Tisztázzuk gyorsan: a Captain Fantastic hőse nem a Marvel-univerzum egy újabb szereplője. Nem is a hagyományos értelemben vett szuperhős, amit a cím ígérne, pedig egy hat gyerekét a vadon közepén egyedül nevelő apa a legfantasztikusabb szuperhős a világon.
A Captain Fantastic egy szokatlan család szokatlan meséje. Ben (Viggo Mortensen) hónapok óta egyedül neveli hat gyerekét a Sziklás-hegység mesés vadonjában. A család évek óta él ott, egészséges életmódot folytatva. Ben apró kézműves termékek eladásából szerez némi pénzt, amiből a legszükségesebbeket megvásárolhatja, de minden használati tárgyat és élelmet maguknak állítanak elő. A gyerekek egészségesek, mint a makk, erősek és szívósak, mint a képzett harcosok, és a rengeteg összeolvasott könyvnek meg az „otthoni oktatásnak” köszönhetően mindannyian filozófiai zsenik: értik az összes izmust, vágják a Chomsky-idézeteket, és eredeti módon képesek értelmezni a legbizarrabb olvasmányukat is. Apjuk gondolkodásra szoktatja és szélsőséges körülmények közötti túlélésre neveli őket, kedvesen, de nyersen őszinte és igazmondó velük szemben, egyetemes értékrendet igyekszik átadni nekik, de a hat különböző korú gyerek a társadalom működését csak hallomásból ismeri.
A „szocializálatlan gyerek” jelenségének enyhébb értelmezését látjuk a filmben: egy gonosznak, egészségtelennek és butának tartott társadalomból kivonulva élnek, és nem nagyon tudnak mit kezdeni, ha más emberek közelébe kerülnek. De vajon ki lehet-e vonulni egy életre a társadalomból? Hol a határ helyes és helytelen, etikus és etikátlan között? Meddig lehet elkerülni a társadalom szabályaival való érintkezést? Joga van-e egy szülőnek távol tartani a gyermekeit a többi embertől? Ha pedig eljön a társadalommal való találkozás elkerülhetetlen pillanata, marad-e még visszaút?
A Captain Fantastic egyrészt egy apa drámája: Ben számára a legnagyobb kihívás szembesülni a saját félelmeivel, mindazzal, ami elől a vadonba menekült, és a gyermekei javát szolgáló kompromisszumot kötni. A film ugyanakkor szép felnövéstörténet: a gyerekeké, akik vadóc zsenikből társadalomba beilleszkedett lényekké érnek. Mindannyiuknak szembesülniük kell azzal, hogy a tudás és a műveltség fogalma relatív: lehet, hogy a vadonban puszta kézzel elejteni a vacsorát a lehető legnagyobb érték – de mit sem ér, ha egy csinos lánnyal kell szóba állni, akinek dr. Spock nevéről csak a Star Trek jut eszébe a gyereknevelés forradalmasítása helyett. Végül pedig bájos útifilm: egy lakóautóvá átalakított, öreg iskolabusz a kapcsolat a hegyvidéki álom és a városi valóság között.
Felejthetetlen családi film ez, ha nem is kisgyerekeknek való, rózsaszín ködben úszó Disney-komédia. Ütős humora ellenére is érzékeny dráma, megható pillanatokkal, amikhez kellett egy jó forgatókönyv és egy jó rendező – s itt a meglepődés és a le-a-kalapokkal pillanata: a filmet ugyanaz a Matt Ross írta és rendezte, akit nemrég a Szilícium-völgy öntelt és rigolyás cégvezéreként láttunk. Ross rendezőként második egészestés filmjénél tart – az első, a 28 hotelszoba (28 Hotel Rooms, 2012) című intim, romantikus filmdráma volt, amit a kritikusok vegyes lelkesedéssel fogadtak. Most viszont igazán belekiáltott a nagyvilágba: a Captain Fanatastic a Sundance-en debütált, Cannes-ban rendezői díjat nyert az Un Certain regard kategóriában, és ami talán még fontosabb: több nagy fesztivál közönségdíját is elnyerte.
A gyerekszínészek egytől egyig jó választás voltak, és úgy tűnik, a színészből lett rendező remekül vezeti a saját színészeit. A sikerhez persze jól jön egy olyan zseniális tehetség is, mint Viggo Mortensen, aki teljes lényével azonosul a szerelméért mindenről lemondani képes, a semmi gyönyörű közepébe kiköltözött szereplővel; megszállott és meghasonlott, nyughatatlan, makacs és mélyen érző figura; hol szórakoztat egy félmosollyal, hol könnyeket fakaszt egy rezzenéstelen arccal, hol mély szeretet, hol néma fájdalom költözik a szemébe.
Bár a film végére becsúszott némi édeskés-giccseskés íz, Fantasztikus kapitány különös családját szívesen tovább néznénk, cinikus társadalomkritikájukon, a legkisebb gyerekek szájából előpattogó okoskodásokon szórakoznánk még. Még, még!
