Kritika: Az idol (Sam Levinson: The Idol) Kritika: Az idol (Sam Levinson: The Idol)

Ahogy ne

Sam Levinson: The Idol / Az idol

ÉRTÉKELD A FILMET!
Az idol
Sam Levinson
2023

A Filmtett szerint: 5 10 1

5

A látogatók szerint: 1 (1)

1
(1)

Szerinted?

0

Az idol vakmerő vállalkozás (volt). Már forgatókönyvként is nehezen lenne szerethető, cinikus alapötletét pedig az elkészült mozgóképnek sem sikerült befogadhatóbbá tennie.

A megosztó sikerű Eufória alkotója, Sam Levinson viszonylag fiatal pályájának legnagyobb kudarca lett Az idol. A szintén korán nagy népszerűségre szert tevő, The Weeknd előadói néven közismert Abel Makkonen Tesfaye ugyancsak meghatározó társszerzője a filmnek – az ő ötletéből, producerkedésével és főszereplésével készült alkotással kapcsolatban sajnos a legérdekesebb kérdés az, hogy hogyan mehetett ennyire félre, és vívhatott ki ennyire széleskörű kritikai elutasítást.

Glitterbe mártott erőszak – Sam Levinson: Euphoria

2019. október 8.

Sam Levinson író-rendező önéletrajzi ihletésű, neonfényben úszó, coming of age (rém)álma egy pornóvideó alá kommentált szerelmeslevél az amerikai Z-generációhoz. Az izraeli mintára készült sorozat első évada kétségtelenül az HBO idei legmerészebb dobása, elsősorban mégsem botrányosan explicit jellege miatt érdekes.

Olvasd tovább  

A történet főhőse Jocelyn, avagy Joss (Lily-Rose Depp), a gyermeksztárból lett, még mindig csak huszonéves, de már újrakezdő popikon – az ő végletekig kivételes, hivalkodóan fényűző életébe nyerhetünk bepillantást. Visszatérését alkotói válság lassítja, és az ebből való kilábalását a rejtélyes klubtulajdonos, Tedros (Tesfaye) megjelenése gyorsítja fel. Tedros manipulációból és erőszakból, pókként fonja hálóját Joss brutalistán lelketlen palotájában, amíg aztán minden a feje tetejére nem áll.

Kép Az idol című minisorozatból

Az idol talán legnagyobb hibája, hogy művészi vállalásának, értelmi lényegének, de még hangnemének jóhiszemű beazonosítása sem egyszerű. Vannak arra utaló jelek, hogy a zeneipar szatíráját látjuk, ahogyan arra is, hogy a szórakoztatóipar stilizált, de öntudatos kritikai korrajzát, netán egy végső fordulatra kihegyezett, a nézőit manipuláló, átértelmezett bűnügyi filmet – azonban Az idolnak ez a többértelműség nem az erényeire, hanem a hiányaira mutat rá. Valójában a különféle értelmezések egymást ássák alá és zárják ki. Szatirikus elemei például csupán mozaikosak, esetlegesek, aránytévesztésük nem elég szembeszökő ahhoz, hogy össze lehessen kacsintani a rendezővel a képernyő mögött. Különösen az utolsó, ötödik részben láthatjuk ahogy a sulykot magabiztosan elvetik – bár a leginkább ezt az értelmezést támogató képsor így is az a rövidke montázs marad, amiben idősödő asszonyok kanalazzák föl a kokaint és feszegetik le az alkarnyi műpéniszt a csempéről a híresek és gazdagok dévajkodása után. Viszont az emberek megkínzásában és megalázásában lehetetlen szatírát látni – ahogyan Az idol mutatja, úgy biztosan nem. Ugyanígy működik is meg nem is a feminista kritikai olvasat, amiben nő nőnek kizsákmányoló farkasa; amiben a kiárusított női test a férfiak voyeurisztikus tekintetétől még mindig visszahódítandó, illetve amiben láthatóvá válik, hogy egy férfitől félig elvárt,  sőt már-már hihető az, ami egy nőtől elfogadhatatlan és hihetetlen.

Kép Az idol című minisorozatból

Azért kínálkozik egy elmélet, amivel rendet tudunk vágni a visszataszító kuszaságban: talán az történhetett, hogy az alkotók előbb akarták a „megosztó popkulturális jelenség” következményét elérni, mint egy olyan alkotást készíteni ami majd megosztó popkulturális jelenség lesz. Ezért tobzódik a minisorozat  – narratív érték nélküli – tárgyiasított meztelenkedésben, kommersz erotikában, gyönge horrorokat idézően életidegen eseményláncolatokban, a szellemi betegségekről elhangzó kocsmafilozofálásban, feledhető vagy undok szereplőkben. Így a cselekmény darabossága és különösen a harmadik rész utáni megalapozatlan irányváltásai is betudhatók zilált egyensúlyozási kísérletnek a „hűha-faktor”, az örökzöld epéskedés és a társadalmi igazságérzetre hatni akarás viszonyrendszerében.

