Komputer-töltőtoll – A számítógépes animáció rövid története

2004. szeptember 15.

A hangosfilm bevezetése óta nem volt olyan nagy a felfordulás a moziiparban, mint amilyen mostanában, az analóg technikákról a digitálisakra áttérés időszakában: a hetvenes évektől mind markánsabban jelentkező folyamat úgyszólván napra-nap folyamatosan alakítja át a filmképet, reformálja meg a hagyományos mûfajokat, igazítja ki a történetvezetési technikákat, írja újjá a mozgóképről való gondolkozás módját. A digitális technológiák fejlődése egyes – borúlátó – prognózisok szerint hosszú távon a kreativitás elapasztását és az emberi tényező filmkészítésből való kiiktatását vonja maga után, azonban e jóslatokkal szemben egyelőre több kortárs jelenség is inkább a teremtő- és alkotóképesség megizmosodását jelzi.

„Virtuális terepen mozgunk” – Beszélgetés Muhi András producerrel

2002. szeptember 15.

Jogtanácsos volt, filmrendező szeretett volna lenni, producer lett. 1994 óta Muhi András közel harminc dokumentum- és kisjátékfilmben dolgozott producerként. Az odafigyelésben hisz, eredetiséget keres, és minőséget vár el. Az általa, Muhi Klárával és Hartai Lászlóval alapított Inforg Stúdió a kilencvenes évek vége óta az egyik legjelentősebb hazai mozgókép-műhely.

A suspense-tól a sokkig – A horror története 2/2.

2001. szeptember 15.

A Universal 1941-ben Lon Chaney, Jr. főszereplésével realizált, a melodrámával kokettáló és börleszkízű jelenetekben bővelkedő Farkasember című produkciója mely a vérfarkas-filmek valamennyi, mára a hasonló jellegű opusok sablonná süllyedt elemét csatasorba állítja bevételeivel igazolta, hogy a horror, a 30-es évek második felének uborkaszezonja után ismét nagy üzlet.

Fekete alakok, sötét háttér előtt – A horror története 2/1.

2001. augusztus 15.

Kevés műfaj van a filmművészetben, mely akkora örökséget és oly kiterjedt családfát mondhat magának, mint a leglenézettebbek közé tartozó horror; a pornó mellett nincs még egy zsáner, amely ennyire megvetett lenne, ugyanakkor kevés olyan akad, mely ennyi rajongóval bírna: a mozitörténet legalantasabbnak bélyegzett műfaja egyben a legnépszerűbbek egyike is.

Kétflekkes film – George Tillman Jr: Men of Honor / Férfibecsület

2001. február 15.

Az amerikai nézők nagyon unhatják már a sokat próbált, de keveset megélt, éjszakánként az íróasztal felett ceruzájukat rágcsáló hollywoodi forgatókönyvírók lomha képzelete által kiizzadt hősöket és azok kalandjait. Legalábbis ez lehet az egyik magyarázata, hogy mostanában az Álomgyárban mind gyakrabban folyamodnak ahhoz az igen kockázatos megoldáshoz, mely az úgynevezett való világ szállította nyersanyag felhasználásával igyekszik hőseposzt barkácsolni a mozik közönsége számára.

Trágárságtól szaglik – Keenen Ivory Wayans: Scary Movie / Horrorra akadva

2001. január 15.

A 90-es évek derekától a mainstreambe behatoló és ott máig virágzó trendet elindító, az öncélú gusztustalanságot és az ordenáré humort fókuszba emelő korcs mozgókép-mutációk sorozattermelésének korában semmi meglepő sincs abban, ha egy hitvány hatásmechanizmussal és olcsó eszközökkel dolgozó mű siker, mégpedig nagy siker lesz. A multiplexekben az első sorokba tolakodott a pucér, kendőzetlen ízléstelenség: tünetértékű, hogy az olyan, a legnagyobb jóindulattal is minimum selejtesnek minősíthető mozik, mint amilyen a Bölcsek kövére 2., az Agyatlan apartman vagy a Hangyák a gatyában kasszasikerek lehettek.

Termékeny tudatlanság – Takeshi Kitano: Hana-bi / Tűzvirágok

2000. december 15.

Jelzés- és tünetértékű, hogy – talán a kezdeteket leszámítva – alig akad még egy olyan időszak a filmtörténetben, mely annyi kívülről érkezett, a szakmát nem az iskolapadban kitanuló rendezőegyéniséget termett, mint a mögöttünk lévő egy-másfél évtized. Az Egyesült Államokban és a Nyugat jó néhány más országában például a filmes ismeretszerzésnek és a filmkészítésnek a videó megjelenésével a 80-as évek második felétől meginduló demokratizálódása nyomán a 90-es évek egyértelműen a videobolti szerzőké, a magukat mindenféle intézményesített formát kerülve, önerőből két lábon járó élő filmlexikonokká képző, sokszor önjelölt zseniké lett.

Az utolsó nindzsa – Tom Dey: Shanghai Noon / Új csapás

2000. október 15.

A Hollywoodban jó ideje dívó műfajkeverési hisztéria ritkán szül fogyasztható darabokat. A különböző zsánerek összebékítését célzó, kényszer szülte divat áramán születő hibridek java hitvány fércmű, vaskos melléfogás. Ez persze nem akadálya annak, hogy ne próbálkozzanak újra és újra a rendezők: az eredetiség utáni hajszában a paródia mellett még a műfajkeverés tűnik a leginkább járható (egér)útnak.

High-tech bóvli, némi extrával – John Woo: Mission: Impossible 2 / Mission: Impossible II

2000. szeptember 15.

Köztudott, hogy az akut témaínség miatt időről időre felüti a fejét Hollywoodban a retroláz vírusa, és megfertőzi a fél várost: a dögvész terjedésével elszaporodnak a patkányok és a hiénák, s rég elhullott, oszlásnak indult tetemeket kaparnak elő a föld alól.

Nagypálya, kispálya – Oliver Stone: Any Given Sunday / Minden héten háború

2000. június 15.

A téma új, az anyagkezelés viszont a régi: Olivér Stone legfrissebb fabulája egy rögbicsapat tündöklését és bukását énekli meg.