Van valami rejtélyes és megfejtésre váró azon vallásos közösségek ajtai mögött, ahova kívülállónak lehetetlen a bejutás, így nagyjából csak az innen levált egyének tudják elmesélni saját élményeiket.

Az elmúlt évek dokumentumfilmes hozama rengeteg ilyen zárt teret nyitott meg a kíváncsiskodók előtt, a williamsburgi ortodox zsidók életéről is született alkotás One of Us címmel, ahol három olyan egyén élete követhető, akik kiszálltak a haszid zsidó közösségekből. A One of Us és az Unorthodox ugyanazon világ teljesen őszinte puzzle-darabkái, annak ellenére, hogy műfajilag máshova rendeződnek a polcon. Az utóbbi Deborah Feldman önéletrajzi regényének lapjait eleveníti meg, egy nő kitörését a béklyószerű társadalmi és vallási korlátok alól.

Esther, vagy becenevén Esty Shapiro (Shira Haas), egy szép napon repülőre ül és megszökik williamsburgi haszid zsidó közössége és férje, Yakov (Amit Rahav) elől. Berlinbe érkezve menedékre lel egy felszabadult, nyitott zenész társaságban, ahol lassan elkezdi felfedezni önmagát és saját neveltetése határait feszegetni. Hamar kiderül, hogy Esty nem csak sima szökevény: terhesen kelt útra, ez pedig nagyon fontos információ az otthon maradt család számára. Természetesen soha nem engedték volna el könnyen, de a közösség jövőjét magával vive még kevesebb esélye marad a nyugalomra. A sorozat szépségét nem csak az alaptörténet határozza meg: a haszid ortodox zsidók szokásai mellett egészen érzékeny tükrét lehet látni egy olyan modern nő lelkének, aki középkori szabályok közé szorítva él és fulladozik. Az Estyt alakító apró, de óriás szemű Shira Haas tökéletes választás a szerepre: kis lépésekkel férkőzik a néző lelkébe, hol törékenységével, hol hatalmas lelki erejével érve el a kívánt hatást.

A berlini jelenetek legerőteljesebbike egyike talán az, amikor Esty szinte teljes ruházatban besétál a Wannsee-tóba, és a kötelező parókától megválva (a haszid zsidó nők házasság után rövidre nyírt hajukat paróka alá rejtik) rituálészerűen adja át magát a víznek. Ebben az apró mozzanatban mélyen gyökerező vallási szokások sejthetőek. A jelenet végül akkor változik egyfajta visszájára fordított megkeresztelkedéssé, amikor egy későbbi részben láthatjuk, amint az esküvő előtt tisztára mossák a tradicionális mikve, azaz a rituális fürdő keretein belül. A rituálé mint motívum egyébként végigkíséri a filmet, ezért Esty és családja útját is, a néző pedig egy fátyolos függönyön át leskelődhet be a titokzatos mindennapokba. Ez az érzés az esküvő-jelenet során éri el csúcspontját, amikor egy család eufóriáját és legmélyebb szégyeneit egyszerre lehet látni. Ez a kettősség egyfajta kukkolószerepbe helyezi a kívülállót, érzékeltetve amit már a sorozat elején tudni lehetett: valami olyasminek vagyunk tanúi, ami nem a mi szemünknek volt szánva. Ennek a szálnak és hangulatnak a folytatásaként bontakozik ki egy másik hatalmas téma, a női szexualitás és ennek felfedezése, amit minden kimondatlan szó és ködösített magyarázat fokoz. Esty karakterének a varázsa  nem csak az elnyomott, elhalgattatott nő archetípusában rejlik,  hanem egyben minden olyan nőt képvisel, aki ki mer lépni a társadalom szabályai alól, az önismeret útjára.

Egy idő után szinte mellékes információ az, hogy Esty történetesen terhes. A legszebb az egészben talán az, hogy ez a lány akarja a gyermeket – ugyanakkor idő kell neki elfogadni a helyzetet, és arra is szüksége van, hogy csak önmagára összpontosítson, ha csak egy rövid ideig is. Ez az apró, jelentéktelennek tűnő döntés kultúrákon és szokásokon áthágva rezonál, és lehet pont ezért annyira emészthető a sorozat, minden specifikus „haszid” jellemzője ellenére. Az egyes jelenetek jól érzékeltetik a világnyi különbséget a williamsburgi szürke tehetetlenség és a berlini élet között: mintha főszereplőnk hirtelen az őszből tavaszba sétált volna, ahol barátok, vacsorák és a normális élet minden apró élvezete tárulkozik elé. Megfigyelhető, hogy az áthatolhatatlan zsidó közösség jelképeként a williamsburgi pillanatok közben csak és kizárólag jiddis nyelven megy a társalgás, éles kontrasztban létezve a németországi pillanatokkal, ahol kinyílik az információ és angolra váltanak a jelenetek.

Izgalmas a minisorozat zenei dimenziója is, mivel a szokásos hangulatfestő szerep mellett ez is szimbolikus szerepet ölt. Végülis nem csoda, a zsidó kultúra és vallás alapköve az ének, ezért logikus, hogy Esty a zenében találja meg szabadságát Brooklynban, a jövőképét pedig erre építi Berlinben: a történet végkifejletében fizikailag és lelkileg egyaránt megtalálja a hangját.

Az Unorthodox nem csak a kíváncsiskodó, voyeur típusú nézőkben, hanem mindenkiben nyomot hagyhat, aki egy kicsit is értékeli az emberi szívósságot és szárnyalni vágyást.