Az életed nélkülem nyerte a Verzió magyar filmes versenyét Az életed nélkülem nyerte a Verzió magyar filmes versenyét

Az életed nélkülem nyerte a Verzió magyar filmes versenyét

Rubi Anna első egészestés rendezése felnőtt korú, fogyatékossággal élő gyermekeiket nevelő anyák története, amely a zsűri értékelése szerint egyszerre foglalkozik társadalmi kérdésekkel mégis képes lekötni a néző figyelmét, és elkerüli a családi kapcsolatok túlságosan leegyszerűsített ábrázolását. A magyar mezőny különdíjasa a KIX lett.

A 21. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén 68 film szerepelt, négy kategóriában öt díjat osztottak ki. A legjobb dokumentumfilm elismerést az Apa című román film kapta, a legjobb magyar film Az életed nélkülem lett. Idén először queer tematikájú filmek is versenyeztek; a díjazott a Queendom című alkotás.

A legjobb emberi jogi dokumentumfilmet a Verzió felhívására jelentkezett öt fős Fiatalok zsűrije választotta ki. Igyekeztek olyan alkotást díjazni, mely a kiválasztott témával a film nyelvén keresztül igazán hatással van: a dokumentumfilmet eszközként használva szembesít és gondolkodásra, cselekvésre késztet. A győztes film a Nincs más föld, amelynek főszereplői Ciszjordániában nap mint nap újra kell, hogy gondolják az életüket, mely szorosan összefügg a földdel, amin születtek. A film egy bátor négyfős palesztin-izraeli aktivista csoport munkája. Különdíjat kapott a Fekete doboz, Shiori Ito, egy fiatal japán újságírónő saját szexuális zaklatásáról szóló elszánt és érzékeny története és alkotása.

A nemzetközi szekció szakmai zsűrije a legjobb dokumentumfilm díját az Apa című román alkotásnak ítélte. Lina Vdovîi és Radu Ciorniciuc filmjében egy nő megszakítja a családján belüli erőszak körforgását, amelyet a társadalom túl sokáig magától értetődőnek tartott. A generációs erőszak megállítható – ezt szépen ábrázolja ez az intim és univerzális mű. Különdíjban részesült A néma fák, Agnieszka Zwiefka lengyel rendezőnő alkotása.

A Doc Future versenyt első- és második filmes alkotók egész estés dokumentumfilmjeivel is egy nemzetközi zsűri értékelte, tagjai Peter Cerovšek a szlovéniai FeKK Rövidfilm-fesztivál igazgatója, Natali Chkhartishvil, a Chai Khana Media projektmenedzsere Georgiából és Kamila Dolotina filmkritikus, a cseh One World Emberi Jogi Filmfesztivál kurátora.

A Doc Future díj nyertese a Dalok a lassan égő Földről, Olha Zhurba filmje. A két éven át az ukrán frontvonalhoz közel rögzített audiovizuális napló Ukrajna elmerülését mutatja be a háború mélységébe, valamint az ukrán társadalomban végbemenő finom változásokat követi nyomon. A zsűri indoklása szerint a film szemlélődő módban, mégis erőteljesen közvetíti a háború borzalmait, valamint az új remény keresésének küzdelmét. A Doc Future különdíjasa a Balomania, egy stílusos és mesterien rendezett első film a baloeiros, a brazil hőlégballon-építés veszélyes világáról. 

A Verzió Filmfesztivál idén először Itt vagyunk címen LMBTQ+-versenyszekciót is indított. A szekcióban érzékeny és minőségi  filmek versenyeztek, melyek változatos nézőpontokból és megközelítésekkel ábrázolták  az embereket sokszínűségükben, összetettségükben és szépségükben, rámutatva arra, hogy mennyire diverz problémákkal küzd a közösség. A legjobb queer film a Queendom, Agniia Galdanova és Igor Myakotin Oroszországban játszódó filmje, melyben egy radikális performansz művészt ismerhetünk meg. A film kiemelkedő és merész alkotás, mely főszereplőjéhez hasonlóan nem fél a határokat feszegetni. A történetvezetés drámaisága, a főszereplő szuggesztív jelenléte, az ábrázoltak érzékeny és bátor bemutatása teszik a filmet az idei fődíj méltó nyertesévé. A zsűri különdíjban részesítette a Grand Prize című horvát alkotást, amely friss, humoros és energikus megközelítésével ragadja meg a generációs problémákat, az identitás formálódását, és könnyedén és jó arány érzékkel keveri a megfigyelői és aktív dokumentumfilmes eszközöket. 

A fesztivál a nyertes filmekkel és a különprogramokkal november 13-ig folytatódik Budapesten a Toldi és Művész mozikban, továbbá november 17-ig az Adaptérben a fesztivál virtuális valóság programját bemutató Vektor VR kiállítással. A nyertes és különdíjas filmekből a fesztivál hátralévő napjain, hétfőn, kedden és szerdán is tartanak vetítéseket. A budapesti vetítések után november 14. és 24. között online is elérhető lesz 41 film a Verziótékában, és  érkeznek a Vidéki Verzió programjai Kecskeméten, Debrecenben, Szombathelyen, Miskolcon, Pécsett és Szegeden – közölték a szervezők.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins