlott, de gyönyörű embereket pedig szívesen nézi az ember, a csodásan fényképezett, festői környezetet pedig pláne. Ezek teszik kellően szórakoztatóvá a Saltburnt ahhoz, hogy a TikTok-társadalom bevegye Emerald Fennell blöffjét és az indokolatlan méretű hype-ot, illetve diskurzust generáljon köréje.
