A valóság kibontva jeligével indul az idei Verzió A valóság kibontva jeligével indul az idei Verzió

A valóság kibontva jeligével indul az idei Verzió

A 21. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 2024-es kiadása november 6. és 13. között zajlik. A szemle idén külön szekciót szentel a dekolonizáció és a dezinformáció témáknak, de örmény, ukrán és brit válogatásokat is bemutat. A fesztivál nyitófilmjeként először lesz látható Magyarországon a díjnyertes, magyar–francia–horvát koprodukcióban gyártott KIX.

A szervezők szerint a Verzió „segít, hogy a látszat mögé lássunk, felfejtsük a sokszor hamis felszín mögött húzódó problémákat, és közelebb jussunk a valósághoz. A filmek mind valamilyen módon a mainstream narratívák lebontásával, problémák kicsomagolásával foglalkoznak” ezért választották A valóság kibontva szlogent az idei fesztiválmottónak.

A programot megújult kurátori csapat állította össze: hatvan film lesz látható négy versenykategóriában és nyolc tematikus szekcióban, amelyeket több mint 750 alkotás közül válogattak ki. A kínálatban egyaránt szerepelnek nagy fesztiválokat megjárt, díjnyertes alkotások, és olyanok, amelyek kevésbé ismertek, „amelyekre szinte esélytelen, hogy máshol rátalálna a közönség”. Somlyai Fanni programigazgató kiemelte, hogy az aktuális társadalmi, politikai, emberi jogi, környezeti kérdések és ügyek sokszínű bemutatása fontos faktor volt a program összeállításában, viszont arra is hangsúlyt fektettek, hogy olyan filmeket mutassanak meg a látogatóknak, amelyek igazi moziélményt is nyújtanak.

A filmek által feldolgozott témák széles skálán mozognak a japán #metoo-történetektől az ukrán háborúig. „Globális ügyektől a legszemélyesebb történetekig terjed a filmek fókusza, változatos hangvételű és stílusú alkotásokkal” - teszi hozzá Gyureskó Enikő fesztiváligazgató.

A fesztivál nyitófilmje Révész Bálint és Mikulán Dávid 12 éven át készült munkája. A KIX bemutatja, ahogy a randalírozó kölyökből, Sanyiból, felnőttkorára közellenség lesz. „A dokumentumfilm korlelet a leszakadó és magára hagyott városi szegénységről” – fogalmaznak a sajtóközleményben. A KIX világpremiere a koppenhágai CPH:DOX fesztiválon volt, számos nemzetközi fesztiválra válogatták be, díjazták Amerikától Tajvanig. A fesztivállátogatók a Verzió nyitóünnepségén a Trafóban láthatják a magyar dokumentumfilmet, jegyek már kaphatók.

Az idei Verzió külön szekcióban foglalkozik a dekolonizáció ellentmondásos témájával. Ebben a blokkban szerepel az idei Berlinale Arany Medve díjas alkotása, Mati Diop Dahomey című filmje, ami Párizsból a mai Benini Köztársaságba visszakerülő műtárgyak által kiváltott heves vitákat követi. A film Magyarországon először a Verzión lesz látható, 2025-ben kerül moziba. A dokumentumfilmes fesztivál idén először külön szekciót szentel az örmény filmeknek, közülük több is változatos szempontból mutatja be a Hegyi-Karabah háború tragédiáját. Külön blokkot dedikálnak 2024-ben a dezinformáció témájának is. Itt mutatják be a Black Snow című alkotást, melyben egy kigyulladt, régi szovjet bánya és az ügyben nyomozó civilek hirtelen egy hatalmas kormányzati dezinformációs kampány célpontjává válnak.

Ismételten a felhozatal részét képezik az ukrán alkotások. Az „orosz agresszió Ukrajnában elképzelhetetlen mértékű pusztítást eredményezett, ennek ellenére az ukrán dokumentumfilmes közösség hihetetlen ellenállásról és kreativitásról tesz tanúbizonyságot” – számolnak be a fesztivál szervezői. Az ukrán fókusz egyik izgalmas darabja a szinte minden nagy dokumentumfilm fesztivált megjárt Intercepted. A film orosz katonák és családjaik lehallgatott telefonbeszélgetéseit állítja szembe a háborús mindennapokkal. 

A magyar verseny egyik kiemelkedő alkotása a Rubi Anna rendezte Az életed nélkülem. Világpremierje a Szarajevói Filmfesztiválon volt, ahol elnyerte a dokumentumfilmek Emberi Jogi díját. A rendező  első egészestés dokumentumfilmje egyszerre beszél a gondoskodás nélkülözhetetlenségéről, a fogyatékossággal élő emberek helyzetéről és az anyai szeretet mindenhatóságáról, a film hazai streaming premierje az RTL pluszon lesz.

Az idei Verzió egyik különlegessége a brit dokumentumfilmes fókusz, ahol olyan filmek lesznek láthatóak, mint például a Black Box Diaries, Shiori Ito filmje az elhíresült japán #metoo-ügyről, vagy a Celluloid Underground, Ehsan Khoshbakht iráni származású rendező filmje.

A dokumentumfilm-fesztivál teljes programja október elején lesz elérhető, a fesztivál vetítéseinek és kísérőprogramjainak helyszínei a Toldi és a Művész mozi, a Trafó, a CEU Budapest és az Adaptér. A filmek a mozik után november 14-24. között online is elérhetők lesznek a Verziótékában.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins