Egy metsző kék tekintet – Anthony Hopkins-portré

2022. december 31. – írta Kovács Patrik

A filmrajongók többsége számára a neve már örökre összeforrt az emberevő sorozatgyilkos, Hannibal Lecter figurájával, pedig a kamerák előtt eltöltött ötvennégy esztendeje során ezerszer bizonyította, hogy nem ismer sem műfaji, sem stilisztikai korlátokat, s jószerivel nincs olyan szerep, melybe ne tudna karizmát, eleganciát, mélységet csempészni. Nyolcvanöt éves lett Sir Anthony Hopkins, a mozgóképtörténet egyik legcsodálatosabb átváltozóművésze.

Matt százhatvan lépésben – Max von Sydow-portré

2021. július 3. – írta Kovács Patrik

Tépelődő Bergman-hőstől a Csillagok háborúja idős világutazójáig, Jézus Krisztustól tettrekész ördögűzőn át a Sátánig, nagy formátumú gazembertől melegszívű családapáig minden filmszerepet eljátszott, ami csak forgatókönyvíró képzeletéből kipattant az elmúlt hetven esztendőben. Max von Sydow, a 20. század egyik utolsó színészbölénye csodamód gazdag, ezerszínű életművet hagyott hátra tavalyi halálával.

Művész(kedő)film – Ana Lungu: Un prinț și jumătate / Egy herceg és egy fél

2018. szeptember 12. – írta Németh Szabolcs Előd

Ana Lungu második nagyjátékfilmje olyan, mintha Godard román újhullámos mozit rendezett volna: nem túl biztató kombináció.

Ripacsok – Sándor Pál: Vándorszínészek

2018. március 9. – írta Dobi Ferenc

A Vándorszínészek könnyedségében is nehézkes, szinte viccesen humortalan, és úgy egyáltalán energikusan semmilyen film, amit ugyan nehéz gyűlölni… ellenben közel lehetetlen szeretni.

Harry Dean Stanton senki sem volt – John Carroll Lynch: Lucky

2018. január 9. – írta Pernecker Dávid

A Lucky Stantonja megbékél életével és közelgő halálával, ahogy a színészlegenda Stanton is tette, aki az evilági szarságokat és saját rejtélyességének jelentőségét is cigifüstbe burkolva fújta boldogan a semmibe.

Szálkamentes karrier – Harrison Ford portréja

2017. szeptember 27. – írta Beretvás Gábor

Harrison Ford munkássága ékes példája annak, hogy néha fontos lehet megkülönböztetnünk a színész és a filmsztár fogalmát. Szerencsés esetben ez a két fogalomkör persze mutat némi metszetet. De le kell szögeznünk, hogy ha végignézünk az idén hetvenötödik életévét ünneplő Harrison Ford pályafutásán, ez a metszet elég szűkre sikeredett.

Elbaltázták – Vékes Csaba: Hetedik alabárdos

2017. szeptember 14. – írta Beretvás Gábor

A 14. Jameson CineFest idei válogatói egyetlen magyar filmet hívtak meg a versenyprogramba. Mint azt a premier előtt a vászon elé kipenderült szervezők hivatalból megemlítették, a Hetedik alabárdos az első napvilágra jött produkció az ötből, amely a Magyar Nemzeti Filmalap inkubátor programjának keltetőjéből dugta ki a fejét. Persze élesen le is csaptak rá a szervezők, bár szerintem nem tudhatták, hogy a fesztivál immáron nívós felhozatalhoz szoktatott közönsége fejvesztetten menekül majd a bemutató után.

Aki megrendezte saját önéletrajzi filmjét – Derik Murray: I Am Heath Ledger

2017. augusztus 17. – írta Polák Zsóka

Keveseknek adatik meg, hogy az asztalfióknak forgatott kézikamerás felvételeivel állítanak neki méltó emléket. Heath Ledger viszont megtette: saját amatőr felvételeivel karöltve mesélnek nekünk a szerettei, és teszik nyilvánvalóvá, miért is hiányzik a mindig ezer fokon égő színész annyira.

Megomlásveszély – Nae Caranfil: 6.9 pe scara Richter / 6,9 a Richter-skálán

2016. május 28. – írta Jakab-Benke Nándor

A 6,9 a Richer-skálán egy román-magyar-bolgár koprodukció, amiben filmalapos pénz is van. Ez alapvetően egy jó hír lenne, a stáblista felgördülése után viszont keserű szájízzel maradunk: a magyar filmgyártás önmagában ugyanis már nagyon rég nem tud ilyen vicces filmeket kitermelni.

Én, Truman és a srác, aki meg fog halni – Cesc Gay: Truman

2016. január 4. – írta Csiger Ádám

A Torontói Filmfesztivál programjába beválogatott Truman címszereplője egy kutya, a főhőse pedig egy haldokló színész. A film mindez alapján egy hollywoodias giccsnek néz ki, valójában a kiköpött ellentéte.