Dettre Gábor a közönségesség kalapácsával igyekszik lebontani a karácsony intézményét alkotó évtizedes falakat, hogy a romok között az ünnep igazi értelmét keresse.
Az évek óta külföldön élő Dettre Gábor (A színésznő és a halál, Felhő a Gangesz felett) csupán a JUNO11 égisze alatt készülő új filmje, a Csendes éj miatt utazott haza, a „szívmelengető karácsonyi film” pedig több szempontból is érdekes vállalásnak bizonyult. 2022 végén a készítők kampányt indítottak a Brancs oldalán, a film létrejöttét támogató mecénások pedig a költségvetés közel egynegyedét dobták össze, így az idei szentestén már láthatjuk Molnár Piroska és Vilmányi Benett rendhagyó ünnepi találkozását.
Nos, az előzetes leírásokkal ellentétben ez nem egy emelkedett alkotás, amivel ráhangolódhatunk a szeretet ünnepére – legalábbis nem a szó szoros értelmében. A Csendes éj egyetlen estéje nyers és kíméletlen, szöges ellentéte a mézeskalácstól illatozó, pompába öltöztetett házakba visszavonuló, karácsonyi dalokat dúdoló családok ünnepnapjainak. Az egyedül maradt Balut (Vilmányi Benett) kizárja rég nem látott, részeges apja a lakásból, így fut össze a kora végett a covidtól igencsak tartó egykori szomszédjával, Rózsika nénivel (Molnár Piroska), aki befogadja az utcára szorult fiatalt. A nem várt találkozás hosszú beszélgetésre ad lehetőséget, ahol a páros friss és régi traumákat oszt meg egymással, s némelyik nem is annyira idegen a látszólag laza ismeretséget ápoló két főszereplőtől.
Első látásra meghökkentő a film enyhén szólva is profán nyelvezete, az este folyamán kialakuló nyomasztó helyzetek, a lerobbant belső terek, ám ezek a megoldások rendkívül érzékletesen adják át a rendező szándékát, miszerint a téli időszak valakiknek a megnyugvásról, a családi körben eltöltött minőségi időről és az átlényegülésről szól, azonban másoktól az a legtöbb, ami telik, ha nyitottan, önzetlenül és szeretettel képesek fordulni a másik felé. Dettre a karácsony valódi jelentését próbálta megragadni, ami szerinte a társas kapcsolatok erejében, az empátiában és ezek értékelésében rejlik. Érthető tehát, hogy a szentestét választotta történetének idejeként, ugyanakkor ezek az erények és attitűdök nem pusztán ebben az időszakban fontosak – vagyis az elbeszélés durva stílusa miatt jobban el tudnánk képzelni a dialógusokat egy semlegesebb közegben.
Ugyanakkor épp ebben áll a Csendes éj formabontó koncepciója: ha felocsúdtunk első megbotránkozásunkból, akkor rájövünk, hogy Rózsika és Balu a legtöbbet adják egymásnak, amit csak lehet. Társaságot, törődést – esetükben konkrétan az asszony egy elveszett fiút, a gyermek pedig egy anyát kap, még ha csak rövid időre is. A hol megrázóan mély, hol sekélyesnek tűnő dialógusok valójában az odafigyelés, a megélés lenyomatai. Összezárva – a végén már a vírustól se félve – végre igazi hallgatóságra lelnek, még ha a diskurzus jórészt a másik székelési szokásairól szól is. Ezek mögött az intim, már-már ízléstelennek ható társalgások mögött azonban egész életek húzódnak meg: Rózsika és Balu létét ezek a hétköznapi, nagyon is realisztikus események töltik ki, és még mindig idillinek számítanak az öngyilkosságok, az alkoholizmus és a vetélés mellett. A magány kollektív élménye lecsapódik az időskori elhagyatottságban, a kamaszkori útkeresésben, valamint a hűtlenségben, ami karácsonykor még fájóbb. Ennek ellenére, ha halovány is, megjelenik a reményt adó fény az abszurd humorban, a kitárulkozásokban, a lekváros keksz majszolásában és a Gayatri Mantra vég nélküli hallgatásában.
Jóllehet Dettre alig tesz különbséget a narratíva résztvevői között (legyenek akár láthatóak vagy sem, illetve állatok vagy emberek), hiszen az elbeszélésben szereplők nevei több ízben rímelnek valaki másra is: a Rózsika nevet viseli az idős özvegy és Balu barátnője; Ferinek hívnak két abuzív, iszákos férfit is; Balu apjának új feleségét pedig úgy szólítják, mint a szomszéd kutyáját, Klárit. Ezzel a játékkal egyszerre válik egyetemessé és személyessé a történet, elvégre az egyes párosítások közös jegyek mentén rokoníthatóak – egy nő szerelme, egy férfi csalódásai által –, miközben a névleges egyezések azt is üzenik, hogy bárki lehetne a helyükben.
Füzesi Tamás operatőr a parányi lakás adottságait, továbbá a fény-árnyék játékát abszolút kihasználva hol klausztrofób, hol meghitt hangulatot teremt, amelyben komfortosan mozog a Molnár-Vilmányi páros. A két színész kivételes hitelességgel alakítja az elgyötört karaktereket, képesek paranoid túlélőkből hirtelen védtelen remetékké alakulni, ami elengedhetetlen a valós időben játszódó, egy helyszínre korlátozódó műben, hiszen csak kettejük dinamikája képes fenntartani az érdeklődést. Ennek dacára a kétórás játékidő néhány túlírt jelenet miatt vontatottnak hat, ráadásul ennyi idő alatt a szükségtelenül sok káromkodás is zavaróvá válik. A keretes szerkezetben Molnár magára ölti a megbízhatatlan mesélő szerepét, az egész film álomszekvenciává bizonytalanítása azonban kevéssé tesz hozzá az összképhez, inkább csak egy kötelező be- és kilépőnek hat.
Bizonyos, hogy a Csendes éj megosztó kamaradráma, és nehezen fogja megtalálni azt a közönséget, amely hajlandó átértékelni a karácsonyi filmekkel kapcsolatos prekoncepcióinkat, mindazonáltal különösen alkalmas arra, hogy kimozdítsa a nézőt a komfortzónájából. Kiváltképp nehéz ezzel megbirkózni az év végi időszakban, ami a legtöbbek számára a lelassításról, valamint a kényelemről szól – de nem mindenkinek.
