Öt évad után a végéhez ért A fiúk, amely 2019-ben pont akkor szállt bele páros lábbal a szuperhős-kultuszba, amikor még a csapból is Marvel-filmek folytak. Az azóta eltelt hét év alatt nagyot fordult a világ, a nárcisztikus pszichopataként ábrázolt „szupik” szatirikus történetét pedig lassacskán utolérte a valóság. A finálé keserű tanulsága, hogy napjaink világpolitikája annyira agyament, hogy azt már kár parodizálni.
A szellemeket ezúttal palack helyett porszívóba zárják: a Jóravaló kísértet úgy válik Thaiföld társadalmi lelkiismeretének meghökkentő tablójává, hogy szellemhistóriája egyszerre kínál komikusan abszurd horror-paródiát és hátborzongatóan éleslátó politikai szatírát.
„Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot” – mondta az ókori görög Arkhimédész, majd a 21. századi Ari Aster, aki legutóbbi filmjében a koronavírus-járvány idejét tette meg origónak, hogy aszerint viszonyuljunk a múltunkhoz és a jövőnkhöz.
A kritikuskedvenc Előző életekhez hasonlóan Celine Song a második nagyjátékfilmjében is egy bonyolult szerelmi háromszöges felállásból mesél a modern párkapcsolatok magasságairól és mélységeiről. A debütfilm nyelvi, kulturális és földrajzi aspektusai után a hangsúly ezúttal a szerelem elanyagiasodására, üzletszerűségére helyeződik, ami a randiappok korában talán még izgalmasabb vitaindítóként szolgálhatott volna.
Az Utódlás mögött álló író Jon Brown Sam Mendes rendezői és Armando Iannucci produceri erőit a MAX égisze alatt egyesítve próbálja elmesélni, hogy milyen napjaink legnépszerűbb zsánerét, azaz szuperhősfilmet forgatni. A franchise nyolc részben, fanyar humorral bizonyítja be, hogy Scorsese aggodalma a mozi halálát illetően egyáltalán nem volt alaptalan.
Meghal egy cégvezető a Madison Avenue-n, a bizottság pedig a még meleg holttest mellett választ új elnököt. Mindenki magára szavazna, de nem lehet, ezért a kerekasztalt körbeülő középkorú fehér férfiak az egyetlen színesbőrű jelöltre tesznek, akaratlanul megválasztva ezzel Putney Swope-ot a reklámcég vezetőjévé. Ez a premisszája Robert Downey formabontó szatírájának, amiben a cégvezető színesbőrű, az amerikai elnök egy törpe, és a kapitalizmus pedig a legszennyesebb mocsár.
A québeci rendező új filmje szatirikus-vitriolos látlelet az eluralgó woke ideológiáról és érzelmes búcsú egy hanyatló kultúrától, ugyanakkor melankolikus számvetés, megbánásról és megbocsátásról, elmúlásról és reményről.
