Magyar filmesek nyílt levele a magyar film ügyében Magyar filmesek nyílt levele a magyar film ügyében

Magyar filmesek nyílt levele a magyar film ügyében

Kilenc magyar filmes szervezet nyílt levelet fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnök január 30-i, a fóti stúdió nyitóünnepségén tartott beszédére reagálva. Alább a teljes szöveg, változtatás nélkül.

Tényleg ezt akartuk?

Nyílt levél a magyar film ügyében

„Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül
készülnek saját lábukon megálló filmek is.
Végül is ezt akartuk, legyen a film
mindenkié.” – Orbán Viktor miniszterelnök

Az úgynevezett független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya. Sokan, sikeres szakmai múltú, nemzetközi hírű filmkészítők szorulnak erre a pályára. Azok, akik a sokadik elutasított filmterv után tudomásul vették, hogy esélyük sincs állami támogatásra – enélkül pedig még egy közepes kiállítású film sem készülhet el. 

Az állami támogatás mindig is alapfeltétele volt a magyar filmgyártásnak – akárcsak Európa többi országában, ahol a kultúra finanszírozása az állam feladata. De nem állami megrendelés, ideológiai elvárás vagy gazdasági csoportérdek, hanem csakis a szuverén gondolat és a szakmai-művészi színvonal minősége lehet az elosztás alapja. 

A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával,  méltatlan feltételek között. Elszántságból, tehetségből, szaktudásból és rendkívüli találékonyságból készülnek ezek a filmek. Készítőik gyakran súlyos megélhetési válsággal fizetnek értük.

Sikerként elkönyvelni azt, hogy a hazai filmszakma többsége ma kénytelen ilyen körülmények között alkotni, ha filmet akar készíteni, legalább olyan elfogadhatatlan, mintha arra lennénk büszkék, hogy az utcára kilökött hajléktalanok nagyrésze túlélte a telet.

Valóban ezt akartuk volna? Így legyen a film mindenkié?

Ha egy független film nagy nemzetközi díjakat nyer vagy a rendszerváltás óta a legmagasabb nézőszámot produkálja, az a magyar filmes alkotók sikere.

Az, hogy ezek az alkotók kénytelenek állami támogatás nélkül dolgozni, az a magyar állami filmfinanszírozás csődje és szégyene.

A magyar filmszakmai szervezetek képviseletében az egyetlen járható útnak azt látjuk, ha a sokmilliárdos állami dotáció elosztásába ismét bevonódnak  az egész szakma számára hiteles, a filmszakmai szervezetek által delegált filmkészítők.  Mert a jelen helyzetet az egész magyar filmkultúra sínyli meg. 

 

Budapest, 2025. február 5.

 

Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete (AHD)
Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE)
Magyar Filmoperatőrök Egyesülete (HCA)
Magyar Filmművész Szövetség
Független Magyar Producerek Szövetsége
Magyar Animációs Producer Szövetség (MAPSZ)
Magyar Film- és Videovágók Egyesülete (HSE)
Magyar Hangalkotók Egyesülete (HSAS)
Magyar Animációs Művészek Egyesülete (AA1)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins