Kate Winslet gyásszal küzdő nyomozónőjének története csak a felszínen koncentrál a rejtélyes gyilkossági ügyre, valójában a meg nem oldott magánéleti problémák ólomsúlyáról szól.
Jack csak látszólag a Titanic főszereplője. A hajó útja Rose személyiségfejlődésének útja, melynek során új emberré válik és kibújik a rázárt társadalmi ketrecből.
Woody Allen új filmjében ismét sanyarú sorsokat és feloldhatatlan konfliktusokat találunk, ám ezeknek inkább meredeken a mélybe kellett volna taszítaniuk a nézőket, majd visszarántani ismét a magasba. Nem komótosan, csigalassúsággal tenni egy kört, végül észrevétlenül megállni.
A sztárszereposztásban készült Triple 9-tól sokan várták az év egyik nagy bűnügyi moziját. Hiába tocsog minden bűnben, ha a sztoriban nincsenek szereplők, vagy éppenséggel túl sokan vannak. De Oscar-díjas színészek nevével bármit el lehet adni, még úgy is, ha csak annyit szerepelnek benne, hogy egy GIF-re is alig futja a játékidejükből.
A Junoés az Egek ura rendezője bekopogott a kertvárosi melodrámák ajtaján, és a verandán hagyta a rá jellemző, szerethetően gúnyos hangnemet. Bent egy hazai pályán szomorkodó Kate Winsletet, egy macsószerepből kitörni készülő Josh Brolint, és egy különösebb színészi eszköztár nélkül is jól játszó gyerekszínészt talált. Meg némi barackos pitét.
Polanski a mattsötét, önreflexív vonásokkal dúsított, erősen moralizáló Szellemírót követően könnyedebb vizekre evez, s noha az emberi természet örök kérdései körül forgó társadalmi szatírája, Az öldöklés istene nem tükrözi olyan markánsan alkotói kézjegyét, mint korábbi, szintén zárt térre komponált thriller-remekei, a lengyel mester intenzív filmverziót gyúr a patinás színpadi alapanyagból.
