A 65 futurisztikus túlélő-thrillere olyan, mintha Robinson Crusoe az elveszett világban turistáskodna. A jól eladható, high-concept dínóharc ambíciótlan megvalósítása azonban csak könnyen emészthető, üres zsánersémákat kínál.
Mills (Adam Driver) boldog családapa, egy világűrt feltérképező küldetés kedvéért mégis kénytelen hosszú időre magára hagyni szeretteit. Az út ráadásul nem várt kihívásokat tartogat. Az asztronauta egy végzetes meteorzáporba keveredik és egy ismeretlen bolygón, a 65 millió évvel ezelőtti Földön landol. A legénység (szinte) teljesen odaveszett, a hajótörésben helyrehozhatatlanul megsérült a felszerelés, a vidéket pedig húsevő szörnyetegek, dinoszauruszok uralják. Mills egyetlen túlélőtársa egy tinédzserlány, Koa (Ariana Greenblatt), akivel igyekeznek átverekedni magukat a prehisztorikus vidéken, hogy egy elsodródott mentőkabinhoz érve megmenekülhessenek.
A 65 remekül illeszkedik a fantasztikus posztapokaliptikus világokba kalauzoló utazásnarratívák kortárs trendjébe. A Föld után, a The Last of Us, A Mandalóri és a Vaják karakterisztikáját követve ezúttal is egy tapasztalt mentor és egy megmentésre szoruló árva kapcsolata kerül a középpontba. Ezekben a történettípusokban a keménykötésű férfi hősök jellemzően azáltal küzdhetik le a szeretteik elvesztéséből fakadó lelki traumáikat, hogy biztonságot nyújtó apafigurává válva, igazi családfőként gondoskodnak egy útjukba kerülő ártatlan jövevényről. Így a kialakuló szülő-gyerek kapcsolat megszilárdulása szolgáltatja majd az érzelmi kontrasztot a kietlen világokban folyamatosan leselkedő megpróbáltatások feszült akcióival szemben.
A „furcsa pár” alapsémájára épülő koncepcióval a család bármely tagja könnyedén azonosulhat, a világépítés gyakorlata pedig megszámlálhatatlan merchandising-lehetőséget rejt magában. A hősök nemcsak egymást ismerik meg az út során, de új lényekkel és helyzetekkel is találkoznak, különféle kalandokba keverednek. A stúdiófőnökök és a befektetők számára tehát valódi főnyereményt jelenthetnek a hasonló ötleteken alapuló koncepciók. Ehhez mérten a 65 kizárólag egy biztosnak tűnő üzleti megfontolás eredményének érződik, mintsem kreatív döntésből leforgatott produkciónak. A film a főszereplő sztár karizmáján és a dinoszauruszok mindenkori népszerűségén kívül ugyanis nem szolgál semmilyen újdonsággal.
A korábban a Hang nélkül forgatókönyvén dolgozó forgatókönyvíró-rendező páros, Scott Beck és Bryan Woods ráadásul a kipróbált történetelemeket is képesek aláásni a hanyagul kivitelezett megvalósításnak köszönhetően. Mills és Koa párosa között kommunikációképtelenségük miatt nem tud mély kapcsolat kialakulni. A főhősök más nyelveken beszélnek, a sci-fi tolmácsgép pedig használhatatlanná válik a zuhanás után, így a szereplők csak akkor értik meg egymást, ha erre a cselekmény szempontjából mindenképpen szükség van. Az akciók közötti jelenetek a dialógusok hiányában blőd testi komédiába vagy Mills címszavakban előadott, a vásznon látható történéseket leíró monológjaiba fulladnak. A típuskarakterek nem ruházódnak fel önálló egyéniséggel, ezáltal maguk a protagonisták nem, csak a helyzetük képes szimpátiát kiváltani.
A film fő vonzerejét jelentő őshüllők elől való menekülés zsigeri élménye ugyanakkor csak további kompromisszumokra készteti a közönséget. Nem elég, hogy a leegyszerűsített karakterdinamikának köszönhetően a történet hiányt szenved az érzelmi motivációkból, a túlélésért folytatott hajsza is többnyire kihívásmentes megoldásokkal zárul. Mills űrfegyverei és bombái könnyedén elbánnak a legtöbb őslénnyel, ha pedig a modern sci-fi-eszközök csődöt mondanának, az asztronauta felkészültségének és gyakorlatának köszönhetően azonnal feltalálja magát az idegen környezetben és a természeti sajátosságokat fordítja a kicselezhető szörnyek ellen. Bár a videójáték-narratívákat idéző, leegyszerűsített cselekmény fokozatosan egyre nagyobb ellenfelekkel szembesíti a hősöket, a rövid harcjelenetek többnyire mind a semmiből hirtelen előugró dínók okozta hirtelen sokkhatásra építenek, ami idővel redundánssá teszi az akciót, és még a szűk másfél órás játékidőt is ellaposítja.
A prehisztorikus bolygó ráadásul nem szolgál olyan egyedi látványvilággal sem, mint a hasonló koncepciókat gyakran keretező, kidolgozott fantasy-háttér, ahogy az apokalipszis utáni társadalmi berendezkedés mechanizmusai sem érvényesülhetnek az emberiség előtt játszódó, kétszereplős filmben. Mindazonáltal a 65 – blockbusterekhez képest kifejezetten alacsony költségvetése ellenére – a szuperprodukcióktól megszokott minőségű effektek segítségével kelti életre dinoszauruszait. A dínó-küzdelmek legemlékezetesebb képsorai viszont már minden nézőnek ismerősek lehetnek a film promóciós anyagaiból. A tengerészgyalogos múlttal rendelkező Adam Driver hiába tudja eredményesen érvényesíteni a vásznon is egykori kiképzését, még az ő határozott kiállása sem képes tartalommal megtölteni a marketinggépezetre szabott matinémozi fantáziátlan ürességét.
