A 2024-es Oscar-gálán versenyző filmekről írott kritikáink:
Legjobb film
Kultúrák, kvóták, traumák – Cord Jefferson: American Fiction
Érdekes jelenséget dolgoz fel a Cord Jefferson mozis debütje, az American Fiction. Ami azonban még a cselekménynél is érdekesebb, az a rendezői megközelítés, amit elbeszéléséhez választott. Az Amerikai Filmakadémia által ironikus módon nagyra értékelt film egy olyan problémát dolgoz fel, ami nemcsak az amerikai irodalom vagy filmművészet, de a teljes modern amerikai társadalom sajátja.
Az ikon mint ember – Bradley Cooper: Maestro
Hasonmássá válás, érzelmek össztüze, tér a tündöklésre – Bradley Cooper idei életrajzi filmje, a Maestro, Oscarra esélyessé tette a színész-rendezőt.
A Jó, a Rossz és a Csúf – Alexander Payne: The Holdovers / Téli szünet
Alexander Payne hatévnyi szünet után pályafutása eddigi legkiforrottabb, hovatovább legszerethetőbb filmjével tért vissza, a végeredményt látva pedig az is kijelenthető, hogy egy új karácsonyi klasszikus született.
Aki megszökik és aki marad – Celine Song: Past Lives / Előző életek
Az idei év kritikuskedvence a hírnevének megfelelőnek intim és visszafogott film, amely a nosztalgia, a kulturális útkeresés és a férfi-női kapcsolatok örökérvényű kérdéseit tárgyalja példás esztétikai érzékkel, végig a giccs megfelelő oldalán maradva.
Kegyetlen a világ – Jorgosz Lanthimosz: Poor Things / Szegény párák
A Szegény párák pofátlanul vicces, nagyon eredeti vízió, amely a maga groteszk módján még azzal is tud foglalkozni, hogy mi tesz minket emberré. Emma Stone pedig minden korábbinál lehengerlőbb.
Édenkert a pokol árnyékában – Jonathan Glazer: The Zone of Interest / Érdekvédelmi terület
Glazer az Érdekvédelmi területban megmutatja, valóban mennyire hétköznapi tud lenni a gonosz, meg sem próbálva megjeleníteni a megjeleníthetetlent, de az első képkockától az utolsóig éreztetve a háttérben zajló összehangolt, jól szervezett és mérnöki pontossággal kivitelezett népirtást.
A tűzzel játszani – Christopher Nolan: Oppenheimer
Az Oppenheimer ugyanazt jelenti a 2020-as években, amit Oliver Stone Nixonja három dekáddal korábban: Christopher Nolan tizenkettedik nagyjátékfilmje elbűvölően nagyszabású röntgenkép az erkölcsileg megrendült hidegháborús Amerikáról – és még azt sem bánjuk különösebben, hogy e kép a szemünk előtt törik szilánkosra.
Játssz velem! – Greta Gerwig: Barbie
A Barbie-ban nem az a legjobb, hogy megelevenedik benne álmaink gyerekszobája, hanem hogy lehengerel, provokál, megnevettet – és teljesen összezavar.
Egy házasság élveboncolása – Justine Triet: Anatomie d'une chute / Anatomy of a Fall / Egy zuhanás anatómiája
A kritikusok és a közönség szívét egyaránt elnyerte Cannes-ban, mégis mindenkit meglepett az Egy zuhanás anatómiájának Arany Pálma-diadala. A szakmai közönség által nem várt, ugyanakkor korántsem érdemtelen elismerést ezúttal egy rendkívül jól megírt, feszültséggel és fordulatokkal teli, több műfajt ötvöző és remek színészi alakításokat felvonultató dráma kapta. A francia Justine Triet így immár a harmadik rendezőnő, aki a rangos filmfesztivál fődíjával büszkélkedhet.
Az utolsó mohikán – Martin Scorsese: Killers of the Flower Moon / Megfojtott virágok
A Megfojtott virágok a fehér ember minden képzeletet felülmúló aljasságát állítja a középpontba, hogy az őslakosok mellett felszólalva hiteles krónikása legyen az osage törzs szisztematikus kisemmizésének és kipusztításának, illetve annak, hogyan is szállt be a hosszú évekig húzódó gyilkosságsorozat utáni nyomozásba az akkoriban még Bureau of Investigation névre hallgató, később FBI-ra keresztelt Szövetségi Nyomozó Iroda.
Legjobb nemzetközi film
Olvadásnak indult társadalom – Juan Antonio Bayona: La sociedad de la nieve / Society of the Snow / A hó társadalma
Egy ilyen történetnek nem lehet főszereplője. A főszereplő maga a tragédia.
Bukott diák – Ilker Çatak: Das Lehrerzimmer / The Teachers' Lounge / A tanári szoba
Ha az iskola egy minitársadalom, akkor a tanári annak krémje. A tanári szoba szerint a fejétől bűzlik a hal.
