Andrei Tănase első egészestés filmje, a Tigru (Tigris) izgalmas témái és tudatosan felépített dramaturgiai íve ellenére kisebb attrakció, mint a benne feltűnő idomított bengáli tigris.
A Tigris 2023-ban debütált a Rotterdami Filmfesztivál Bright Future szekciójában, azóta szerepelt a Szarjevói Filmfesztivál, no meg a TIFF versenyfilmjei közt is – utóbbin a legjobb debütfilmnek járó díjat nyerte el. A történet valós eseményen alapszik, egy 2011-ben történt, papíron izgalmas helyi esetet igyekszik rekonstruálni: a nagyszebeni állatkertből megszökött tigris keresését, majd elfogását. A történet középpontjában egy állatorvosnő áll, aki a Rihanna nevű nőstény tigris érkezésének estéjén éppen hűtlenségen kapja férjét, emellett pedig az egyházzal próbál egyezkedni a pár naposan meghalt gyermeke újratemetésének ügyében – az ortodox vallás ugyanis tiltja, hogy megkereszteletlen halottakat ortodox szertartás szerint, a többi halottal egy helyre temessenek el, így mai napig elkülönített részre temetik őket. A történet hősnőjét, az állatorvos Verát alakító, többek közt a Sieranevadából (Cristi Puiu, 2016) is ismert Cătălina Moga visszafogott, mégis hiteles alakításával, a tigrissel karöltve kis híján az egész filmet viszi a hátán.
A tigrisnek egyébként szintén van filmes tapasztalata, többek közt a Pi életében is játszott, ám az idomított állattal forgatni nem volt sem olcsó, sem könnyű mulatság – árulta el a rendező a Films in Frame-nek adott interjújában. Annak ellenére, hogy a bengáli tigrisről és az állatkert többi állatáról készült közeli felvételek igencsak látványossá teszik a filmet, az akcióelemekkel teletűzdelt szerelmi dráma mégsem képes igazán magával ragadni a néző figyelmét. Az említett interjúban Andrei Tănase azt is nyilatkozta, hogy nem akart egy bizonyos stílus mellett elköteleződni, ezzel beskatulyázva alkotását, inkább a különböző műfaji filmes és a szerzői elemek szándékos keveredése mellett döntött, hogy filmje mindenkihez szóljon. Valóban, egyik jelenetről a másikra is nehéz eldönteni, hogy családi drámát, rom-kom és akciófilm keverékét vagy esetleg egy olyan David Attenborough-természetfilmet nézünk, amelyet kissé vérszegényen egy állatkertben (a marosvásárhelyiben) forgattak le. Ez a fajta köztesség nem tesz jót a filmnek, a stílusok egymás melletti felsorakoztatása, de nem ötvözése vagy keveredése által a film leginkább semlegessé, szenvtelenné, mintsem sokszínűvé válik a saját témáival szemben. Abban viszont egyetérthetünk a rendezővel, hogy – már csak témájából kiindulva is – széleskörű közönséget szólít meg.
A stíluselemek zavaros egyvelegében talán az akció-vonal a leghangsúlyosabb és egyben a legsikerültebb is. Tănase fokozatosan adagolva, ügyesen építi fel a feszültséget a tigris eltűnésétől a film tetőpontját képező jelenetig, amikor Vera egy gyanútlanul napozó nő kertjében talál rá az állatra, és egy hosszan kitartott veszélyhelyzet után sikerül belelőnie az altatót, ám mielőtt a vad elkábulna – ahogyan az 2011-ben valóban történt – egy vadász a távolból kilövi szegény Rihannát.
Néhány ötletes motívum is felbukkan a filmben, ám inkább csak vázlatszerűen, mélyebbre szántó kidolgozásuk sajnos elmarad. Ilyen például a tigris és a Vera közti párhuzam: amikor hűtlen férje, Toma (Paul Ipate) az állatkertben keresi, Vera csendben lapul a fák sűrűjében, helyette a tigris morog a férjére. Dühében pedig Vera is olyan vadul és hevesen ront rá Tomára, akár egy vadállat. Olykor-olykor úgy tűnik, mintha a ketrecben tartott tigris a boldogtalan házasságba zárt nő animája lenne. A film azonban beéri azzal, hogy egymás mellé helyezze a két főszereplőt – a tigrist és Verát –, a kettejük közti kapcsolatot már nem tudja kibontani.
Vera és a férje kapcsolatáról szintén nem tudunk meg sokat. Bár látjuk az életük eseményeit, a film csak megmutatja ezeket, nem igazán állít róluk semmit. Toma megcsalja Verát, Vera ezt látja; mindketten gyászolják az újszülött fiukat. A kamera ugyanazzal a szenvtelenséggel követi végig az életüket, mint amivel az állatkert állatainak mindennapjait: megfigyeli és bemutatja a viselkedésüket. Az állatok esetében ez hatásos, hiszen érdekes, félelmetes vagy éppen aranyos jeleneteknek lehetünk tanúi. Rendkívül látványos és bravúros például az a jelenet, amikor az állatkerti állatok képére kiül a rémület, és mi tudjuk, hogy a kiszabadult tigrist látják. Az emberek viszonyainak ábrázolásában viszont ennél többre lenne szükség.
Egy másik érdekes párhuzam a két temetésé, a tigrisé és az újszülötté. A tigris volt tulajdonosa egy maffiózó (a rapper Alex Velea), és ragaszkodik a lelőtt állat ortodox szertartás szerinti végtisztességének megadásához. Ehhez pedig annak rendje és módja szerint papot is hív. A temetésre Vera is elmegy, majd a végén megkérdezi a papot, hogy miután hajlandó volt eltemetni egy tigrist, vállalná-e esetleg a gyermekének újratemetését. A pap először visszakozik, de végül igent mond. A jelenet abszurditásától út nyílhatna az ortodox egyház átfogóbb kritikájához vagy az igazságtalanságot elszenvedő, gyászoló anya jellemrajzához, a film viszont itt sem él a lehetőséggel, megáll az ellentmondásos helyzetre való rámutatásánál.
A Tigris izgalmas témával, karakterekkel és szituációkkal dolgozik, élményként mégis hiányérzet marad utána, egyik műfajhoz vagy stílushoz sem merészkedik igazán közel. Óvatos marad, épp úgy tartja a távolságot, mint ahogy az egy vadállattal szemben célszerű.
