Teinoszuke Kinugasza: Jigokumon / Gate of Hell / A pokol kapuja, 1954 Teinoszuke Kinugasza: Jigokumon / Gate of Hell / A pokol kapuja, 1954

Becsületbeli ügy

Teinoszuke Kinugasza: Jigokumon / Gate of Hell / A pokol kapuja, 1954

ÉRTÉKELD A FILMET!
Jigokumon (Gate of Hell)
Teinoszuke Kinugasza
1953
Jigokumon (Gate of Hell)

Jigokumon (Gate of Hell)

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A háború utáni japán filmnek szüksége volt a kiugrásokra. Nemcsak művészi értéket, hanem szakmai tudást és tisztelettel vegyes alázatot kellett sugároznia, főleg a „győzedelmes” amerikaiak felé. Ebben az Európára és Közel-Keletre koncentráló eisenhoweri éra (1953-1961) inkább lehetőséget jelentett Japánnak. Nem véletlen, hogy az 1955. március 30-i Oscar-díjkiosztón a legjobb idegen nyelvű film kategóriáját az alázat női tragikumát bemutató jidai-geki (kosztümös film) zsebelhette be.

A japán film nagy áttörésének tartott Kuroszava-film, a Rashomon / A vihar kapujában (1950) is eljutott az Akadémia ceremóniájáig. Az Oscar-átadókon 1948 óta szerepelt a „Életmű és Speciális” díjak között az idegen nyelvű filmek kategóriája, amelyet rendre európai mozik kaptak. Kuroszava díja megtörte ezt a hegemóniát és annak ellenére, hogy 1954-ben nem osztottak szobrot, mind 1955-ben, mind 1956-ban a felkelő nap országában landolt a jeles elismerés. A kategória hivatalosan csak 1957-ben lett önálló.

Az egyik honorált Teinoszuke Kinugasza filmje volt, s manapság elnézve abszolút érthető az elismerés. A színes, nagyívű felütésben az 1160-as évek Heidzsi-felkelésébe csöppenünk. A pazar tömegjelenetek eposzi íveket és érzelmi kisüléseket ígérnek, minden megvan itt, amire az Oscar-ízlés épül. A történet és látványvilága gyorsan egyre szűkebbre fogják a perspektívát: harcmezőkből, kis falvakon át, csarnokokon keresztül egy otthon ködös éjjeléig kalauzolja nézőjét. A nyugati szem számára az erőltetett alakításokat és a japán színházi kultúrára jellemző elidegenítést kellően egyensúlyozza a színes, kosztümös zsánerfíling. Még ha ma már porosnak is tűnik kissé, A pokol kapujában ügyesen érezhetett rá a korabeli amerikai pátoszgiccsre.

Az alkotók tekintetében is tapasztalt emberekről van szó. Hasegava Kazuo kora szexszimbólumaként ünnepelt sztárjának, a romantikus erkölcsű hős prototípusának számított. Összesen 301 szerepe között volt hadvezér, szamuráj, detektív és hazárdjátékos is. Kinugasza színész-rendező számított mesterének, akivel összesen 23 filmet forgatott. Az együttműködésre szükség is volt: az amerikai megszállás után a győztes hatalom cenzúrát vezetett be, s a kosztümös történelmi film, amely főleg háborús propagandát közvetített (rekishi mono), szintén zár alá került. Az erőszak ábrázolása tiltott dolog lett, s a korlátozások 1949-es feloldása után csak lassan éledeztek az új formák. Japánnak előbb bizonyítania kellett.

De a honi közönség mindig imádta saját színes történelmét nézni, Kuroszava sikere után így hát kétségtelen volt, hogy a minimalista szerkezet külföldön, a történelmi környezet belföldön lehet népszerű. Nagata Masaicsi producer – aki szemtelen módon élte túl politikai és korrupciós ügyeit - ezt ismerte fel a Daiei stúdiónál és legyártotta A pokol kapujábant, amely sok tekintetben Kuroszava klasszikusához hasonlítható. Többek között a „kapu” motívum átemelése, a kosztümös környezet, a színész-rendező alkotói páros koncepciója is látszólag csak arra szolgált, hogy az imponálandó mű jobban igazodjon a Kuroszava által felállított új japán film cégéréhez. Számítása bevált, hiszen két Oscar, valamint 1954-ben a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíja lett a film jutalma. (hozzátenném, utóbbit kezdték egy évvel később Aranypálmának hívni.)

Kinugasza nem kezdő rendezőként vágott a forgatásba. A ’20-as években a német Kammerspielhez hasonló filmeket készített, lényegében azok ismerete nélkül. Nagy hatással volt rá Eisenstein is, akit személyesen ismert. Európában már a ’30-as években írtak munkáiról, de mivel folyamatosan adósságokba verte magát, ezért műfaji rendezésekre adta a fejét. A háború után a jidai-geki mestere lett, s évi 3-4 filmet is forgatott. Kétségtelen, hogy A pokol kapuja az egyik legismertebb a művei közül. Kinugaszát a ’70-es években mind Amerikában, mind Európában újra felfedezték, főleg korai alkotásai miatt; több európai turnén is részt vett.

