Manapság már nem biztos, hogy egy kriminek jót tesz, ha eljut a közhellyé vált következtetésig: az inas volt a tettes. Még akkor sem, ha vígjáték.
A francia vígjátékokról sokunk elsőre alighanem a híres komikusra, Louis de Funés-re asszociál, kiváltképp, ha francia krimi-vígjátékokról van szó, hiszen ki ne emlékezne vissza jó szívvel a tökkelütött csendőrbanda esetlenségeire. A kortársabb termésből említhetnénk még a szintén krimi-vonalon (is) mozgó Taxi-szériát, vagy a leginkább a történelmi vígjáték kategóriájába illeszthető, gyakorta kínosan béna Asterix-kalandokat is. Ráadásul szerepe szerint minden idők egyik legügyefogyottabb nyomozója is a franciák nemzetéből való, jóllehet a Rózsaszín párduc-filmek Clouseau felügyelője ízig-vérig amerikai találmány. Valahol a csendőrfilmek és a Blake Edwards-humor keresztmetszetében pedig megtalálható a kizárólag műfaji terepen kalandozó Jean-Paul Salomé Körberajzolva című filmje, mely sokat köszönhet az analitikus (whodunit) típusú krimiirodalomnak is, amellett, hogy erősen kacérkodik a thriller alaphelyzetével.
Hősünk ugyanis nem valamiféle köpcös-bajuszos, válogatott kényszerbetegségekkel küzdő magándetektív, hanem egy lecsúszott francia színész, aki annak ellenére, hogy gyerekként elnyerte Franciaország legrangosabb filmművészeti kitüntetését, a César-díjat, manapság többnyire munkanélküliként tengeti életét. Persze, olykor azért színészi talentumát is megcsillogtathatja: hol egy késő esti műsorsávban futó huszadrangú zsarusorozatban nyomja mint ügyeletes helyszínelő, hol pedig egy végbélkúp-reklám főszerepében brillírozik. Mindez még nem lenne ok a pánikra, hiszen ilyesmi olykor még a legnagyobbakkal is megesik, emlékezzünk csak a fenyőfás szupermarket pénzéért Bondnál is csábosabban mosolygó Pierce Brosnan esetére, vagy az Adam Sandler-komédiáért elkurvult Al Pacinóra. A Körberajzolva főszereplője számára az abszolút mélypont azonban akkor jön el, amikor kiállhatatlan modora miatt az összes forgatásról kipenderítik, majd kényszerből elvállal egy rekonstrukciós melót a rendőrségnek: hullát kell játszania egy felgöngyölítésre váró gyilkosságsorozat helyszíni modellezésén. Mindehhez adódik a mesésen szép francia Alpok hólepte síparadicsoma, valamint hogy – a még nevében is átkozott – Jean Renault kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy a keresett gyilkos valaki a túlzottan is békés kisvárosi közösségből. A nyughatatlan színész tehát ismét képtelen saját szerepkörénél maradni, így szép lassan becsatlakozik a rendőrségi nyomozásba, kockára téve saját életét is.
A film fontos előzményének tekinthető a 2008-as Hamlet 2, melyben Steve Coogan alakít valaha ugyancsak nagy ambíciókkal rendelkező, ám mára herpesztapasz-reklámokban szerepelő színészt, aki végső megoldásként középiskolai drámatanárként próbál szerencsét, nem is sejtve, hogy a látszólag méltatlan meló majd karrierje csúcspontjával kecsegteti. A Körberajzolva Jean Renault-ja ugyanis gyakorlatilag teljesen hasonló cselekvésekre kárhoztatva jut el a színészet legalantasabb formájának is nehezen nevezhető szerepjátszásig, ám az ügy hátterében lappangó sötét szálak bonyolódása után egyszersmind önjelölt magánnyomozóként is helyt kell állnia – és utóbbi szerepkörben hitelesebben hozza a figurát. Mindemellett a filmben nyomozott bűnügy rendkívül sok hasonlóságot mutat A tetovált lány cselekményével: a misztikus családi tragédia mögött lappangó perverz titkok feltárásától egészen a nyomozónak állt főszereplő kora reggeli futásáig, és a kiiktatására tett kísérletig terjednek a közös panelek. Csakhogy a kőkemény nordic noirral ellentétben mindez sokkal könnyedebb hangvételben van tálalva.
Alapvetően ezzel még nem is lenne baj, hiszen a film nem mutatja jelét, hogy szeretne túllépni könnyed krimi-vígjátéki minőségén, sokkal inkább zavaró, hogy a maga talán túlzottan is hosszúra vett bő másfél órájával, és a mai mozikultúrában kissé anakronisztikusan ható cselekménybonyolításával inkább kívánkozik a tévéképernyőre a nagyvászon helyett. Habár karakterei a kispályás színésztől elkezdve az akadékoskodó bírónőig egytől egyig szerethetőek, a színészi alakítások jók, a poénok az esetek többségében ülnek, és még a 80-as évekből ránk maradt L'Italiano is felcsendül a stáblista alatt, mégsem érezzük úgy, hogy a film csak egy kicsivel is többet vállalt volna, mint a Kisvárosi gyilkosságok (Midsomer Murders) bármelyik epizódja, mely apróbb megszakításokkal is kiválóan követhető az otthoni fotelből.
A Körberajzolva tehát minden hibáját félretéve abszolút működőképes tud lenni például karácsonyváró, unaloműző foglalatosságként, hiszen a csodaszép táj és a több jelenetben is halkan szállingózó hó valóban ünnepi hangulatba hozza az embert, pláne, ha élvezetet lel a karácsony környékén játszódó, klasszikus bűnügyi sztorik fogyasztásában. Az viszont már korántsem ilyen biztos, hogy mindez elég arra, hogy becsábítsa a moziba az ugyanezt az élményt a televízióban is könnyűszerrel megtaláló közönséget. Azt pedig már megemlíteni is zavarba ejtő, hogy a filmhez produceri minőségben még a Dardenne-fivérek is a nevüket adták. Mondjuk annál kétségtelenül jobb, mintha végbélkúp-reklámot rendeznének.