Kép Az idol című minisorozatból

Ezek után meglepő lehet, hogy Az idol filmnyelvi szinten ehhez képest kifejezetten kifinomult. Nagyon jól működnek a többszörös belső keretezések, és kifejezetten hatásos a linearitás folyamatos, enyhe megbontása: Rév Marcell volt a vezető operatőr, aki Levinsonnal már az Eufóriában is együtt dolgozott, és a kompozíciói most is parádésak. Néhány szokatlan, például alsó gépállású felvétel egészen elidegenítő hatást kelt – sikeresen fokozva a csillogás és a tékozlás díszleteinek auráját. Egyedül talán a zene az, amely kevéssé tud szervesülni, bár ezt egy zenészekről szóló műben stílusértékűnek, azaz szándékosnak is tekinthetjük.

Kép Az idol című minisorozatból

A színészek helyzete kétségbeejtőbb. Számos szereplő kifejtetlen pálforduláson megy át az öt epizód – de leginkább a negyedik – alatt, ami roppant nehezen megoldható színészi feladatokat jelentett. Lily-Rose Depp sem tudott mit kezdeni a koncepció hiányával, így egyszercsak egy jelképes átvezetés után már egy másik Josst találunk a vásznon. A személyiségváltozások hihető bemutatása a jóval kevesebb időt kapó mellékszereplőknek szintén nem sikerült, talán csak Leia (Rachel Sennott), a komornának használt barátnő maradt végig koherens, egyben alighanem az egyetlen, akit kedvelni is tudtunk. Ugyanekkor például a Joss menedzserét alakító Da'Vine Joy Randolph ettől függetlenül is nagyon szórakoztató. Minden nehézségük ellenére az alakítások egyértelműen fölfelé húzzák a színvonalat.

Kép Az idol című minisorozatból

És akkor a fekete leves. Az eddigiek alapján azért mégiscsak méltatlan volna Az idol arra a heves antipátiára, amiben részesült. A mű – különösen az első három részben – olyan végletekig vállalhatatlan képet mutat a nőkről, amelytől ma már tömegek viszolyognak. A Joss testén és lelki nehézségein nyerészkedő kiadója, a neki és általa írt dalok szövege, a vágya arra, hogy Tedros erőszaktevésbe hajlón közeledjen felé: ezek mind-mind a ma már sokak által meghaladni kívánt múlt elfeledni való emlékei. Ha a szellemi betegségek sajnálatosan szervesületlen ábrázolása könnyebben érthető lett volna, nos, még akkor sem lehetne elmenni szó nélkül az előzőek mellett.

Kép Az idol című minisorozatból

Hasonló a probléma az iskolázottra stilizált szektás hantázással, az embertelen és bumfordi önsegítős nonszensszel, és a szereplők többségét utolérő feneketlen cinizmussal. Mivel az elbeszélés stílusa megmarad klasszikusnak, és mert Az idol a szatírát egyébként nem tudja épületesen csinálni, ezért a nézők csak értetlenkedve dühönghetnek a tévéjük előtt azon, hogy miért nem hagyták már faképnél Josst barátai, vagy hívtak rendőrt; vagy hogy ki az a háborodott, aki csapatostul ereszt idegeneket a házába, és miután fény derül arra, hogy erőszakos bűnelkövető a vezetőjük, akkor miért nem löki ki őket azonnal. 

Tehát valószínűleg nem is a szigorúan vett szakmai hiányosságok és szarvashibák tették Az idolt nagyon könnyen gyűlölhető és megvethető sorozattá, hanem a sokszor alulírt karakterek, és a helyzetek, amelyekben látjuk őket. Külön is kár, hogy a mű tárgyainak ösztönösen föllelhető és mély emberségéből gyakorlatilag semmit nem volt képes átemelni, ezért nem csak nehezen befogadható darab lett, de sekélyes is. Az már tudható, hogy nem lesz következő évad a hibajavításra.

Támogass egy kávé árával!
 
Az idol

Az idol

Színes filmdráma, tévésorozat, zenés, 276 perc, 2023

Rendező:
Szereplők: , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

5

A látogatók szerint:

1 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold