A huszadik század utolsó évtizedeiben megszokhattuk, hogy egyre fenyegetőbb közelségbe kerültek korunkhoz a posztapokaliptikus víziók és a sötét disztópiák. Már nem évezredeket, nem is századokat, többnyire csak pár évtizedet ugrottak előre az időben a századvég filmeseinek baljós jövőképei, így némelyiket már beértük, sőt túl is haladtuk. Bár továbbra sem autókkal repkedünk az utcákon és nem más bolygókra ruccanunk át nyaralni vagy új energiaforrásért, beigazolódni látszik azonban az ugrásszerű népességnövekedés, a nyomában jelentkező élelmiszerhiány, a kifogyóban lévő természeti erőforrások, a környezetszennyezés és a klímaváltozás.
Viggo Mortensen rendezői debütálása, a Zuhanás, a tavalyi Sundance fesztivál térképén jelent meg és az idei TIFF jóvoltából végre hozzánk is eljutott. A demenciát, az apa-fiú dinamikát és az elfogadás nehézkes folyamatát egyszerre tematizálni akaró Zuhanás azonban nagyot koppan, amikor földet ér.
Tisztázzuk gyorsan: a Captain Fantastic hőse nem a Marvel-univerzum egy újabb szereplője. Nem is a hagyományos értelemben vett szuperhős, amit a cím ígérne, pedig egy hat gyerekét a vadon közepén egyedül nevelő apa a legfantasztikusabb szuperhős a világon.
Április 9-én a ’71 című brit háborús thriller nyitotta a 22. Titanic Nemzetközi Filmfesztivált az Urániában. Yann Demange rendezői debütálása után azonban leginkább pénteken kezdődött a filmes dömping – a megszokott öt helyszínen (Uránia Nemzeti Filmszínház, Örökmozgó, a Puskin és a Toldi mozi, valamint az A38 Hajó), nyolc szekcióban, 9 napon át vonul vászonra 34 nemzet 52 alkotása. Az idei fesztivált a szemkápráztató sokszínűség jellemzi.
Akár azt a címet is adhattam volna ennek az írásnak: A régi vágású thrillerek diszkrét bája. A Kétarcú január nem akar többet mutatni, mint ami a lényege, azt viszont nagyon korrekt, profi és szerethető módon teszi. Soha rosszabb filmélményt egy fáradt nap után.
Többféleképpen próbáltam már megközelíteni, és megérteni, hogy mit jelenthet egy amerikai számára a western műfaja és a cowboy vagy a magányos pisztolyhős alakja. Mitől ideális állapot az ipari forradalom előtti, barbár világ, ahol lényegében vadparasztok lövik egymást halomra?
London. Szakadó eső. A városban, ahol sosem havazik, az arab borbély unokája borotvával nyiszálja egy orosz emigráns torkát, majd egy orosz tinédzser szülés közben vérzik el a műtőasztalon. David Cronenberg ezekkel a képekkel – két halálesettel és egy születéssel – nyitja erőszakos drámáját.