Takeshi Kitano: Zatoichi / A szamuráj Takeshi Kitano: Zatoichi / A szamuráj

Stilizált hagyomány

Takeshi Kitano: Zatoichi / A szamuráj

ÉRTÉKELD A FILMET!
A szamuráj
Takeshi Kitano
2003

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A távol-keleti szamurájfilmek két alapzsánere eltérő mádon mutatkozott be a magyar mozikban. Míg a Tigris és Sárkány letisztult, hagyománytisztelő darabjaként a kínai wuxia-filmek eredeti formájában szembesített az Idegen elemekkel (lásd a gravitáció törvényeivel dacoló kardpárbajokat, amelyek a Jean Marais és Errol Flynn kalandfilmjein edzett európai közönségnek első látásra nevetségeseknek hatnak), addig Takeshi Kitano saját korának és alkotói személyiségének minden jellegzetességén átszűrve prezentálja a japán chambara-mozik egyik alapművét.

Takeshi Kitano polihisztor: filmművész, tévésztár, popzenész és humorista, versíró, mellesleg egy baseball csapat tulajdonosa. Kitano intézmény a mai Japánban, a japán tömegkultúra ikonja. 1973-ban lett ismert, amikor egy barátjával megalakította a The Two Beats nevű vaudeville duót: a páros közel tíz éven át működött, mégpedig úgy, hogy közben Kitano egy sor egyéb műfajba is belekóstolt: rádiós talk show-t vezetett, tévéfilmekben játszott, és humoros novellákat publikált. Játékfilmjei – melyekből rendezőként, íróként, színészként és vágóként is kiveszi a részét – műfajilag nem könnyen kódolható alkotások: rendhagyó jakuzafilmek mellett több, nehezen besorolható film színesíti az életművet. Első jelentős filmjében, a Veszélyes emberben (angol címén Erőszakos zsaru, 1989) a sajátos kitanói zsanér szinte minden jegye megtalálható: nagy csöndek, váratlanul kirobbanó, mégis szenvtelen erőszak, és humor az erőszak minden megnyilvánulásában. A konstrukció szinte absztrakt, majdhogynem balladái tisztasága, a képköltészet, a kellemes bulvárzene, végül, de nem utolsósorban a rendező-színész figurája teszi jelentőssé a filmet.

Amikor a Veszélyes ember és a Forráspont (1990) után Kitanót a japán akciófilm készítőjeként dobozolták, egy süket kukásról (Nyár, csend, tenger, 1991) forgatott lírai opusával ejtette át és ámulatba kritikusait. Ezután készítette a Velencében Arany Oroszlánt érő Tűzvirágok (1997) című munkáját, majd két évvel később az egy kilencéves kisfiú és egy nagyszájú, kisstílű szélhámos közös utazásáról szóló Kikujiro nyara (1999) című mozit. A Bábok (2002) és a Tűzvirágok már sokkal líraibb és visszafogottabb alkotások voltak, amelyekben a hosszú, eltűnődő beállítások domináltak, és az érzelmek is sokkal inkább előtérbe kerültek, mint a korábbi erőszakos, sokkoló munkáiban. A Bábok a klasszikus japán hagyományokon nyugvó Bunraku bábszínház elemei által inspirált film. A nyitó képsorok a bábosok és bábjaik életét igyekeznek bemutatni, keretet teremtve általuk a modern környezetbe helyezett történetnek. A rendező a tradicionális Bunraku színház és a szereplők intertextuális viszonyaiból komponál nem is annyira történetet, mint inkább képeket. Mintha egy festményalbumot lapoznánk, melyben a bábok a táj, a helyszínek színeibe, formáiba oldódnak.

A Zatoichi / Szamuráj ismét fordulatot jelent Takeshi Kitano pályáján, a rendező ezúttal első alkalommal nyúlt egy letűnt korhoz – ez a mozi Kitano első kosztümös filmje, főszerepben egy legendás japán alakkal, aki számos japán film és tévésorozat ihletője volt. Kitano bármennyire is népszerű Japánban, nagyjátékfilmjei keveseket vonzanak. A Szamuráj is inkább Európában sikeres. A 28-ik Torontói Nemzetközi Filmfesztivál legjobb filmje lett, illetve a 2003-as Velencei Filmfesztiválon Ezüst Oroszlánt és közönségdíjat nyert. Takeshi Kitano tőle szokatlanul nem eredeti ötletet, hanem egy ismert japán hőst értelmez újra. Zatoichi (a japán popkultúra ikonja) vak másszor, akinek a mellesleg első osztályú kardforgató kalandjait tévésorozatként ismerhette meg a japán közönség. Az 1962 és 1989 között futó show-ban a neves japán színész, Shintaro Katshu játszotta el a figurát.

A rendező csak úgy fogadta el a megrendelést, hogy a forgatókönyvbe és a rendezésbe senki sem szólhat bele: „Teljesen elfordultam az alapanyagtól, külsőleg és belsőleg is egy új Zatoichit alkottam meg. Megváltoztattam a hajszínét, a pillanatok alatt karddá alakítható botját, de ami a legfontosabb, személyisége nem függ annyira a pozitív figuráktól, mint korábban. Nem feltétlenül miattuk, bosszúból gyilkol, hanem önszorgalomból mészárolja le a rosszfiúkat." A történet Kitano átiratában is követi a dramaturgiai kliséket: a 19. századi Japánban Zatoichi, a vak vándor szerencsejátékból és masszírozásból él. De az álarc mögött valójában egy kardforgató mester rejtőzik. Zatoichi egy jakuzák sanyargatta faluba érkezik, ahol hamarosan összetalálkozik egy vándorló testvérpárral, akiknek a családját évekkel ezelőtt kiirtották a banditák, és most nincstelenül és bosszúra szomjasán járják az országot. Mint kiderül, a falu „szerencsejáték piacáért" harcoló két banda egyike épp a volt gyilkosokból áll. Ráadásul a főnökük egy kivételes képességű kardforgatót fogadott fel testőrnek. Hattori, a félelmetes hírű ronin (hűbérurát eláruló szamuráj) beteg felesége megmentéséért áll be a bandába. A bandavezér és követői hamarosan rábukkannak Zatoichira, aki sorra legyőzi ellenfeleit.

Takeshi Kitanóra, a tévékomikusból lett multifunkciós nemzeti intézményre és autodidakta kultrendezőre már-már túlságosan is illik Zatoichi figurája. A rendező visszafogottsággal, műfaji tisztelettel komponál, ám ezt folyamatosan fölülírja az apró formai elemekkel, flashbackekkel, amik egyben ellenpontozzák is a vérszökőkutas vívójeleneteket. A leghatározottabb Kitano-kézjegy a finálé önreflexiója, ahol Beat-Takeshi poposra veszi a figurát, a szereplők egy táncos énekes betéttel ünneplik a győzelmet. A vér és erőszak sem provokatív, inkább a műfaj megmutatva ellenző, színpadszerű hagyományát idézi: a párbeszédek, a történet egyszerre valószerűek és stilizáltak. A cél nem a naturalista sokkolás, inkább a kalandos jellemrajz. Kitano azonban ezúttal nemcsak a tőle megszokott, kihagyásokon alapuló elbeszélésmódot (Tűzvirágok) húzza rá a lassan kibontakozó cselekményvezetésre, de formabontó szertelenséggel tördeli darabokra és keveri el a történetszálakat: játékos öntörvényűséggel illeszt be flashback-szilánkokat (akár többször is ugyanazt), azzal sem törődve, ha netán nem illeszkednek a történethez. Sőt, ha kedve támad, akár még sztepptáncbetétet is csatol a harci jelenetekhez, ami viszonylagossá teszi a történéseket.

Az akciójelenetek rendkívül hatásosak, feszültek, véresek, ugyanakkor mesterien visszafogottak. Kitano nem akar versenyre kelni sem Tarantinóval, sem a másodvonalbeli, Hollywoodban gyártott távol-keleti látomásokkal. A film legfőbb művészi erénye a sajátos képkompozíció és ritmus. Nincs egyetlen esetleges beállítása sem, többnyire mértani alakzatba rendez minden jelenetet. Katsumi Yangishima kamerája meghatározó módon nagytotált mutat, s ez a látásmód kifejezi a rendezőnek az emberekhez, világhoz való viszonyát is. Nem ismerhetjük meg igazán sem környezetünket, sem a másik embert. Ez a távolságtartás viszont ellentmond a nézők azon igényének, hogy a kalandfilmben azonosulhassanak a hősökkel. És mivel a rendező képekben fogalmaz, az elvárhatónál is kevesebb szóbeli közlést ad. Kitano a Szamurájban tőle szokatlanul sok digitális technikát használ – a rendező szerint egyre nehezebb kikerülni a számítógép alapú vizuális effektek használatát. Bár az akciójeleneteket élesben vették fel, a film műfaja megkívánta a trükkök használatát. Például a korábbi japán szamurájfilmekben nem mutatták meg a kard okozta sebeket, most mindent látni, sőt, vastagon folyik a digitális vér.

A filmben tapasztalható jelenség, a magas és a tömegkultúra elfogulatlan eggyé olvasztása felveti az európai szamurájfilmekkel való párhuzam kérdését. A közelmúltban nyugaton a poszt-pop fenegyerek Tarantino (Kill Bill) és az örök citromdíjas sztár Tom Cruise (Az utolsó szamuráj) filmjeiben jelent meg a szamuráj motívum. A japán és a jenki szamuráj összehasonlítása sokat elárul a kultúr-közhelyek természetéről. A kívülről közelítő kezében a jellegzetes motívumok (faarc, márványméltóság, zenkert, papírfal) a nosztalgikus romantika és egzotikum koordinátarensze-rében elhelyezve könnyen válnak keleti szalongiccsé. (Tarantino filmjében természetesen ez mindvégig reflektált, formaszervező eljárás.)

A zárójelenetben a rendező továbbgondolja az érzékszervi fogyatékosság kultúr- és bölcselettörténeti vonatkozásait. Teiresziász, Oidipusz király, Homérosz, Lear király sorsa különböző szinteken példázzák a közmondás igazságát: az ember nem lát a szemétől. A kalandfilm és Takeshi Kitano szép és nemes küzdelmet vívtak egymással, komolyabb sérülés nélkül, mind a stílus, mind a film lehetőségeit gazdagítva.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
A szamuráj

A szamuráj

Színes akciófilm, vígjáték, bűnügyi, filmdráma, zenés, 116 perc, 2003

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

  • A Fabelman család

    Színes életrajzi, filmdráma, 151 perc, 2022

    Rendező: Steven Spielberg

  • Vérapó

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 101 perc, 2022

    Rendező: Tommy Wirkola