A jól végzett munka öröme – Wim Wenders: Perfect Days / Tökéletes napok
[Cannes 2023] Aki már pár játékfilmmel (vagy évtizeddel) ezelőtt lemondott Wendersről, azt most kellemesen fog csalódni. Az utóbbi években inkább dokumentumfilmekben kiteljesedő német mester visszatér: fizikailag Tokióba, lélekben Ozuhoz, formailag a minimalizmushoz, soundtrackben pedig a 60-as, 70-es évek amerikai örökzöldjeihez. Cannes-ban pedig a versenybe, 15 év óta először.
Legjobb animáció
Mese életről és halálról – Hajao Mijazaki: The Boy and the Heron / A fiú és a szürke gém
Tíz évnyi szünet után a legendás Hajao Mijazaki egy újabb varázslatos mesei világot alkotott, amelyben a valóság az eddigieknél is többet nyom a latban.
A Pixar nem tud hibázni – Peter Sohn: Elemental / Elemi
Van valami vérprofi és lefegyverzően pimasz a lámpás stúdió filmjeiben. Alkotóik mesteri dramaturgiai érzékkel manipulálják gyermek és felnőtt nézők érzelmi világát, hogy akkor is megjelenjen az a bizonyos könnycsepp, ha az első pillanattól kezdve pontosan tudjuk, hová fut ki a cselekmény. Épp ez a helyzet az Elemi esetében, ami még így is a stúdió egyik legjobb közelmúltbéli filmje.
Álmodnak-e az androidok mesterséges érzelmekről? – Pablo Berger: Robot Dreams / Robotálmok
A Robotálmok Sara Varon azonos című képregényének rajzfilmváltozataként mesél a barátság örömeiről és törékenységéről. Pablo Berger Oscar-díjra jelölt animációja ráadásul saját médiumának jellegzetességeit kiemelve csempész némi (ön)reflexivitást a meghitt történetbe.
Túltolt látványorgia Pókember-hadsereggel – Spider-Man: Across the Spider-Verse / Pókember: A Pókverzumon át
A 2018-as Pókember: Irány a Pókverzum! egy szép, csendes meglepetés-siker volt – legalábbis annyiban csendes, hogy akkoriban teli erővel dübörgött az élőszereplős Marvel-gépezet, és egyre másra halmozta a kassza- és kritikai sikereket bezsebelő képregényfilmjeit. A Pókverzumról kevesebben hallottak, de a kritikai siker igen hamar utolérte a Marvel helyett a Sony égisze alatt létrejött alkotást, hiszen a legjobb animációs film Oscarját is hazavihette abban az évben.
...és akkor ki az igazi szörny? – Nick Bruno, Troy Quane: Nimona
A Nimona a sokszínűség méltó ábrázolásáért folytatott amerikai kultúrharc tökéletes lenyomata, ami egyáltalán nem lenne baj – hiszen a harc célja nemes –, ha kevésbé lenne didaktikus, és több eredeti ötlet szorult volna bele.
Legjobb eredeti forgatókönyv
Nem egynyári kaland – Todd Haynes: May December
[Cannes 2023] Todd Haynes új filmjében mindenki kizsákmányol valakit.
Legjobb női főszereplő
Az egó útja – Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi: Nyad
Diana Nyad az emberi tűrőképesség legvégső határáig ment el, hogy az önkényes teljesítményhajhászat örök mementójává váljon egy kétes attitűdű film igaz történetében.
Legjobb dokumentumfilm
A háború nem egy robbanással kezdődik – Mstyslav Chernov: 20 Days in Mariupol / 20 nap Mariupolban
Ennek a filmnek a megszületése nemcsak kézenfekvő, hanem fontos és szükséges is volt. Az Associated Press hírügynökség tudósítói végigfilmezték az ukrajnai Mariupol 2022. februári ostromának első húsz napját, a rengeteg anyagból viszont akkor csak töredékeket sikerült eljuttatniuk a Föld túloldalán dolgozó szerkeszőkollégáikhoz. Aki megnézi a filmet, rá fog ismerni olyan képsorokra, amelyek tavalyelőtt bejárták a világsajtót, és most részletesen megismerheti a hátterüket is. Nem könnyed szórakozás.
Rövidfilmek (élőszereplős, animált, dokumentum)
Traumák, közösségek és emlékezés – A 2024-ben Oscar-díjra jelölt rövidfilmekről
Évente csupán néhány filmet jelölnek a megannyi elkészült produkcióból az Amerikai Filmakadémia legrangosabb elismerésére, az Oscar-díjra. Jellemző azonban, hogy a számos kategória közül méltatlanul kevés figyelem övezi a rövidfilmes nevezetteket, noha ezen alkotások korlátozott játékidejük ellenére gyakran épp olyan összetett és magával ragadó, egyedi történeteket mesélnek el, mint egészestés társaik.
Szavazó
Melyik a kedvenced az idei Oscar-jelöltek közül?
