Tegnap megkezdődött a MOZ.GO filmfesztivál Veszprémben Tegnap megkezdődött a MOZ.GO filmfesztivál Veszprémben

Tegnap megkezdődött a MOZ.GO filmfesztivál Veszprémben

Tegnap este a Ma este gyilkolunk premier előtti gálavetítésével megkezdődött a MOZ.GO filmfesztivál. A magyar animáció fejlesztéséért indított cselekvési program tervezetét ismertették egy szakmai kerekasztalon. A Nyersanyag rendezője szolidaritási nyilatkozatban állt ki a független filmesek mellett. A fesztivál programja vasárnapig folytatódik Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Káel Csaba kormánybiztos, Fülöp József, a MOME rektora és Pesti Ákos mozgóképipari kormányfőtanácsos a magyar animáció fejlesztéséért indított cselekvési program tervezetét ismertette a MOZ.GO fesztiválon Veszprémben.

A 110 éves magyar animáció emlékévében a kormánybiztos stábja, a Magyar Animációs Producerek Szövetsége, a Magyar Animációs Alkotók Egyesülete és a MOME vezetői közösen dolgozták ki a programot, amelynek egyik fő célja, hogy az iparág szabályozási rendszerének kereteit biztosító Filmtörvényben az animáció kortárs és korábban nem kezelt alkalmazási és megjelenési formái megfelelő módon szerepeljenek – olvasható a fesztivál közleményében. A program a fenntartható piaci és kulturális szemlélet, valamint az iparági ökoszisztéma erősítését is célul tűzte ki, kiemelt hangsúlyt helyezve az új formátumú, transzmediális és immerzív tartalmak fejlesztési, gyártási és forgalmazási támogatásának lehetőségeire, a szakember-utánpótlására és a tehetséggondozásra.

„Az animációnak – az élő szereplős filmekhez képest – megvan az a lehetősége, hogy az emberek fantáziáját megragadva, minden olyat meg tud jeleníteni, ami a valóságunknak nem kézzelfogható része. Lassan több évtizede a világ, amelyben élünk, egyre inkább a képekről, mozgóképekről szól. Így az animáció a kommunikációnk szerves elemévé vált, animációs jeleket küldözgetünk egymásnak nap mint nap. A tudományos eredmények bemutatásától kezdve a hétköznapjainkig mindenhová befészkelte magát az animáció, s nagyon könnyen és eredményesen alkalmazható kommunikációs eszközzé vált mindannyiunk kezében” – idézi Fülöp Józsefet a közlemény.

A fesztivál első napjának több vetítését – Tündérkert, Libertate '89 – Nagyszeben, Ma este gyilkolunk, Hadik – is közönségtalálkozó követte. A Nyersanyag vetítése utáni találkozó a film rendezője, Boross Martin szolidaritási nyilatkozatával kezdődött.

Boross kifejtette, büszke arra, hogy egyetlen függetlenfilmként a Nyersanyag jelen lehet a fesztiválon, és hogy a film két Magyar Mozgókép Díj-jelölést is kapott, majd így folytatta: „Szeretném kinyilvánítani szolidaritásomat minden olyan alkotó felé, akik a szakma átpolitizáltsága miatt hozzánk hasonló módon, közvetlen állami támogatás híján kényszerpályákon dolgoznak, külföldön kell érvényesülniük, vagy ellehetetlenülnek.” Kifejtette, mit jelentett a Nyersanyag esetében a függetlenség, hogy „a független filmezés nem elsősorban a romantikáról, hanem a kényszerről és a kiszolgáltatottságról szól”. Szerinte „annak, hogy több tucat minőségi magyar film nem készül el évente, annak nem az az oka, hogy nincs pénz, vagy nincs elég tehetség, hanem az, hogy túl nagyok a feketelisták, és alkotók egy szűk rétegének helyzetbe hozására van csak szándék. Holott minden generációnak joga van ahhoz, hogy sokszínű és kritikus hangvételű filmeket lásson, mert ennek a társadalomformáló szerepe felbecsülhetetlen.” A teljes nyilatkozat elérhető a film Facebook-oldalán.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Társ

    Színes romantikus, sci-fi, thriller, 97 perc, 2025

    Rendező: Drew Hancock

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Társ

    Színes romantikus, sci-fi, thriller, 97 perc, 2025

    Rendező: Drew Hancock

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris