Ha egy esküvői vígjátékban ráadásul Zac Efron szerepel, akkor elvárható, hogy ezt kompenzálják valamivel az alkotók, mondjuk öniróniával vagy az átlagnál színvonalasabb humorral. Efron egyetlen vállalható filmben egyébként szerepelt már, a Rossz szomszédságban – lássuk, tud-e duplázni.
Mike (Efron) és Dave (Adam DeVine) olyanok, mintha Beavis és Butt-Head édestesók lennének és white trash helyett kőgazdag családba születtek volna: egyikük sem a legélesebb kés a fiókban, viszont totális partyállatok, és egyben ünneprontók, mivel a legtöbb bulit el is szúrják valami őrültséggel. Viszont amikor a húguknak közeleg az esküvője, az ősök csak úgy engedik el a két fivért a Hawaii-on rendezett ceremóniára, ha hoznak magukkal egy-egy partnert - hátha akkor nem a vendégek soraiból próbálnak becsajozni, és a szokásos botrány is elmarad.
Hogy megoldják a helyzetet, Mike és Dave maguk is előállnak egy legalább ennyire ostoba ötlettel: a neten hirdetik magukat az álomnyaralásnak is beillő esküvői invitációval együtt. Sok a jelentkező a potya rongyrázásra, de javarészt még Mike-nál és Dave-nél is lepukkantabb arcok. Áll ez Alice-re (Anna Kendrick) és Tatianára (Aubrey Plaza) is, viszont furcsamód egyedül nekik van annyi eszük, hogy megpróbálják leplezni valódi természetüket. Úri lányoknak álcázzák magukat, Mike és Dave meg persze bedőlnek.
A film fő erénye a casting. Efronnak már a neve mindent elmond arról az üresfejű, kipattintott szépfiúról, akit alakít. A grimaszai, visítozása és magassága alapján a fehér Kevin Hartnak is nevezhető DeVine pedig éppúgy filmbeli fivére karikatúrája, mint ahogy Tatiana karaktere is a jólelkű Alice bevállalósabb változata. Mindez arról is árulkodik, hogy egy kevés dramaturgia azért szorult ebbe a habkönnyed nyári vígjátékba: Mike és Dave végül jól összevesznek, mert előbbi belezúg a cuki egérke Alice-be, utóbbi viszont kosarat kap a kikapós Tatianától, és ezért nem tudja megbocsátani, hogy a lányok átverték őket.
Viszont hogy mégiscsak a legszélesebb közönségnek szóló, felhőtlen komédiáról van szó, az abból is kiderül, hogy Mike és Dave személyiségüket illetően eléggé hasonlítanak egymásra, ahogy Alice és Tatiana is, azaz nem eléggé polarizált a jellemük ahhoz, hogy mókás duót alkossanak. Mintha csak azért lennének duplázva, hogy beszéltessék egymást. De ebből a koncepcióból még mindig ki lehetett volna hozni egy nemek harcára építő, sőt akár feminista screwball comedy-t férfiasan tahernyák csajokkal, így tettek például a Rossz szomszédság 2 alkotói is. Abban a folytatásban immár egy lány diákszövetség partyállatai keserítették meg a főhősök életét.
Ezzel szemben jelen mozi főhősei nem csak azonos nemű partnerükre hasonlítanak: a film nem igazán tesz különbséget a férfi és női karakterei között, könnyed nyári vígjátékként kínosan politikamentes, viszont a komikum szempontjából ez egészen biztosan rossz döntésnek bizonyult, hisz bőséges humorforrást hagytak parlagon az alkotók. Pedig mindennél nagyobb szükségük lett volna rá. A cselekmény rosszabb, mintha kiszámítható lenne: a film nagy pillanata lehetett volna, ahogy a lányok végül lebuknak azzal, hogy csak megjátszották a jómodort, ehelyett a csalásuk úgy derül ki, hogy elszólják magukat a játékidő felénél.
Azért lehetett szükséges idejekorán bevetni ezt a csavart, mert ez egy durva, felnőtt korhatáros poénokkal operáló fekete komédia, a lányok tehát nem maradhattak sokáig úrilány szerepeikben, mert az elegánsabb humorú filmet eredményezett volna. Ráadásul ez a film a felnőtteknek készített mozik attrakciói közül is a legolcsóbbal operál: sok káromkodással. A történet végére az alkotók megpróbálják megkedveltetni velünk a karaktereket, de akkor már késő, a film elején túlságosan lealázták hőseinket ahhoz, hogy szurkolni lehessen nekik.
Egy kezünkön megszámolhatjuk azokat a poénokat, amik ülnek, és ezért a főszereplők is felelősek. Mind teátrálisan grimaszolnak, tehát alighanem a rendező keze volt a dologban. A színészek az eredendő bűnt ott követték el, hogy elvállalták ezt a melót: Efronnak minimum indie művészfilmekkel kellene bocsánatot kérnie a High Scool Musicalért, ahogy azt Kristen Stewart és Robert Pattinson tették a Twilight után, de ha így folytatja, Taylor Lautner sorsára fog jutni. Az igazi csalódás azonban Kendrick, aki ugyan szerepelt Alkonyat-filmekben is, de közben meg nagyot alakított Az utolsó műszakban (End of Watch). Plaza viszont csak komikaként bizonyított a Parks and Recreation alkalmával, de ő legalább következetesen bűnrossz mozifilmeket választ (Kamatylista / The To Do List, Nagyfater elszabadul / Dirty Grandpa), és nem vezeti félre a közönséget, mint most Kendrick.
Bár ami azt illeti, a casting mellett a film fő erőssége a marketingje – ez a mozi pontosan azt adja, amit ígér. A trailerek ugyanis megbízhatatlanok. A kontextus nélkül is működő, azaz faék egyszerűségű poénokra kihegyezett előzetesek gyakran édesbús dramedy-t takarnak, ritkábban relatíve intelligens vígjátékot (pl. Rossz szomszédság), és az sem ritka, hogy a film összes jó gegjét ellövik az ajánlóban. Még a legjobb vígjátéknak is lehet bugyuta trailere és marketingje. Na, ezzel a filmmel nem ez a helyzet: a trailerben lévő kókány viccek tökéletesen visszaadják a teljes alkotás humorának átlagát. Az előzetes itt nem zsákbamacska: aki többet akar ugyanebből, irány a mozi. A filmben szerepel Alice Wetterlund és Kumail Nanjiani is a Silicon Valley-ből, és ott persze sokkal jobbak, intelligens vígjátékot tehát napjainkban inkább a tévében érdemes keresni.
