2011 végéhez közeledve visszatekintünk az elmúlt mesebeli számú – 12 – filmtettes decemberre, az összevolt, hiányzó vagy már internetes napilapként összerakott év végi „lapszámokra”. Szemlézünk, nosztalgiázunk, és titokban még sokszor ennyi, még jobb, még okosabb, még bővebb télünnepi „lapszámot” kérünk a filmtettes angyalkától.
Az első karácsonyok
A 11 évvel ezelőtti decemberre már alig emlékszünk, pedig különleges volt. Az alig fél éve megjelenő, hátizsákban terjesztett Tekercskalózból Filmtetté komolyodott, nagyjából négyzet alakú, viszonylag kis formátumú havilap energikus szerkesztőgárdája – azóta valamennyiük pályája eltávolodott a lapétól – magasra tette az angyaljáró mércét: az ezredvég legjobb mozgóképeiről közöltek kritikákat. Így került terítékre két „csaknem igaz történet”, az akkor még Sundance-díjjal kitüntetett elsőfilmesként számon tartott kezdő kanadai rendező, Neil LaBute Férfitársaságban című vígjátéka, a legelső Mátrix, a Harcosok klubja és az Amerikai szépség is. Papp Sándor Zsigmond kritikája így jósolt: „a jövő moziját Fincher alapossága (...) és a Wachowskiék vizuális bombái körül kell keresni”.
„Jelzés- és tünetértékű, hogy – talán a kezdeteket leszámítva – alig akad még egy olyan időszak a filmtörténetben, mely annyi kívülről érkezett, a szakmát nem az iskolapadban kitanuló rendezőegyéniséget termett, mint a mögöttünk lévő egy-másfél évtized – fogalmazott Pápai Zsolt Takeshi Kitano Tűzvirágok című filmjének apropóján. – Az Egyesült Államokban és a Nyugat jó néhány más országában például a filmes ismeretszerzésnek és a filmkészítésnek a videó megjelenésével a 80-as évek második felétől meginduló demokratizálódása nyomán a 90-es évek egyértelműen a videobolti szerzőké, a magukat mindenféle intézményesített formát kerülve, önerőből két lábon járó élő filmlexikonokká képző, sokszor önjelölt zseniké lett. De a világ más tájain is nagy számban jutottak szóhoz a filmkészítés technikáját autodidakta módon elsajátító rendezők: keleten a perzsa film másfél évtizede kezdődő, s a mai napig tartó virágba borulása javarészt ilyen alkotóknak (Kiarostami, Makhmalbaf) köszönhető.”
Az ezredvég legjobb európai filmjei a szerkesztői szelekció szerint: Tom Tykwer A lé meg a Lolája, a dán Mifune utolsó dala, Kubrick Tágra zárt szemei, Szabó István három Európai Filmdíjat szerzett A napfény íze című filmje, valamint az azóta nemzetközi sikert szerzett Mundruczó Kornél első nagyjátékfilmje, a Nincsen nekem vágyam semmi.
Amint arra leghűségesebb olvasóink bizonyára emlékeznek, a nyomtatott Filmtett évente 10 számmal jelentkezett: 2001 óta a decemberi és a januári összevont lapszámként jelent meg. Az első ilyen dupla szám összeállításakor – úgy tűnik – a szerkesztőség nem tulajdonított túl nagy jelentőséget a közelgő ünnepeknek. Bár nem volt szó benne sem Mikulás-járásról, sem karácsonyi történetekről, sem szilveszteri mulatságokról, valamiben mégis különleges és egyedülálló volt ez a 17. lapszám: filmterveket közölt tematikus rovatában.
Könyvet és folyóiratot a téli pihenőre
A 2002. december–2003. januári Filmtett-kiadás (a 27–28. lapszám) már azokhoz a filmrajongókhoz szólt, akik a karácsonyi ajándékvásárláson törték a fejüket: vezető hármas interjújával és tematikus rovatával a filmes kiadványok témakörét járta körül.
Dobolán Katalin film- és médiatárgyú könyvekkel foglalkozó sorozatszerkesztőkkel beszélgetett. Zalán Vince, az Osiris Kiadó munkatársa – akkor 13 éve dolgozott velük és a 25. filmkönyv szerkesztésénél tartott – elmondta, hogy szerintük a filmes témájú könyv olvasása, a „főszereplőjével” való megismerkedés kaland kell, hogy legyen. Ezen kívül: „Olyan filmrendezőket szeretnék bemutatni, akiknek saját látásmódjuk van, ami átjön a filmen, és megszólít minket. Olyan rendezőket, akik személyiségek, és személyiségnek mondjuk azt nevezném, aki az egyensúlyából kimozdíthatatlan. Hitchcock vagy Tarkovszkij, bár nagyon különböznek, ilyen emberek, rendezők. Ezek a könyvek nem jelennek meg túl nagy példányszámban, a Tarkovszkij-napló sikere mégis fényesen bizonyítja ezt a szükségletet.” A filmművészet iránt rajongó fiatalok – és nem csak fiatalok – tucatjai olvasták azóta az interjúban emlegetetett köteteket. A Magyar Nemzeti Filmarchívum emlékezetes kiadványa a David Bordwell-féle Film és elbeszélés, az intézménynek azonban nem volt könyvkiadói stratégiája, az archívum maga is a helyét kereste még – derült ki Forgách Iván elbeszéléséből. És a Korona Kiadó irodalomtankönyveihez kellett volna filmes függeléket írni – így hangzott az eredeti felkérés, mesélte Hartai László. Végül filmelméleti és -történeti tankönyv, szöveggyűjtemény, további, nem feltétlenül csak tankönyvként olvasható, máig is gyakran hivatkozott kötetek, valamint egy kisszótár lett az eredmény – valamennyi széles körben ismert és használatos alapkönyv.
A lapszám következő nagy szerkezeti egysége Balról a Lap nyugszik cím alá rendezte a tőlünk „balra”, azaz nyugatra megjelenő, élénk figyelmet érdemlő filmes szaklapok bemutatóit. Gyenge Zsolt a „Bazin köpenyéből” származó Cahiers du Cinéma történetével kezdte a francia szaksajtó bemutatását, majd a Cahiers ellenlábasaként megjelent Positif szerkesztői irányvonalát emelte ki – „egy mű megközelítése az objektivitás és a szubjektivitás összefonódásából kell megszülessen” –, aztán a Reperages, az Inrockuptibles és a Première által „kortárs hullámokra” evezett: folyóirat-portréknak lehetne nevezni ezeket a rövid és velős bemutatókat, amelyek olykor a filmes és gazdasági háttérből is felvillantanak részleteket. Zágoni Balázs néhány észak-amerikai szaklapot szemlézett: a praktikus szellemiségű, a filmre „művészet- és üzletként” tekintő MovieMakert, a független, negyedévi Filmmakert, a New York-i székhelyű The Independent Film&Video Monthlyt, a magát „a független és underground filmkészítés lapjaként” meghatározó Alternative Cinemát, valamint az európai fogalmak szerinti, de az óceán túloldalán kiadott szaklapokat: a Cineaste-ot, valamint a forgatókönyvírókat megszólító Scr(i)ptet. „A filmes műhelytitkok – produkciótól marketingig – sokkal fontosabbak azok számára, akik gyártják a filmeket” – fogalmaz Elekes Szentágotai Blanka, aki esszéjében a Varietyre, a The Hollywood Reporterre és a Screen Internationalre összpontosít. Írásából kiderül, hogyan válhat „filmes lapból biblia, amely nem(igen) hagy megválaszolatlan kérdéseket”. Záró esetanulmányként Papp Sándor Zsigmond „a popcornmozi farvizén létrejött popcorn-újságírás” típuspéldájaként a magyar piacra is betört Cinema magazint elemezte.