A film története egyszerű melodrámai háromszög, amelybe nem csak az archetípusok sokasága, de azok kigúnyolása is belefér. A Kan Kikucsi írása nyomán készült film központi karaktere Moritou (Hasegava Kazuo), az elszegényedett szamuráj, afféle ronin-alkat. Az 1160-as lázadás során azonban nem családját, hanem a daimjót (földesúr) szolgálja ki. Bátorságáért a nagyúr egy kérését is teljesíti. Moritou azonban nem vagyont, hanem egy nőnek, Készának (Macsikó Kijó) a kezét kéri, akit hőstette alkalmával ismert meg. A nő azonban férjezett, de Moritou nem tesz le tervéről. Előbb versenyre hívja a férjet, Vatabét (Isao Jamagata), majd rákényszeríti Készát, hogy ölje meg a férfit. A nő összeroppan és végez saját magával. A két férfi egyformán szégyenben marad; Moritou azért, mert nem tudta meghódítani a nő szívét, Vatabe azért, mert nem tudta megvédeni alázatos feleségét. Sorsuk a férfiatlan szégyen.

Kinugasza alakjait nem egysíkúan ábrázolja; egyik férfi sem jóként vagy gonoszként jelenik meg a vásznon. A film egyszerre az árulás, a hűség, a csalfaság, a szégyen és az őrület története, amelyet körbevesz a hatalom mindent átható ereje és a környezetábrázolás végletekig fokozott egzotikussága. Utóbbi valóban páratlanul sikerült. Sanzo Vada részletekig ható látványtervén még a 4K-s felbontás sem találna élettelenséget. Meg is lett az eredménye, hiszen az Akadémia 1955-ben neki ítélte a film második Oscarját is (legjobb jelmez színes filmben).

A színészi játék a hagyományos japán színpadi megoldásokat használja. Az akkor ifjoncnak számító Isao Jamagata visszafogott, de hűséges férj figurája áll szemben Hasegava grimaszoló megszállottjával. A mérleg nyelve Masikó Kijó Késza alakja lenne, aki jelenlétével képes megbabonázni egy férfit, de maga is porrá őrlődik férje és hódítója közötti vetélkedésben. Sajnos ebből a porból a mai néző számára csak Masikó vakolat vastagságú sminkje marad meg.

A pokol kapujára azonban sokan mondják, hogy „bizonyított mestermű” és ez talán legjobban utolsó egynegyedén látszik: a Vatanbe és Késza stilizált, holdfénnyel átitatott házában zajló feszült „leszámolás” alatt alig van diegetikus zene, csak ütemes ciripelés és a gyertyafények színei. A 88 perces játékidőből majd' 25-öt tesz ki ez a befejezés, amely ma is élvezhetővé és minden dohossága ellenére katartikussá teszi ezt a művet (ínyencek számára pedig a későbbi italo-westernek megértéséhez szolgáltathat remek adalékot). Persze kérdéses, hogy Kohei Sugijama kamerája vajon tényleg a stilizációt helyezte előtérbe, kiemelve a színészeket, vagy csak egyszerű egzotikumként a japán táblaképfestészetet kívánta Nyugatra importálni. Egyszerű koppintás ez a festőiség például Mizogucsi Kendzsi műveihez képest? Újranézve talán mindkettő mellett lehet érvelni, de valahogy mégis az az érzésünk, az alkotók túlságosan elámultak az Eastmancolor nyersanyag hatásain. Érdemes hozzátenni, hogy A pokol kapuját tartják a lexikonok az első színes japán filmnek, miközben már 1946-ban készültek produkciók színes nyersanyagra.

Kinugasza a kuroszavás módit választotta arra, hogy Japán világát lefordítsa a nyugatnak. De lineáris és didaktikusabb víziója: színesben akarja elhitetni velünk, hogy a „lovagi tornák”, az árulás és a szégyen ugyanolyan nagyívű sagákban öltött testet Japánban, mint a földgömb túlsó oldalán. Persze ez édesgeti a nyugati ember hiúságát – aki nyilván honorálja is ezt a kolonialista magatartást –, de azért mégis csalfa vízió marad, amely minden nézhetősége ellenére is inkább emiatt és technikai pazarsága miatt része a filmtörténeti kánonnak.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Jigokumon (Gate of Hell)

Jigokumon (Gate of Hell)

Színes filmdráma, történelmi, romantikus, 89 perc, 1953

Rendező:
Szereplők: , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat