Sean Baker a Floridai álom és a Tangerine után újra azok felé fordul, akikről mások elkapják a tekintetünket az utcán.

Prostituáltak, transzneműek, munkanélküli junkie-k, dílerek és expornósok váltják egymást a rendező életművében, elképesztően szerzői mesébe ágyazva. Baker ezúttal egy expornós kudarcos útkeresésén keresztül varázsol filmre kívánkozó atmoszférát egy isten háta mögötti olajfinomító kisvárosból: története egyszerre vicces és szomorú, mint egy naptól kifakult, a hátsó kertben megtalált pornómagazin címlapja.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Sean Baker a perifériára szorult, kapitalizmus által túszul ejtett amerikai társadalom szócsövévé lett. Tangerine című, iPhone-nal forgatott filmje Los Angeles-i prostituáltak kalandos életébe nyújt betekintést, a 2017-es Floridai álom pedig a floridai Disneyworld tövében lakó, egyik napról másikra élő emberek sorsáról mesél. A függetlenfilmes rendező legújabb alkotása egy expornósztár hátán repíti a nézőt 2016-ba, az olajfinomítókkal tördelt Texas City-be, ahol a munkanélküli céltalanság mindennapos, legális a fű és Donald Trumpra szavazni a legtermészetesebb dolog a világon. Az élet pedig itt is kuporgatás, guberálás, stratégiázás – és árulása annak, ami maradt: a testnek, a „legősibb szakma” örök munkaeszközének.

Ide érkezik meg Kaliforniából Mikey (Simon Rex) egy szál atlétában, kék-zöld foltokkal az arcán, de csak azért ide, mert egyáltalán nincs ahová mennie. A több pornó-Oscarral kitüntetett, Hugh Hefner-bulikon jó eséllyel rezidens vendégnek ugyanis leáldozott a (hollywoodi) csillaga, teljesen kisemmizve könyörgi be magát az eleinte bizalmatlan és közömbös volt felesége és anyósa viskójába. Mikey eleinte tényleg próbálja összeszedni magát, igyekszik kialakítani egy „polgári” életet, és egy ideig be is éri azzal, hogy füvet árul és elhiteti a Texast valószínűleg soha el nem hagyott szomszéd fiúval, hogy máig ő a legnagyobb név a pornóiparban. Egészen addig, amíg egy finom szexuális töltetet hordozó, lyukas fánkokat áruló üzletben fel nem figyel az igéző tekintetű, beszédes nevű Strawberryre, aki a férfi szemében maga a két lábon járó amerikai álom, egyszersmind biztos visszaút neki a pornóiparba.

A Red Rocket korántsem egy két órás nyomasztás, Baker és Rex azonban mindent megtesznek azért, hogy a néző a szekunder szégyentől süppedjen a székbe. Mikey ugyanis egy igazi nárcisztikus seggfej, az opportunista ember megkapó gátlástalanságával felruházott antihős prototípusa, aki mindenen és mindenkin átgázol. Simon Rex megformálásában azonban egyszerűen nem tudjuk levenni a szemünk róla. A fiatal kora ellenére pofátlanul magabiztos Strawberryvel (Suzanna Son) való viszonyát is feszengve követjük végig, hiszen tudjuk, hogy mik a céljai a látszólag naív lánnyal. Mikey nárcizmusa minden jelenetben kidomborodik, s bár néha hozzávágnak egy kávéskannát és megveri egy-két redneck apuka, méltó büntetését a film végén sem nyeri el, amikor szegényebben végzi, mint ahogy érkezett. Forgószélként megy végig a körülötte élőkön, és mindent megtesz, amit az egója és a pénztárcája megkíván. A film első fele időtlenségben, Mikey életének fura rutinjában telik, míg a második felében felgyorsulnak az események, a férfi ballépései egyre több következményt vonnak maguk után.

Baker filmjeinek legnagyobb erénye azonban nem a történet, hanem az azt megélő karakterek, és ez itt sincs másképp. A már szerzői jegynek tekinthető színészvezetés, azaz a képzett és az amatőr végig egy hangnemben tartott, egymást támogató játéka ruház fel végtelen karizmával egy-egy teljesen hétköznapi jelenetet. A volt feleség, Lexi (Bree Elrod) anyját alakító Brenda Deiss egy vérbeli, Texas City-ben felnőtt lakos, elképesztő jelenléttel, karakteréből fakadnak a film leghumorosabb, legeredetibb pillanatai. A Strawberryt megformáló Suzanna Sont pedig egy Los Angeles-i moziban nézte ki a rendező, majd két év után hívta fel a felkéréssel. A Mikey karakterében fürdőző Simon Rex játékát az ő autenticitásuk, megkérdőjelezhetetlen ereditségük fűszerezi meg. Persze nem lehet elvitatni a csodálatos dialógokkal teli forgatókönyv, és a rendező által valóságból ellesett, okosan összefűzött pillanatok egységét, a szinte minden képben megjelenő, amerikai zászlókkal érzékeltetett társadalomkritikát, a fánküzletben rejlő finom erotikát, melyek folyamatosan védik a filmet attól, hogy szájbarágós maszlaggá váljon.

Sean Baker a filmet a karantén idején, ministábbal, kis költségvetésből készítette, ez utóbbi azonban egy kockán sem tükröződik vissza. Drew Daniels operatőr 16mm-es nyersanyagon örökítette meg a természet és az ipar érdekházassaságát, tág képein csodálatosan érvényesül a film anyagiassága. A klasszikus hollywoodi történetmesélést exploitation-filmeket idéző kameramozgásokkal és extrém zoomokkal dúsítja,  formanyelve a 70-es évek filmjeit idézi. A Red Rocket Texas City-je ugyanolyan bizarr és paradox hely, mint Altman Nashville-je vagy a szintén világvégi Dél-Dakota Terence Malick Sivár vidékében. Baker filmje ezekhez hasonlóan egy újabb ballada a kettétört amerikai álomról, ami egyszerre szól a szexmunka kettősségéről, az ember gyarlóságáról, a mindent és mindenkit lecserélhetőnek bélyegző szórakoztatóiparról – és nem utolsósorban azokról, akiknek nem jött össze, és talán soha nem is fog. A rendező pedig ítélkezés helyett empátiával fordul ehhez a kihasznált, meghurcolt társadalomi réteghez, megmutatva, hogy nem is olyan különbek nálunk, mint ahogy az elsőre tűnik.