A kortárs mozikultúrában elszaporodott önjelölt amatőr-igazságosztók mellett egészen felemelő látni végre, miként dolgozik egy önjelölt profi.
Mivel újabban amúgy is divatba jött a 80-as évek old-school sorozatainak vászonra citálása (Starsky és Hutch, Miami Vice, A szupercsapat), és tévés berkekben is előszeretettel remake-elik (Knight Rider, Hawaii Five-0) vagy folytatják (Dallas) a sokak szerint már fénykorukban is ciki szériákat, már meg sem lepődünk azon, hogy Denzel Washington legújabb heroikus mentőakcióját is egy délutáni krimi-opusz ihlette.
A védelmező védelmére szóljon azonban, hogy alkotói – a szintén kisképernyő felől érkező és idén újabb babérokat arató Jump Street-franchise rendezőpárosához hasonlóan – inkább a szabad adaptálás lehetősége mellett döntöttek. A 80-as évek második felében futó, négy évadot megélt krimisorozat hagyatéka így szerencsére kimerül abban, hogy a film bizonyos pillanataiban – akárcsak a valódi védelmező, Edward Woodward – Denzel Washington is szúrós tekintettel pásztázza ellenfeleit. Ehhez a tekintethez azonban itt már nem nevetséges, Clouseau felügyelő rosszabb pillanatait idéző fizimiska, hanem maszkulin jellem és karakán kiállás társul. John Wayne és Clint Eastwood figuráinak öröksége ez, mely a filmek során állandó védjegyévé vált a hol a Biblia tanításai, hol pedig az Egyesült Államok alkotmányának igaza mellett érvelő, már-már übermenschként fellépő Denzel-karaktereknek.
A fekete szupersztár annak ellenére, hogy idén ünnepli hatvanadik születésnapját, még mindig formában van, és ha kell, egymaga elintéz egy teljes maffiaszövetkezetet, csak hogy egy védtelen lány védelmére keljen. Persze az előzmények igen ismerősek: tíz évvel ezelőtt Denzel tűzben edzett férfiként hasonló bosszút esküdött egy latin-amerikai bűnszövetkezet tagjai ellen. De azok sem járnak rossz nyomon, akik a film alatt Scorsese Taxisofőrjének vagy az Éli könyve címszereplőjének egyenes ági leszármazottjára ismernek az alvilág ellen forduló főhősben. Aki mellesleg titkosügynök-múltját maga mögött hagyva árufeltöltőként dolgozik egy barkácsboltban, az átlagemberek mindennapjait éli bostoni lakásában, álmatlan éjjeleit pedig leginkább egy non-stop büfében tölti, ahol egy csésze tea mellett végignyálazza a klasszikus világirodalom nagyjait és gyakran elegyedik filozófiai vitákba egy jobb sorsra érdemes prostival (Chloë Grace Moretz). Ám amikor szemtanúja lesz, hogy a lány orosz stricije nem éppen kesztyűs kézzel bánik alkalmazottaival, elszakad a cérna, és előtör a lezártnak hitt ügynöki múlt.
Kőkemény neonoir ez a javából, mely kifordított running-man-thrillerként is remekül működik. Az érdem mindezért pedig azé az Antoine Fuquáé, aki korábban már Oscar bácsival is összeismertette Denzel Washingtont Kiképzés (Training Day) című filmjének főszerepe révén. Csakhogy míg ott Denzel korrupt zsaruként nyújtott emlékezetes alakítást, addig A védelmezőben a korrupció legkisebb mértékű megnyilvánulására is haragra gerjed, módszereit illetően pedig nem éppen válogatós fajta. Ha kell, pénzzel, ha kell, szép szóval harcol, de nem veti meg a gyilkolás különböző válfajait sem. A Guy Ritchie-féle Holmes-figurához hasonlóan először felméri a terepet és csak azután cselekszik, reakcióidejét pedig stopperórával méri. Hiába támad az orosz maffia egy egész arzenállal, ha Denzelnek adott esetben elég egy dugóhúzó vagy egy ütvefúró (a szögbelövő használatának újraértelmezését már nem is említve) az akcentussal keménykedő gengszterek ellen.
Persze a slasher-gyilkosnak is kiválóan beillő McCall karaktere nem egyedül viszi el a show-t, hiszen a magyar származású Marton Csokas is nagyszerű az orosz maffia könyörtelen gyilkosaként. Kettejük végső küzdelme valódi, westernekbe illő leszámolás: a Volt egyszer egy vadnyugat legendás pisztolypárbajára emlékeztető aktus.
Előkerülhet tehát bármennyi elcsépelt séma (nehéz lenne összeszámolni, hány hollywoodi filmben hívnak egy orosz karaktert Puskinnak), vagy záporozhatnak rosszabbnál rosszabb közhelyes életbölcsességek, azért az elég menő, hogy Denzel Washington képes Moszkvába is elzarándokolni csak azért, hogy Boston utcáin rend legyen. Hiszen ő az a férfi, aki afféle modern messiásként a legrosszabb napokba is képes némi reményt lopni, és aki egy Hemingway-klasszikus meg egy Cervantes-örökbecsű olvasása közti véres leszámolás után közli veled, hogy ha nagyon akarsz valamit az élettől, az sikerülni fog. Te pedig simán elhiszed, mert ő az az ember, aki ott volt, van és lesz.
