Kate Winslet gyásszal küzdő nyomozónőjének története csak a felszínen koncentrál a rejtélyes gyilkossági ügyre, valójában a meg nem oldott magánéleti problémák ólomsúlyáról szól.
Megtévesztő lehet az HBO legújabb, kritikusi körökben és a közönség által egyaránt jól fogadott (az angol nyelvű kritikákat összesítő Rotten Tomatoes nevű oldalon a széria tetszési indexe jelenleg mindkét fél részéről 90% felett áll) bűnügyi sorozatának magyar címe, az Easttowni rejtélyek. Ennek kapcsán könnyen arra asszociálhatunk, hogy a történet javarészt az epizodikus bűntényekre éhező nyugdíjas korosztályt célozza be elsődleges közönségének. Ezzel szemben az Easttowni rejtélyeket korántsem egy újabb Kisvárosi gyilkosságokként (Midsomer Murders) kell elképzelnünk, jóllehet sztorijának színhelye egy mindentől távol eső kisváros, főhősünk foglalkozása rendőrnyomozó és igen, fel is kell göngyölítenie egy rejtélyes gyilkosságot. Mindezt azonban hét epizódon keresztül, jó sok nehézség és gyötrődés árán teszi meg, közben pedig az elsődleges fókusz nem is a munkáján, hanem a személyes, magánéleti jellegű problémáin van. És bár természetesen a nyomozással járó izgalmakkal, újabb és újabb rejtélyekkel és akciódús pillanatokkal is jócskán ellátja nézőjét a sorozat, az Easttowni rejtélyek – ahogy azt eredeti címe (Mare of Easttown) is mutatja – legfőképpen arról szól, hogy a főszereplő Mare hogyan cipeli egyszerű rendőrként egyedül a város összes terhét a vállán, miközben saját problémáit önfeláldozó módon igyekszik háttérbe szorítani. Az Easttowni rejtélyeket tehát nem annyira a krimik, inkább az átmeneti rítusokról szóló sztorik, a karakterdrámák kedvelői fogják a szívükbe zárni.
A sorozat helyszíne egy fiktív kisváros, a Pennsylvania államban található Easttown, amellyel kapcsolatban az alkotók már a történetük elején igyekeznek tisztázni, hogy korántsem olyan idilli hely, mint amilyennek gondolnánk. Bár mindenki ismer mindenkit, a helyi közösség összetartó, a nagyvárosi zaj pedig ismeretlen fogalom a tájékon, a látszólag barátságosnak tűnő kőházak falai mögött valójában egy csomó kétely, kilátástalanság és gyötrődés bújik meg. Nemcsak a főszereplő Mare, a kisvárosi nyomozónk küzd ezekkel a problémákkal, de az első epizód B-szálán megjelenő Erin, a gyermekét kevés pénzből, jórészt egyedül nevelő tinédzserkorú édesanya is. Míg előbbi kábítószerfüggő fia öngyilkosságát próbálja feldolgozni, miközben a városiak ügyes-bajos dolgaiban kell nyomoznia, valamint otthon is tartania kell a frontot a középiskolás lánya és az öngyilkos fiú után rámaradt unokája miatt, addig Erin csupán kisbabája fülműtétjére próbál pénzt gyűjteni, ennek következtében azonban rejtélyes körülmények között életét veszti. Az eseményeket bonyolítja, hogy Mare pár évvel a történet kezdete előtt épp egy másik fiatal lány eltűnésének kinyomozásába bukott bele, a dolgok állása pedig igencsak arra utal, hogy Erin halálának is ahhoz az esethez lehet valamilyen köze.
A kreátor Brad Ingelsby jókorát csavart az éjfekete gyilkossági nyomozós thrillerekből már unalomig ismert nyomozófigurához járó klisés megoldásokon. A teljesen kiégett, önpusztító életet élő, ámde rafkós detektívet a bevett formulától eltérően nem férfiként ábrázolja, és szakmai téren sem teszi meg világmegváltó ötletekkel előrukkoló zseninek. Mare köszönőviszonyban sincs például Philip Marlowe-val, és nem pusztán azért, mert nő, nem magán-, hanem hivatásos nyomozó, hagyományos bagó helyett pedig elektromos cigit szív, sokkal inkább azért, mert Easttownban a helyiek még mindig kizárólag egy gimis kosárlabdameccsen szerzett érdeme miatt tartják főként számon. Hatalmas emiatt a teher a kívülről keménynek és edzettnek látszó, vérző szívét és összetört lelkét maga előtt is takargató nyomozónőn, akinek eddig a szakmájában nem sikerült túl nagy eredményeket felmutatnia. Az Easttowni rejtélyek így a nagy dobásokról és azoknak utólagos átkáról is szól. A kiválasztottnak kikiáltott emberek nehézségeiről, akik egész életükben azzal a kényszerrel küszködnek, hogy legalább még egyszer meg tudják ugrani azt a szintet, amit egy korábbi teljesítményük miatt elvárnak tőlük. Ez a probléma nemcsak Mare, de a szerelmi partnereként feltűnő egykönyves író, valamint Mare nyomozótársa, a korábban egy másik gyilkossági üggyel nagyot húzó Zabel detektív esetében is feltűnik, és ettől válik Mare karaktere végtelenül azonosulhatóvá és emberivé.
És persze az őt odaadóan és intenzíven eljátszó Kate Winsletnek köszönhetően, aki a szerep hiteles megformálása érdekében hónapokat töltött el valódi, Pennsylvania állambeli rendőrök között, és akitől eddig sem álltak távol az ehhez hasonló „Változtass az életeden!”-típusú sztorik. Míg azonban a Titanicban vagy a Nyárutóban (Labor Day) Winslet inkább a naivát hozta, akinek kicsit megkésve, az élettől kapott pofon miatt hirtelen fel kell nőnie, addig itt sokkal férfiasabb, edzettebb a karaktere, aki mindenki problémáját kész a nyakába venni, miközben képtelen felismerni, hogy a legnagyobb segítségre saját magának lenne szüksége. Tökéletes partnere Winsletnek a sorozatban az édesanyját alakító Jean Smart. A kettejük közt lévő kémia, egymás folyamatos zrikálása, valamint a nagyi önálló pillanatai jelentősen oldják a sorozat amúgy borongós hangulatát. De ugyanilyen jól működik Winslet együtt két udvarlójával, az írót és a nyomozótársat játszó Guy Pearce-szel és Evan Petersszel is, akik más-más módszerekkel, de ugyanolyan szinten elkötelezettek abban, hogy megváltást hozzanak Mare-nek és egy kicsit levegyék a válláról a terheket. Emiatt könnyen azon kaphatjuk magunkat az Easttowni rejtélyek nézése közben, hogy nehezen tudjuk eldönteni, melyik pasinak is szurkolunk azért, hogy végül Mare összejöjjön vele.
A legnagyobb érdem azonban kétségtelenül a széria kreátorát, Brad Ingelsby-t illeti, akit állítólag egy rendőrként dolgozó barátja története inspirált arra, hogy megírja az Easttowni rejtélyeket. Elmondása szerint egy kis rendőrállomáson a barátjának egyedül kellett intéznie a település összes ügyét, belőle született aztán később Mare figurája, akinek Ingelsby egy másik személyes élménye, a sportorientált családi háttere szolgáltatta a megugorhatatlannak tűnő középiskolai kosaras sikert. Ingelsby annak ellenére is kiváló munkát végzett kreátorként és az összes epizódot jegyző forgatókönyvíróként, hogy az Easttowni rejtélyek az első sorozata, és ezen a szérián kellett megtanulnia, hogyan nyújtsa el a cselekményt úgy, hogy hét óra hosszan is fenntartsa a néző érdeklődését. Első próbálkozása pedig tényleg hibátlannak mondható, hiszen ugyan akadnak olyan mellékszálak, amelyek látszólag csupán a játékidőt hivatottak kitölteni (mint például Mare leszbikus lányának szerelmi szála), ám a történet folyamán később ezek is masszívabban beágyazódnak a fő sztorivonalba, az Easttowni rejtélyek pedig így ügyesen kikerüli a kortárs streaminges és televíziós sorozatokra jellemző gyerekbetegségeket: az üresjáratokat, a felesleges jeleneteket, a hatásvadász cliffhangereket és az erőltetett információismétléseket.
Ingelsby bravúros teljesítménye persze valószínűleg abból fakad, hogy a sorozat előtt már több elismert nagyvásznas alkotást is írt, amelyeknek témája és hangulata ráadásul nem is áll olyan messze a gyilkossági nyomozást gyászterápiaként megélő rendőrnő történetétől. A harag tüze (Out of the Furnace) halálos baleset okozása miatt bűnbocsánatot kereső hegesztője és A visszaút (The Way Back) gyermeke halála elől az alkoholhoz menekülő kosárlabdaedzője is ott kísért Mare karakterében, aki – A visszaút lezárásához hasonlóan – a sorozat végén nem születik újjá, nem talál instant megoldást a problémájára, csupán az első lépést teszi meg a lelki gyógyulás, az új élet felé.
Ugyancsak Ingelsby javára írható az is, hogy azoknak sem kell csalódniuk, akik nem annyira a lélektani dráma, inkább a bűnügyi vonal miatt döntenének úgy, hogy belekezdenek az Easttowni rejtélyekbe. A nyomozás ugyanis fordulatos, izgalmas és feszült, jóllehet egészen az ötödik epizódig kell arra várni, hogy igazán beinduljon a motorja. Addig inkább lassan adagolódnak az információk, az alkotók megágyaznak a későbbi nagy durranásnak, ami az ötödik epizód zárójelenetével el is jön, és elég nagyot is üt mind a nézők, mind pedig a főszereplők számára. Ingelsby ismeretei tűpontosnak bizonyulnak a jó krimik receptjét illetően: akár egy Agatha Christie-műben, előbb kapunk egy hatalmas port kavaró, látványos eseményt, amiről aztán kiderül, hogy csak elfedi a végső megoldást, ami pedig már görög drámákba illő fordulatokat tartogat. Közben tényleg szinte mindenki gyanússá válik, folyamatosan változik, hogy ki inkább, ki kevésbé, végül pedig természetesen az lesz a gyilkos, akire a legkevésbé gondolnánk, de mégis teljesen kézenfekvő a magyarázat.
Az Easttowni rejtélyek tehát mind átmeneti rítusos drámaként, mind krimiként remekül megállja a helyét, hol erős gyomrosokat visz be nézőjének, hol pedig a könnyeit csalogatja elő. A fináléja egyenesen megrendítő, szép és mélyen emberi érzésekről szól, a történet pedig úgy kerek, ahogy van. Kate Winslet erre irányuló tervei ellenére is azt kell tehát mondanunk, hogy túlságosan kockázatos és elhibázott vállalkozás lenne egy második évad elkészítése.
