Romantikus festmény vs. meztelenül szelfizett valóság: az Emma és Eddie – A képen kívül plakátja kellemes és huncut. A film nem az.

Úgy tűnik, Hörcher Gábor sosem fuserál. Kereken tíz éve mutatta be első egészestés terjedelmű munkáját, az IDFA-n debütdíjjal jutalmazott Driftert egy mélyszegénységben élő, autóversenyzői álmokat dédelgető srácról. A film öt évig forgott, míg az élet a kamera elé nem gördítette mindazokat a fordulatokat, amelyeknek köszönhetően Ricsi figurája és története összeállt és emlékezetes maradhatott. Azóta eltelt tíz év, és Hörcher ismét érzékeny és elgondolkodtató filmet mutat be, amelyet ezúttal hét évig forgatott: most egy házaspár áll a főszerepben, akik attól érdekesek, hogy az OnlyFansre gyártanak élő, webkamerás pornográf tartalmakat. Nem ez az első dokumentumfilm, amelyben megjelennek – korábban felbukkantak már a felnőttfilmes világról szóló egy-egy dokusorozatban, majd 2016-ban készült róluk egy díjnyertes horvát rövidfilm The Lovetts (r. Igor Bezinović) címmel –, de kétségtelenül ez az eddigi legnagyobb lélegzetű és legértékesebb filmjük. A 2021-es dok.incubator műhelyében döntőbe került, akkor még Emma Show címen futó HBO-projekt idén májusra vált bemutathatóvá, és – a Drifterhez hasonlóan – teljessé.

Hörcher Gábor új filmjének látszólag egészen más a tétje, mint amit plakátja ígérne. Bevezetőjében két fiatal évődik egymással azon, hogy kié a lakás, kinek kellene kiköltöznie onnan. Nehéz megállapítani, hogy kik ők és komolyan gondolják-e, amit mondanak, tényleg egy végleges szakítás előtt álló párt látunk, vagy csak egy hétköznapi összemorgás vagy ártalmatlan piszkálódás tanúi vagyunk-e – aztán lassacskán megkapjuk a választ a kérdéseinkre. Emma és Eddie Arizonából érkezett Budapestre, a „pornó fővárosába”, hogy „bővítsék az üzletüket”: új arcokat keresnek az általuk működtetett szexkamera-csatornához. Ők a saját show-juk elsődleges szereplői – kettesben, egyedül, hármasban, negédesen vagy szitkozódva, a fizető ügyfél óhajainak megfelelően –, ezen túl Emma neve a brand, Eddie a marketinges, becsülettel adóznak a bevétel után, közben toborzóvideókat készítenek öntudatos vállalkozóként. Tökéletes kameratudatossággal dolgoznak, a hirdetések után végre castingolni kezdenek, és úgy tűnik, a kezdeti nehézségek – pl. az albérletfoglalás buktatói – után beindul a biznisz Budapesten.

Ha azonban valaki azért ül be erre a filmre, hogy a pornóiparról vagy annak magyarországi vonatkozásairól tudjon meg többet, a „szakma” belső, netán gyakorlati kulisszatitkai érdeklik, picit csalódni fog. Igen, szó van itt erről is, de egy adott ponton túl teljesen mellékessé válik ez a kiindulópont: Emma és Eddie története szinte észrevétlenül fordul át dokumentumfilmes formájú párkapcsolati drámába. Ahogy a webkamera kikapcsol, egy széthulló házasság tanúivá válunk: az Emma és Eddie közötti kezdeti összhang, az évődések, egymás egészséges mértékű kóstolgatása és hergelése, kis hétköznapi játszmái egyre durvább bántásokba csapnak át, majd az élet ismét kitermeli azt a fordulatot, ami – legalábbis egy portréfilm szemszögéből – lezárhatja a páros történetét.

