A tavalyi Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában bemutatott A világ gyengéd közönye történetével nem igazán, ábrázolásmódjával azonban érdekessé tud válni.
„Mintha ez a nagy harag megtisztított volna a rossztól, megkönnyített volna a reménységtől, s e jelekkel s csillagokkal telehintett ég előtt először tárulkoztam ki a világ gyengéd közönyének” – így szól Camus Közönyének azon mondata, amelyből a kazah film kapta a címét. Ezt pedig expliciten ki is mondják a szereplők. Szaltanat (Dinara Baktybaeva) és távoli csodálója – egyben jóbarátja –, Kuandik (Kuandik Dyussembaev) éppen egy benzinkútnál teáznak, amikor a fiú „lebukik”: titokban olvasgatja Szaltanat könyveit. És miért éppen egy töltőállomáson beszélik ezt meg? Mert a lánynak el kellett hagynia a vidéki kisvárost, ahol eddig élt és orvosnak tanult apja halála után. Anyja azt reméli, az eddig sosem látott nagybácsi majd ki tudja segíteni őket anyagilag, amire meglehetősen rászorulnak: Szaltanat öccsének iskoláztatását, édesanyjuk gyógykezelése és az apa által felhalmozott adósságokat is ki kell fizetniük.
Így hát Szaltanat a gyönyörűen élénk piros ruhájában nekivág a városnak, a kétkezi munkás, Kuandik pedig úgy dönt, elkíséri. Ám a nagybácsi segítségének is megvan az ára: a lánynak feleségül kellene mennie az egyik „kollégához”. Szaltanatnak viszont egyáltalán nem szimpatikusak ezek az üzletemberek – teljesen jogosan: övék a város sötét oldala –, viszont üres kézzel sem mehet haza. Így Kuandikkal megpróbálnak egy olcsó szobát bérelve, tisztességes munkával annyi pénzt keresni, amivel megoldhatják kilátástalannak tűnő helyzetüket.
A becsületesség és az erkölcs – ahogy az lenni szokott – nem hoz eredményt, így egyre mélyebbre süllyednek a bűnözésbe. Az ártatlanság elvesztését kétféleképpen is jelzi a rendező, Adilkhan Yerzhanov. Egyfelől A világ gyengéd közönyének nyitányában, Kuandik bemutatásakor: vér csöpög a film folyamán gyakran felbukkanó fehér virágról. Másfelől abban a pillanatban, amikor a játékidő kétharmadánál Szaltanat belátja, hogy nincs mit tenni: a szeretője lesz az egyik bűnözőnek, és lecseréli az eddigi piros ruháját feketére. A két főhős ezután egyre mélyebbre kerülnek az immoralitás örvényében, és megállíthatatlanul haladnak a tragikus végkifejletig. Így leírva A világ gyengéd közönye akár egy kazah film noir is lehetne, azonban a film nézése közben egyáltalán nem a bűnügyi műfaj a szembetűnő. A lassú ritmusú alkotás nem véletlenül viseli Camus-ihlette címét: a közöny és az abszurdum A világ gyengéd közönyének valódi főszereplői.
Miután a Közöny Camus abszurd ciklusának első darabja, nem csoda, hogy az író műveiből inspirálódott filmnek is markáns tulajdonsága ez a fajta humor. A groteszk tompítja az elkerülhetetlen tragédia, valamint Sultanaték túlélésért folytatott keserves küzdelmének élét. Emellett a statikus képek lomha váltakozásának ellenpontjaként is alkalmazza Yerzhanov a humort. Ezek a felvételek viszont annyira gyönyörűek, hogy nem is érdemelnék meg a gyors vágásokat. Aydar Sharipov képei pont olyan káprázatosak, mint a film egyes felvonásait elválasztó festmények. E művek és az, amit szimbolizálnak külön elemzést igényelne, azonban egy biztosan kijelenthető: minden alkotás előrevetíti a rákövetkezendő jelenetek eseményeit, melyek közül egyikből sem hiányozhat az a bizonyos közöny.
A világ gyengéd közönye a film minden rétegében megjelenik: a szereplők hozzáállásban egymáshoz, a környezet viszonyában a halálhoz, a felvételek távolságtartó jellegében, de még az elidegenítő hatású rendezésben is. A karakterekkel meglehetősen nehéz azonosulni, a Közöny főhőséhez hasonlóan Szaltanat és Kuandik is igen keveset beszélnek. A várost uraló, zöldségkereskedőnek álcázott maffiavezér és hálózata tevékenységét, az összefüggéseket közte és Salatanat nagybátyja között egyáltalán nem fejti ki Roelof Jan Minneboo és Adilkhan Yerzhanov forgatókönyve. A két fiatal közti szerelem kibontakozása is nagyon lassan és impliciten történik. Ilyen kevés információval pedig maga a közönség is közönyössé válik a szereplőkkel, a cselekménnyel – és talán magával a filmmel kapcsolatban is.
Viszont ez a mozizás közben egyáltalán nem megszokott érzés készteti a nézőt arra, hogy elgondolkodjon. Emiatt gondol bele igazán, mit üzen A világ gyengéd közönyével a kazah rendező: az életben az emberi kapcsolatok a legfontosabbak, azok számítanak igazán.
