Nem vártam sokat a kőegyszerű, de kellemes A védelmező második részétől, annak ellenére sem, hogy a karrierje során agyondíjazott (többek között dupla Oscaros) Denzel Washington még soha nem vállalt egy filmfolytatást sem, és valamiért épp ezen akciófilm kapcsán döntött úgy, hogy megszakítja sequel-mentes sorozatát.

A visszavonult, rejtélyes múltú Robert McCall sok mindenhez ért, szűkszavú, sok nyelvet beszél (mindig épp azt, amire szüksége van, legyen az spanyol, kínai vagy éppen török), a csendes nyugdíj helyett inkább bajba került embereken szeret segíteni, legyen szó orosz bűnbanda kiirtásáról, örömlányok életének rendbe pakolásáról, vagy éppen barátai éttermét fenyegető korrupt rendőrök elagyabugyálásáról.

A védelmező 2. eseményei egy török vonaton indulnak, ahol McCall az első részből megszokott nyugodtsággal és könnyedséggel tesz rendet a rosszarcú bűnözők között, mindössze 29 másodperc alatt (az első részben minden harc előtt stopperórát kapcsol, hogy lássuk, milyen könnyen megy ez neki). De persze, a csontok törése és pofák beverése ezúttal sem öncélú, egy kislányt szeretne visszajuttatni az anyjához, s ez természetesen maradéktalanul sikerül is neki.

Az első rész „báját” éppen egyszerűsége adta: sokszor elmesélt történet a visszavonult-de-mégsem, kora miatt lenézett, de kőkemény és tiszta szívű ügynökről, mondhatnánk, szuperhősről. Ráadásul különösebb fordulatok nélkül folynak az események, Denzel bemegy egy terembe, a gonoszok lenézik, aztán stoppert indít és szétver mindenkit, eközben pedig a pulzusszáma sem emelkedik. Annyira érezhető, hogy a szereplő szinte sebezhetetlen, hogy az épségéért nem is nagyon tudunk izgulni, de hát A védelmező nem is erről szól, sokkal inkább arról, hogy Denzel öreg, de nem vén, emellett nagyon cool.

Volt egy félelmem, hogy ezt az egyszer viszonylag jól működtethető struktúrához nem sokat fog tudni hozzá tenni a folytatás, és hát a kezdőjelent ezt is támasztotta alá, tipikus szuperhős-film folytatások mintája alapján lássunk egy akciót, aminek semmi köze a nagy sztorihoz, de amiből kitűnik, hogy főszereplőnk még mindig ugyanaz, mint volt. A film további része viszont meglepően nem ezt a formulát követi, McCall a török gonoszokkal együtt leszámol az első rész gimmickjeivel is, a stopperórát többet nem pattingatja, nem is feltétlenül legyőzhetetlen, és A védelmező 2. a várt akciótumultus helyett az első negyedóra után karakterépítésre, lassú, több szálon futó történetvezetésre „pazarolja” az idejét.

Ezúttal sem kell csavaros kémtörténetre számítani, a fordulatok kiszámíthatóak, az értékrend továbbra is kőegyszerű (aki gonoszakat cselekszik, meglakol), de Denzelék kellően komolyan veszik önmagukat, nem elfeledkezve arról, hogy itt egy szuperhősszerűen legyőzhetetlen, Don Quijote-szerűen egy másik értékrendből és korból itt felejtett fíktív alakról készítenek filmet. Nem a „több és nagyobb egyenlő jobb” folytatás-elvet követi Antoine Fuqua, nem kell világot megmenteni, nem hússzal több embert kell leverni, még csak nem is a kreatívabb öldökléssel akar túlstilizálni (az első részben többek között furógép, szögesdrót és pálinkáspohár segítségével ejti el sorsukat megérdemlő áldozatait McCall), hanem a főszereplő és környezetének kapcsolata mozdítja előre a filmet.

Emlékezetes mellékszereplők (Melissa Leo és Bill Pullmann is remekül játszik, és az Orson Bean alakította Sam Rubinstein mellékszálának végkifejlete láttán például az érző szívű néző biztosan elmorzsol egy-két könnycseppet) és remek történetépítés jellemzi a második Védelmező-filmet, messze felülmúlja az elvárt színvonalat, és pont annyiban különbözik az első résztől, hogy annak folytatása, és ne szó szerinti megismétlése legyen.

Az már egy másik érdekes kérdés, hogy a nyugdíjas akcióhősök mikor lesznek képesek végleg átadni a staféta-pisztolyt a fiataloknak, hiszen sokatmondó tény, hogy sokszor még mindig Denzel Washington, Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, sőt Harrison Ford telefonja csöng, amikor akciófilmekhez keresnek főszereplőt. A védelmező két része azonban megmutatja: ez egyáltalán nem baj, csak épp azt nem tudni még mindig, hogy mi következik a mítoszok után.