A csillagok hónapja
Ahogy a csillagszóró elválaszthatatlan a karácsonytól, úgy nőtt hozzá a sztárok témaköre a 2003 decemberében megjelent 38. Filmtett-lapszámhoz. „A sztárság kérdéskörének szisztematikus kutatása az 1970-es évekre alakította ki belső törvényeit, miáltal önálló tudományterületté válhatott. Amennyire folytonos ingerekkel szolgál a rajongó kutatónak […], ugyanannyira hasznos fókusz is a sztár alakja, amelynek révén a gyártás, a terjesztés, a fogyasztás, a film története, a film poétikája és a film elmélete – mint vizsgálati perspektívák – egy pontban találkozhatnak – fogalmazta meg Virginás Andrea a lapszám tematikus rovatának bevezető írásában. – A mozgóképes sztárság történeti fejlemény lévén, kialakulása a hollywoodi stúdiók üzleti politikájához köthető, amely a maga során szimbiotikusan együtt él(t) a termék terjesztésének különféle médiumaival – a pletykalapoktól a színészportrékig és a filmelőzetesekig. Hollywood persze régen elvesztette primátusát, a filmgyárak és nemzetállamok határait túllépte a jelenség. […] A sztárjaink, Richard Dyert, a sztártanulmányok jelentős művelőjét parafrazálva, rólunk szólnak: arról, ahogyan elgondoljuk magunkat individuumokként, amilyen mozgásteret szabunk magunknak és az álmainkról, amelyek hozzánk szegődnek.”
Margitházi Beja a filmsztárok arcáról készült filmbeli nagyközeliket tanulmányozta: „felület, sminkből, fényekből, árnyékokból létrehozott maszk – mégis a technikai, reprodukált kép nemhogy elvonná, hanem megteremti a személyiség auráját”. Az arcnagyközeli plán 1912-re tehető megjelenése legendák korszaka: „Griffith, főszereplőnője szépségétől elbűvölten kezdi alkalmazni a közeli plánt, hogy részleteiben is meg tudja ragadni az arc szépségét; bármi is volt az oka, Lilian Gish arcának fényképezéséhez különleges lencséket és szórt fényeket használt, és az elbeszélés egyes pillanatait premier plánokkal egészítette ki. A megoldás nemcsak azért volt hatásos, mert »egy gyönyörű arcnál nincs lenyűgözőbb látvány«, hanem azért is, mert egy szép arc a filmen nem csak egyszerűen dekoratív, hanem sokat, többet sejtető: egyfajta belső szépség kivetüléseként hat.” Az arcról készült közelkép és az egész test, illetve maga a sztár közti szinekdochikus kapcsolatáról, az archetípus és a halandó arcok kapcsolatáról, a nagyközeli szocializáló és kapcsolatteremtő funkciójáról, az arc „térképéről”, könyvként való olvasásáról vagy műtárgyként való értelmezéséről szóló írás azóta doktori disszertációvá, majd „logikus gondolatmenetű, tiszta nyelvezetű, magas színvonalú, tartalmas és izgalmas” tanulmánykötetté érett.
A lapszám tematikus rovatának hátralevő részében a mozgókép külföldi dívái – Marlene, Marylin, Madonna – és a magyar szexszimbólum Karády Katalin elevenedik meg, aki a 30-as évek végén és a 40-es évek elején a legéredekesebb nő volt Budapesten, Mihály István tanulmánya pedig sztárköntösbe bújt „hősöket és poszthősöket” jellemez „a filmhős sztárságának (filozófiai) esztétikai vonatkozású vizsgálata a műfaji filmek (populáris vagy tömegfilmek) kontextusában”.
A sztárság másfajta vonatkozását tárta fel az egy évvel később, 2004 decemberében megjelent 48. Filmtett-lapszám. A szokásos rovatszerkezetből kiemelt központi téma ezúttal a „3K”, azaz Kertész-Korda-Kolozsvár viszonyát tárta fel, a magyar és az egyetemes filmtörténet vonatkozásaiban. Tanulmányok, esszék és interjúk leplezték le a magyar művészek helyét a némafilm (hős)történetében: a később Casablancájáért Oscar-díjjal kitüntetett Kertész Mihály (alias Michael Curtiz), a kis kelet-magyarországi faluból elszármazott és angol lorddá lett Korda Sándor (Sir Alexander Korda) portréja mellett felvillan az erdélyi némafilmgyártást elindító Janovics Jenő alkotói arcéle is. „Kertész és Korda pályája Kolozsvár után elvált egymástól, Korda a művészi ambíciójú szórakoztató film, Kertész viszont felvállaltan a tömegfilm mestere lett. Kertész színészként indult, Korda viszont filmlapíróként. […] Két [Janovics-]film maradt fenn, A vén bakancsos és fia, a huszár és Az utolsó éjszaka, valamint a Világrém, de ez hivatalosan román filmnek számít, mivel már 1921-ben készült, amikor Kolozsvár már Romániához tartozott” – fogalmazott az interjúban Balogh Gyöngyi filmtörténész, a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa. A szöveg megjelenésekor még nem is sejthette, hogy négy évvel később, 2008 márciusában előkerül „a legelső jó magyar film”, A tolonc zsugorodott, de viszonylag jó állapotban levő, virazsírozott kópiája: egy azon három játékfilm közül, amelyet Kertész Mihály Kolozsváron, Janovics Jenő stúdiójában rendezett 1914-ben.
Karácsony és a családi filmek
Igazi „karácsonyi lapszám” először 2007 decemberében vonta be friss nyomdaillatával a szerkesztőség szobáit: ekkor próbált először csapatunk valamiféle rendet teremteni a karácsonykor bennünket elözönlő családi filmek, mesék és vígjátékok között... bár tagadhatatlanul kicsit rendhagyó témaszelekció árán „szedtük ráncba” ezeket a filmeket.
A hagyományosan karácsonykor vetített filmek közül Charles Dickens Karácsonyi énekének dús csokorra való adaptációit elemezte Márton Imola: ez a téma ugyanis végigkísérte a teljes filmtörténetet – 1901-ben játszották először filmre, rövidfilmes és egészestés újrafogalmazásai és újraértelmezései pedig mondhatni minden évben születnek, „a világirodalom nagyszámú karácsonyi sztorija közül ez az egyedüli, amely több, mint másfél évszázadon keresztül lázba hozta a film- és színházrendezőket, és a mai napig visszatérő olvasmány, nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is”. Karácsony a sorozatok háza táján cím alatt öt szerző tekintette át néhány aktuális és örökzöld televíziós sorozat karácsonyi témájú epizódjait és hasonló témájú animációs filmet.
A „jól fésült” tanulmányok mellé két kevésbé szokványos téma sorakozott fel: a karácsony a horrorfilmekben Freddy Kruegerrel, szörnyecskékkel és karácsonyi lidércnyomással, valamint a (fő)gonosz Mikulások Billy Bob Thornton és Cserhalmi György által megformált figurái. Bónuszként a kritikarovat vezető anyaga a Rob Zombie-féle Helloween.
Ez volt egyébként az utolsó, nyomtatásban megjelent Filmtett-lapszám: a 76. kiadással lezárult egy korszak a lap történetében, és új kihívásokkal és lehetőségekkel teli újabb kezdődött.
Hasonló, ám nem kimondottan karácsonyi és egy különleges apropóval megerősített összeállítás jelent meg két évvel később, 2009-ben: „Idén töltötte 50. életévét Walt Disney bájos szereplője, sokak kedvenc mesehőse, Csipkerózsika, jövőben pedig szintén félszáz éves lesz Hamupipőke. A két idősödő úrhölgy és rajzfilmes megalkotóik tiszteletére a Filmtett tanulmánysorozatot indít, melynek első darabja a klasszikus Disney-filmek stílustörténetét tekinti át” – áll a legszebb családi animációs filmek között előkelő helyen számon tartott Disney-filmek stílusáról szóló sorozatkezdő tanulmány bevezetőjében, amelyet a Disney Stúdiónak nevezett csodagyár kétrészes története, valamint a Disney-filmek hangzásvilágával foglalkozó, szintén kétrészes tanulmány, majd a (rajz)filmtörténet egyik mérföldköveként számon tartott Fantasia, a stúdió egyik leggrandiózusabb vállalkozása követett.
Mindez már a kizárólag on-line Filmtett része volt, az friss és interaktív felületen témájában a karácsonyhoz, hangulatában a szilveszterhez illő szavazógéppel kiegészítve – ahogy 2008-ban is a karácsonyi filmekkel kapcsolatban faggatóztunk. (Apropó: klikkeltél már az idei évzáró szavazógépre?)
Szilveszteri őrültségek
A 2005-ös év sovány esztendőként vésődött be a Filmtett történetébe: anyagi források szűkében a lap nem jelenhetett meg 2005 októbere és 2006 februárja között, így mondhatni a karácsony és a szilveszter is elmaradt. 2006. „ddecembere” azonban felszabadult hangulatban telt (és be kell vallanom, a november is, amikor az évzáró lapszám összeállt) – ezúttal nem törődtünk a karácsonnyal, inkább a vidám szilveszteri hangulatot előkészítendő állítottuk össze „a Filmtett rendkívüli paródiaszámát”. A fő téma: a film története az ókortól napjainkig. Az összeállítás olvasóinak lelki szemei előtt lóvontatta etruszk fahtkocsik robogtak, Odüsszeusz hadisarcból vásárolt kínai kamerával forgatott dokumentumfilmet, a honfoglaláskori Pannóniában jurta-kamaradrámák készültek, majd felbukkant Koppány, a varratelmélet atyja, Janus Filmologus, a kritikaírás felvirágoztatója, Forgatókönyves Kálmán, Vak Béla operatőr, Anál Atatürk török pornófilmrendező, valamint a Beszari Monogatari, az első japán horrorfilm. Egyebek mellett három kritika jelent meg a Foszforos bosszú a Boszporuszon és egy a Re-Volver című fiktív fikciós filmről, Nicsak Kin-ki Dug?! címmel pedig hasonlóan valóságos DVD-t ajánlottunk olvasóinknak. Az első erdélyi pornóforgatásról készült interjút most is bátran ajánljuk nevetni vágyó olvasóink figyelmébe, akárcsak az erdélyi magyar telenovella Filmtettre eső részét. Mindezt Jánosi Andrea remek grafikái illusztrálták s töltötték meg – szinte a szó szoros értelmében is – hemzsegő élettel.
Összegzőbb ízűre és egy kevéssel komolyabbra sikeredett a 2008-as decemberi, már on-line „lapszám”: az év legnagyobb box-office-sikereinek számba vétele után kijelentettük, hogy 2008 legjobb filmes gonosza „Anton Chigurh, a fura frizurás ámokfutó gyilkos” volt – „hülye haj, a hülye név és a hülye eszközhasználat (marhaölő szegezőpisztoly)” –, a „leghalálibb” pillanat Joker ceruzaeltüntető bűvésztrükkje, az év legjobb filmes beszólása pedig verhetetlenül a „Machete don’t text.” Az idei évet Bogartékkal köszöntöttük.
2011 decemberének utolsó napjaiban sem akarunk komolyak maradni.
Nem ígérünk a fentinél bővebb összefoglalókat, viszont szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét egy remek filmre: a Werner Herzog-adaptáció címe Web of Fatal Feelings / Végzetes érzelmek hálójában, a stáblista és a szereposztás egyaránt hajmeresztően eredeti.
Keressék a multiplexekben vagy a torrentoldalakon, hozzá kapcsolódó cikkeinket a következő napokban olvashatják el.
Boldog új évet kívánunk minden kedves régi és új olvasónknak!
