Időszerű témájú, időtlen formanyelvű film a japán arthouse-fenegyerek boszorkánykonyhájából, talán a kelleténél kissé talányosabbra fazonírozva.
Ritka, hogy egy zenész ha nem is épp forgatókönyvíróként, de ötletgazdaként felkerüljön egy film stáblistájára a szokásos zeneszerzői kredit mellett. Márpedig Isibasi Eiko – akivel Hamagucsi először a méltán agyondíjazott Vezess helyettem-ben dolgozott 2021-ben – egyfajta társszerzője lett A gonosz nem létezik-nek. A produkció egy laza, kevésbé narratív, zenére létrehozott rövidfilmként indult, aztán túl sok lett a leforgatott nyersanyag (nem meglepő egy olyan alkotótól, akinek első nemzetközi sikere alulról nyaldossa a hat órás futamidőt), így végül „rendes” egészestés alkotássá kerekítették ki a tavaly őszi velencei premierre, ahol a zsűri nagydíjjal honorálta a filmet1.
Szövegmágia – Hamagucsi Rjúszuke: Drive My Car / Vezess helyettem
Mennyi elfojtott érzelem és ki nem mondott gondolat fér bele egy tűzpiros autóba? A Cannes-ban többszörösen díjazott, japán Oscar-nevezett Vezess helyettem felszabadító összefüggéseiért meg kell harcolnunk, de minden perc megéri.
A gonosz nem létezik egy kis japán városkában/üdülőfaluban játszódik, ahol az emberek a hipermodern autókat és a kényelmes házakat leszámítva többé-kevésbé természetközeli állapotban élnek: a forrásból hordják haza az ivóvizet, fával fűtenek, és maguk szedik az erdőből a fűszernek használt vaszabitormát. A történet kvázi-főszereplője az özvegy Takumi, afféle ezermester, aki kislányával éli nyugis életét, amíg meg nem jelennek egy tokiói cég képviselői. A két betolakodó lakossági fórumra hívja össze Mizubiki lakóit, és bemutatják a település mellé tervezett ingatlanfejlesztés részleteit, látszat-közvitára bocsátva azokat. Egy glamping-telepről lenne szó, ami a glamorous és a camping szavak összevarrása: ultramodern, luxus-sátorhelyek olyan „kikapcsolódni vágyó” fővárosiaknak, akik egy talmi természetközeli élményt akarnak az urbánus kényelem elhagyása nélkül. Talán mondani sem kell, de a tervezett beruházás a helybéliek érdekeinek figyelembe vétele nélkül történne, egy őz-útvonal helyére, úgy, hogy a glampingtelep pöcegödre beleszivárogna a talajvízbe, amit az emberek márpedig inni és főzni is használnak.
Eddig ez sima környezetvédős drámának, legfeljebb dacos öko-thrillernek tűnik, amelyekből készült azért néhány az utóbbi években a szájbarágósabb-amerikaibbtól kezdve egészen a hisztisebb-thunbergesebbig, és Kitagava nagy mélységélességű, távolságtartó, hiperobjektív kamerája sokáig azt is jelzi, hogy ez valahol a kettő között fog elhelyezkedni. Aztán elkezdi kibontani a „másik oldal” karaktereit is: szinte megszánjuk a fővárosi cég két képviselőjét, akik a hátuk közepére kívánják az ezzel a munkával járó cirkuszt, sőt, a férfi, Takahasi arcán szinte gyermeki örömöt látni, amikor felnőttkorában végre először kipróbálhatja, hogy milyen megfogni egy fejszét. Ám a film címe nem feltétlen arra utal, hogy a „betolakodók is emberek”: már a távoli erdőből beszűrődő puskalövések hangjai is valami nagyobbról árulkodnak, s A gonosz nem létezik vége egy hanekei felkiáltással teljesen más irányba kanyarítja a történetet, talányos katarzist kínál az ősrégi „ember természet ellen”-témára rímelve.
Ám pont ez a kétértelmű befejezés lehet egy kissé problémás: addigra annyira megszoktuk az addigi objektív kamerakezelést, hogy nehéz a megfelelő kulcs hiányában átváltani egy erősen szubjektív látószögre, és csakis a provokatív cím tudja átfedni a film addigi regisztere és a vége közti diszkrepanciát. A formalista megoldás ellenére az öko-tematika jottányit sem csorbul, sőt, az utóbbi évek fejleményeinek tükrében különösen elegáns marad. Hamagucsi még arra is nagyon figyel, hogy ne lehessen túlzenéléssel vádolni: ugyan Isibasi remek ambientális szólamai szerves részét képezik a film nyelv(ezet)ének, a rendező néha olyan durván vágja el a score sávját, hogy az még annak is felhívja a figyelmét a zenehasználatra, aki egyébként szívesen beletemetkezett volna kép és hang harmóniájába.
Megzabolázható-e a természet? Lehet-e benne élni nem exploitatív módon? Részei vagyunk-e még, vagy teljesen kidobott már magából? Mennyire fér meg a kapitalista, mindig terjeszkedni akaró céges logika a környezetvédelemmel? (Spoiler: semennyire.) Csupa olyan kérdés, amit feltettek már többen, többféleképpen, de még mindig érvényesek, fontosak, örökérvényűek – azt valószínűleg senkinek sem kell ecsetelni, hogy miért. Nem is a válaszadásban vagy a felesleges moralizálásban jeleskedik Hamagucsi filmje, hanem inkább stílusában, hangulatkeltésben, sajátos nézőpontok felvázolásában.
1 Hamagucsi végül összevágta az eredeti, dialógus nélküli változatot is, amit Isibasi élőzenei kíséretével lehetett megnézni ugyancsak tavaly ősszel egy belga fesztiválon.