Ami a film provokatív kiindulópontját illeti, természetesen nem lehet úgy beszélni a pornóiparról, hogy semmit nem mutatsz meg belőle. Bepillanthatunk pl. egy hasonló területen, több szobával működő budapesti webcam-biznisz székhelyére – ahol az angoltudás annyira számít, hogy a webcames alkalmazottaknak nyelvórára kell járniuk –, sőt, röviden láthatjuk Emmáékat akció közben is, de bár a dokumentumfilm anyagának tetemes részét a Hörcherék által rögzített felvételeken kívül Emma és Eddie saját videói teszik ki, ezek többnyire megmaradnak afféle influenszerkedős-szelfizős szinten, hardcore pillanat alig van a filmben. Utóbbi jelenetek is rövidek, inkább jelzésértékűek képben vagy hangban – esetleg kimondottan viccesek –, csendben, távolról, egykedvűen megfigyelő kamerával készültek, és tökéletes hűvösséggel és távolságtartással, teljesen szenvtelenül, minden erotikus felhangtól lecsupaszítva kerülnek a filmbe. Az Emma és Eddie – A képen kívül vizuális világa általában a tökéletes ellentéte annak, amit a főszereplők saját műfaja diktálna. Ahogy a film hangulata a humoros pillanatok ellenére is egyre szomorúbbá mélyül, az események szintjén egyre gyakoribb a hajcihő, hiszti, sértegetés, cinikus feleselés, a féltékenység, úgy a képek szintjén is egyre jobban eluralkodik az üresség és a... csend. A szereplőkkel szemben hosszasan álldogáló, vagy egy-egy cifra, mégis üres utcarészletre, városképre meredő, esetleg egy hófehér vagy bútorozatlan lakást végigpásztázó kamera ugyanis hihetetlenül nyomasztó csendet képes megragadni, mintegy a nyilvánosság felől nézve tökéletesen működő, sziporkázó, gondtalan és tabudöntögető párkapcsolat kulisszák mögötti kiüresedésének a metaforájaként.

Nem lehetett nehéz Emmával és Eddie-vel forgatni: láthatóan tökéletesen érzik és értik a kamerát. Emma öntudatos színésznő: Becsey Kristóf kamerája előtt kifejti, hogy honnan érdemes az ő arcát filmezni, s még a hangja is fennébb csúszik egy regiszterrel, amint bekapcsolja a saját kameráját. Az interjúk alatt párjával együtt szinte saját magukat vágják, aztán látjuk a saját műfajában többszörösen díjazott sztárpárost magabiztosan színpadra vonulni, hogy maguk is díjat adjanak át. A több évnyi forgatás alatt azonban Emma és Eddie személyisége ellentétes irányba változik a dokumentumfilmes kamera előtt: Eddie egyre jobban kinyílik – pl. zavarba ejtő őszinteséggel és érett tömörséggel mesél a hibáiról, a családi hátteréről és a saját erőszakosságáról –, Emma azonban fokozatosan bezárkózik, a film végére frissen feltöltött ajkakból emel falat maga elé, szétplasztikázott vonásai pókerarccá dermednek, és merevségét csak egy tragikus emlék bírja áttörni.

Két jelentős mellékszereplő bukkan fel rajtuk kívül a filmben: az egyik Eddie távol élő édesanyja, aki videochat formájában próbál lelki támaszt és valamiféle bátortalan útmutatást nyújtani a fiának (a filmből nem derül ki, és jelen sztori szempontjából nincs is jelentősége, de két főszereplőnk egyike szerb, másikuk horvát származású, budapesti letelepedésükig vezető útjuk pedig talán egy másik film témája lehetne), továbbá a rendező is kénytelen éreztetni a jelenlétét: kamera előtt magyarázza el Emmának, hogy nem látja értelmét filmet forgatni, ha azzal a szereplőjének árt, eszében sincs kihasználni őt, ugyanakkor talán vele szemben domborul ki leginkább Emma személyiségének szeszélyes oldala. Hörcher nagy érdeme, hogy sikerül megnyitnia a szereplőit, akik hozzáférést biztosítanak számára az életük legintimebb pillanataihoz is (pl. megengedik, hogy elkísérje őket orvoshoz és pszichológushoz).

Minden reality-videóra vett vidámsága, energikus zenéje, osztott képernyős játéka ellenére az Emma és Eddie – A képen kívül azért lesz igazán általános üzenetű film, mert tükröt tart a nézőnek: az – Eddie szóhasználatával élve – normális emberek többnyire megvetik az ő és felesége által képviselt világot, a nézőnek most mégis azzal kell szembesülnie, hogy egy értelmes és öntudatos pár lényegét tekintve teljesen átlagos és a maga módján mélységesen tragikus hétköznapjaiba pillantott be, s ez a két ember lehetne akár a saját barátja, a szomszédja – egyikük talán ő maga.