Az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál a szomszédban zajló háború elleni állásfoglalásként egy kamera-pisztolyt tűzött a plakátjára, jelmondata, hogy „Filmezz, ne háborúzz!”, és az ukrán kulturális jelenlétre is hangsúlyt helyez. A békés street food-fogyasztás és a zenehallgatás mellett elsősorban nyomasztó vetítésekre várják a nézőket, pl. Oleh Szencov durva és elgondolkodtató Orrszarvújára.
Jake Adelstein rendkívüli elkötelezettség árán válhatott amerikaiként az egyik legnagyobb japán napilap, a Yomiuri Shimbun oknyomozó újságírójává. Történetéből az HBO Max streamingszolgáltató készített saját gyártású bűnügyi sorozatot. A Tokyo Vice kulturális kölcsönhatások hálójába bújtatott klasszikus gengsztereposz.
Soderbergh új heist-mozija hiába roskadozik a rengeteg karakter és történetszál súlyától, távolságtartó elmesélésében mindez felszínes marad. Bár a rendező felejthetőbb alkotásai közé sorolható, a No Sudden Move nem lóg ki színes filmográfiájából.
Ötvenéves immár a mindössze két filmet megért, de legendás Newman-Redford-duó első mozija, a Sundance fesztivál nevét is ihlető Butch Cassidy és a Sundance kölyök. Íme, pár érdekesség a film kapcsán.
Gigor Attila második nagyjátékfilmjének, a Kútnak vannak ugyan komoly problémái, de az erényei viszont vannak olyan erősek, hogy hibáit elhomályosítsák: összességében egy szórakoztató és klassz alkotás, amiben azért mindvégig ott marad egy jobb film potenciálja.
Az utánozhatatlan selypítéssel és gesztikulációval rendelkező, nem túl értelmes, de annál élelmesebb algengszter, a füle fölött deresedő Paulie Gualtieri egy adott ponton heherészve megjegyzi: „Úgy tudom, hogy az eszkimóknak ötven szavuk van a hóra. Nekünk ötszáz szavunk van kajára.”
Aki látta a Sikoly 2-t, biztosan emlékszik arra a jelenetre, ahol a derék filmszakos egyetemisták lázasan vitatkoznak arról, hogy van-e létjogosultsága a sikeres filmek sequeljeinek, majd hirtelen mindenkinek eszébe jut egy-egy folytatás, ami felülmúlta az első részt. Ha a kultikus horrorszéria második felvonását nem is, az Argo 2-t nyugodtan hozzácsaphatjuk a listához.
J.C. Chandor újra ringbe száll az amerikai függetlenek színében, és a harmadik menetben sem fekszik le senki kedvéért. Az A Most Violent Year (magyar címén Egy durva év) azon túl, hogy sebészi pontosságú szintézise a rendező első két remekművének, egy olyan ritka film, amit ezelőtt még senki nem láthatott.
A Piszkos pénz a kéretlen gyászbeszédek hálátlan helyzetéből indul, hiszen Michaël Roskam művére mindenki a néhai James Gandolfini utolsó filmjeként emlékszik majd vissza – annak ellenére, hogy a belga rendező mesteri bűnfilmje nem csupán az öreg maffiózó kitűnő alakítása miatt válik emlékezetessé.
