Kritika: Divinity (Eddie Alcazar) Kritika: Divinity (Eddie Alcazar)

A hiúság örökkévalósága

Eddie Alcazar: Divinity

ÉRTÉKELD A FILMET!
Divinity
Eddie Alcazar
2023

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Eddie Alcazar debütálása nem az a film, aminél jó okosabbnak lenni. Az a film, amit hagyni kell hatni. Ha ellenállunk, végig se fogjuk nézni. Ha viszont végignézzük, nem mostanában fogjuk elfelejteni. 

Tökmindegy, hogy mi lesz az önmagát egyre gyorsabban ledaráló emberiség megérdemelt sorsa, mindig lesznek olyan vad álmaikba belegajdult megalomán messiáscsökevények, akik milliárdjaikat tét nélkül szórva-égetve próbálnak meg élet és halál körforgásával szembehugyálni. Tudjuk kik ezek. Arcunkat harapdálva hallgatjuk sületlenségeiket pöcskompenzáló rakétákról, fingszagból prosztatarákot diagnosztizáló kütyükről, félisteni algoritmusokról és isteni mesterséges intelligenciákról, amiktől majd egyszer minden újra fasza lesz. Pedig – gondolnánk –, a világmegváltás nem kéri a böszme egót. Így viszont, ha mást nem is, tudunk rajtuk – és filmes reprezentációikon – röhögni egy keserveset.

Kép a Divinity című filmből

A saját seggükben létező realitásvesztett tech-mogulok szatirikus-parodisztikus gúnyolása jól esik, noha a kelleténél mindig könnyebb dolog. Az utóbbi években meg is szaporodtak, mind a vásznon, mind a képernyőkön. Általában ugyanazt akarják: gyógyírt találni a halálra (mintha az valami kórság lenne) vagy átmenteni a kiszenvedő Földet csordultig telekúró fajt egy másik bolygóra (mintha azt nem gyilkolnánk le).

Eddie Alcazar nem akármilyen első filmjének premisszájában az immortalitás – ami inkább örökifjúság – kajtatása és a túlnépesedés megoldhatatlan problémája üdítő újszerűséggel fonódik össze. A Divinityben a szamszárába önkényesen beavatkozó ember épp attól fosztja meg az embert, ami az ember egyedüli létcélja. A halhatatlanság szérumához ugyanis pépes csecsemőmagzat kell, soknál is több. A meg nem halás ára a meg nem születés.

Kép a Divinity című filmből

Ugyan a mitikus elixír feltalálója (Scott Bakulát jó látni) őszintén jót akart, halála után gané fia (Stephen Dorff sokadik dúvad alakítása) ezt a jót azonban feláldozta a kapitalizmus oltárán. Nem csoda, ha a szerért mindannyian sorban állunk, az ugyanis az öregedést nem csupán megállítja és visszafordítja, használóit-élvezőit meg is szépíti. Már ha valakinek a szép – mesterien groteszk húzás – egyet jelent egy ragacsosra száradt ’90-es évekbeli szexnaptárral. Az anyagtól (ami örökítő-anyag, nem örökítőanyag) szteroidmonstrumokká gyurmázott férfiak minden porcikáján röhejesen puffadó izmok csillognak, a nők pedig tökéletesen ívelt csöcsökből és fenekekből tákolt plasztikmutánsként pucsítanak bele a hiúság örökkévalóságába.

Kép a Divinity című filmből

A Divinity annak ellenére is képes a nárcizmussal elkevert csordabutaságot apadásig fejő kapzsiság morbid szatírájává válni, hogy a fentieket Alcazar rokonszenves, játékos öntörvényűséggel rendeli a meredek megoldásokkal elbizonytalanított cselekményvezetés, az alig körülírható atmoszféra, valamint – csak rá kell pillantani – az égbekiáltóan sajátos külcsín alá. Szóval azt, hogy egészen pontosan mi történik, elsőre inkább csak sejteni-érezni fogjuk, érteni nem. Nem mintha kellene. Alcazar debütálása nem az a film, aminél jó okosabbnak lenni. Az a film, amit hagyni kell hatni. Ha ellenállunk, végig se fogjuk nézni.

Kár komolyabban elagyalni tehát azon, hogy honnan és miért érkeztek az emberálarcot öltő űrlények (Jason Genao és Moises Arias), akik a semmi közepén meredő luxusvillájában túszul ejtik és – micsoda képek! – saját varázstrutymójával túladagolják az öröklétbe beletébolyodott milliárdost. Vakarjuk a fejünket a házba beszivárgó szaporodásvédő szektásnőktől is (élükön Bella Thorne), akik egy gyereksírástól hangos szép új világ reményében rombolnák le a haláltalan hívságra épített disztópikus birodalmat.

Kép a Divinity című filmből

A szálak ugyan összeérnek, de össze is gabalyodnak a bizarr, perverz, pszichedelikus, szürreális, lázálomszerű, kvázi-filozofikus és sokkolóan erőszakos jelenetek káprázatos förgetegében. A feszesen pörgő és hipnotikusan lebegő szekvenciák ritmikus váltakozása viszont fogja a kezünket és húz a strukturált őrület szívébe (ahogy DJ Muggs döngölése is). Nem káosz ez, de majdnem. Ez a majdnem az, amitől jó nézni Alcazar megmenését: épp annyira tűnik inkoherensnek és tudatfolyamszerűnek, hogy az nem lépi át az öncélú szerzői onanizálás és a horkantós köldöknézés határát. Recsegést ironikus módon pont azokban a ritka pillanatokban hallunk, amikor Alcazar a kelleténél jobban szeretne tisztázni-magyarázni. Tehát, rondán szólva: a Divinity inkább evokatív, mint narratív. Ebben nyilván a legfontosabb szerepe annak van, hogy Alcazar remeke vérlázítóan, káromkodósan jól néz ki.

Kép a Divinity című filmből

Sercegve vibráló analóg fekete-fehérjének világtemető kontrasztjai, váratlan és minimum zavarba ejtő stop-motion animációi, nehezen feledhető praktikus trükkjei egyaránt idézik a német expresszionizmust, a ’30-as évek klasszikus horrorjait, az Alkonyzónát és David Lynchet. A gusztustalanná torzult Dorff-karakterről mindenkinek eszébe jut Az elefántember (The Elephant Man), A dolog (The Thing), A légy (The Fly), A massza (The Blob) vagy a Félelmetes társaság (Society). A történéseket álomszerűvé mosó stroboszkópködből nem csak Gaspar Noé, Nicolas Winding Refn és Harmony Korine bújik elő, hanem az ősrégi – és valljuk be, rémisztő – Bolondos dallamok (Looney Tunes) is. Ha a Divinity kockáit átjáró lizergsavszagtól nem ugrik be Alejandro Jodorowsky, Terry Gilliam és Panos Cosmatos, az baj. A ridegségében is impozáns retro-futurista épület hitchcocki-kubricki karakterré válik. És akkor még nem volt szó a nonszensz anakronizmusokról, a megannyi avantgárd-experimentális szirszarról, meg a filmet ellepő reklám-, videójáték-, ponyva- és pornóesztétikáról.

Mégis, a Divinityre csak nagy rosszindulattal lehet rámondani, hogy idézetgyűjtemény. Elmélyült, korlátokat nem ismerő, őszinte filmbuzis lelkesedés van abban, ahogy Alcazar ezeket a nyilvánvalóan erős hatásokat addig faragja és tömöríti, amíg abból valami – engedtessék már meg – eredeti nem kerekedik. Az ezredik nevetségesen sokat akaró, de üresen kongó fröccsöntött álomgyári sci-fi után az ilyesmi egy falat kenyér. A Divinity – mint másfél órájában az élet – már most örök. Látni kell, nem egyszer.

 
Divinity

Divinity

Fekete-fehér sci-fi, thriller, 88 perc, 2023

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc ezredforduló utáni westernfilmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc ezredforduló utáni westernfilmed?

Friss film és sorozat