Rubi Anna első egészestés alkotása egy rettenetes szélmalomharc történetét összegzi döbbenetes erővel, elkerülve a hatásvadászat és a kizökkentő beszélőfejes-interjús helyzetek összes, már csak a téma jellege miatt is tátongó csapdáját.
Mi lesz a gyermekem sorsa, ha én már nem leszek? Minden épkézláb gondolkodású szülőben felmerül ez a kérdés, s már jön is ezer aggodalomtól kísérve az optimistább vagy pesszimistább válasz, az adott a pillanat hangulatától függően: jó vagy rossz útra tért, de saját lábán álló, többé-kevésbé boldog felnőtteket vizualizálunk ilyenkor, és meg sem fordul a fejünkben, hogy a gondviselésünk nélkül a szó szoros értelmében életképtelen utódokat hagynánk magunk után. Pedig mintegy 100 000 magyarországi családban épp emiatt marcangoló és cseppet sem költői a kérdés: mi lesz a(z esetenként halmozottan) fogyatékos gyermekek vagy felnőttek sorsa, ha magukra maradnak, ha valamilyen okból elveszítik azt a – film tanúsága szerint általában egyetlen – embert, aki ápolja és szereti őket?
A film évekre tagolt történetíve harcos anyák portréjával kezdődik: 2018-ban indítanak pert a gyermekeik jövőjéért. A probléma – ez a bizonyos kérdés – persze cseppet sem újkeletű: 25 évvel korábbi felvételek is bizonyítják, hogy a sérült gyermekeiket ápoló nők már ekkor is kiálltak a nyilvánosság elé a problémával. Történetünk kezdetekor törvény van ugyan rá, hogy az emberi méltósághoz való alapvető jog alapján az állam létrehozzon szakszerű segítséget nyújtó lakóotthonokat az önmaguk ellátására képtelen fogyatékkal élők számára, mégsem léteznek ilyen lehetőségek. A kis számú, hasonló profilú szociális intézmény vagy lehetetlen távolságra van a gyermekeiket elengedni nem akaró, de egyre idősödő és fáradó szereplőktől, vagy a benne zajló visszaélésekről híres-hírhedt.
Az életed nélkülem hat év eseményeit és egy rettenetes szélmalomharc történetét összegzi döbbenetes erővel a per végigkövetése ürügyén, egyszerű és igényes filmnyelven, elkerülve a hatásvadászat és a kizökkentő beszélőfejes-interjús helyzetek összes, már csak a téma jellege miatt is tátongó csapdáját. Ennek ellenére néző legyen a talpán, aki a bő egy órán keresztül nem hányódik szélsőséges érzések között a szereplőkkel együtt, akik sokszor maguk is – olykor egymás előtt beismerve, de többnyire kimondatlanul és kimondhatatlanul – szélsőséges érzelmeket kénytelenek megélni. Szemünk előtt telik-múlik az idő, egy-egy gügye bébijáték éles csilingelése kíméletlen iróniával jelezi, hogy megint eltelt egy év, szaporodnak a ráncok, görbülnek a vállak és fogy az erő, szereplőink mégsem kapnak megnyugtató választ a kérdéseikre – és hiába szurkolunk nekik, mi magunk sem kapunk választ a film végére. Közben az élet megy tovább, nincs idő csüggedésre, „menni kell ablakot pucolni”, etetni, mosdatni. Feladatuk van – ez tartja őket talpon, életben.
A szereplők tökéletesen megnyílnak a filmes stáb – általuk pedig a néző – felé, bizalmukba fogadják őket – mindannyiunkat. A kamera észrevétlen tágyként meredhet eltökélt telefonhívásokra és konyhapultra roskadó, reményvesztett pillanatokra egyaránt. Aki mégiscsak belenéz, az egy kíváncsi fiú egy tolószékből, vagy egy gondterhelt ügyvédnő, akinek az önkéntelen kipillantása egy helyzet összes kétségét és aggodalmát őszintén összefoglalja, pour les connaisseurs: közvetlenül a rendezőnek / a nézőknek, mert védenceinek, gyengéd gondoskodásból, talán nem is meri pontosan kifejteni.
Rubi Anna minimális archív anyagot használ, csendes megfigyelőként vesz részt mások beszélgetésein, okosan szerkeszti a rögzített anyagot. Egy filmvégi, szöveges inzerten kívül Az életed nélkülem nem politizál, hiszen a szereplők sem teszik ezt, a végeredmény pedig jelenidejűségével és csendes lázadásával sürgeti a társadalmi/döntéshozói szintű változást. Az életed nélkülem nem csak piszkálja egy összetett társadalmi probléma felületét, hanem mélyen a gyökeréig nyúl – pl. elhangzik, hogy ma is szégyennek számít, ha egy családban fogyatékos gyerek születik, bolondnak/hősnek tartják, de nem igazán értik meg az anyákat, az otthonápolás nem igazán számít munkának –, és horizontálisan is elemzi – magányukon humorral felülkerekedni próbáló nők és egészséges testű, de lelki sérült testvérek portréi rajzolódnak ki előttünk, és visznek be egy-egy újabb gyomrost a nézőnek. A film nagy erénye az is, hogy olcsó szánakozás vagy bámészkodás nélkül, empatikusan és kedves tárgyilagossággal mutat be a szélesebb közönségnek néhányat a téma közvetlen érintettjei közül: verbálisan nem kommunikáló, nonverbális úton mégis elérhető és megérthető, váratlanul bonyolult és gyengéd gesztusokra is képes fiatalokat.
A szarajevói filmfesztivál Az életed nélkülemet választotta a dokumentumfilmes szekció nyitófilmjévé, és a film el is nyerte a szekció emberi jogi díját. A svéd és RTL+-os támogatással készült alkotás magyar bemutatója november 7-én volt a Verzió Emberi Jogi Filmfesztiválon, ahol holnap lesz nagyvásznon újranézhető/bepótolható, de vetítik Pécsett és Kecskeméten is egy-egy alkalommal, utána elérhető lesz az RTL+ Premium előfizetői számára. Kétségtelenül az idei év egyik legfontosabb magyar dokumentumfilmje. Jó lenne, ha a története lezárult volna.
