A Finch ennek ellenére mégsem telitalálat, csupán egy melankolikus és kedvesen bájos történet – már amennyire bármi kedves és bájos lehet a kipusztult Földön.

A Finch sztorijáért már 2017-ben versengtek a stúdiók, hisz addigra már Tom Hanks aláírt a filmhez, és a Forrest Gumpot forgatókönyvíróként jegyző Robert Zemeckis is producerként beszállt a projektbe. A sikeres páros filmje aztán rögösebb utat járt be, mint amilyennek azt elsőre gondolták: a posztapokaliptikus világban robotokkal és a kutyájával bukdácsoló férfi történetét eredetileg máshogy forgatták le, a one-man-show helyett több szereplő is felbukkant volna benne. A Trónok harcán edződött Miguel Sapochnik – aki a Fattyak csatája című epizódot is rendezte – azonban végül úgy érezte, hogy nem ez a megfelelő végkifejlet, így egy huszárvágással kikanyarintotta az embereket Hanks mellől, és a kutya-ember-robot trió történetét mesélte el. A filmet eredetileg tavaly októberben mutatták volna be a mozik, de akkor már közbeszólt a pandémia, végül a sorozatos tologatások után a mozikat elkerülve, idén novemberben debütált az Apple TV+ kínálatában.

Tom Hanks már feltalálta magát egy lakatlan szigeten is, de ezúttal többől gazdálkodhat, mint egy véres labda: van kutyája és robotja is, bár az embereket Számkivetett Chuckjától eltérően olyan nagy ívben kerülné, amennyire csak lehet. A Finch láttán Greta Thunberg szomorúan csaphatna az asztalra „ez lesz, ha nem teszünk semmit a klímavédelem érdekében” felkiáltással: a Föld nagy része kipusztult az ózonréteg lyukacsossá válása miatt. Az élőlények nemes egyszerűséggel elpusztulnak a napfénytől, így az emberi világ összeomlott. Nincsenek múltba révedő flashbackek a tragédiáról, néhány elejtett mondatból és sokatmondó képsorból látjuk, mi is történt a bolygóval. A lepusztult St. Louisban fosztogatja a sorsába beletörődött Finch az üzleteket gurulós robotjával, hamarosan pedig négy lábon érkezik is a válasz, hogy mi tartja a férfit életben. Finch egyetlen reménye egy talált eb, Goodyear. A férfi nem akarja már megmenteni az emberiséget és újjáépíteni a világot, csak azt, hogy viselje valaki az állat gondját, ha ő már nem lesz.

Márpedig nem lesz, a sokatmondó köhögés jelzi, hogy a férfi ideje végét járja, egy haldokló Tom Hanks képe pedig azonnal sokkal szomorúbbá teszi a képet még a világvégénél is. „A kutyámat sem bíznám rá”-frázis itt sokszorosan igaz, a férfit nem érdekli többi túlélő, inkább épít egy robotot, amely majd etetheti és labdázhat vele. Ezt zavarja meg a közeledő pusztító vihar, így Finch kénytelen lakókocsiba pakolni a kutyából és a két robotból álló furcsa családját, és megindulni a nyugati part felé. Ezzel kezdetét is veszi a posztapokaliptikus road movie, amelyben felelős kutyatartóvá kell nevelnie a félkész robotot.

Irtózatos izgalmakat nem rejt a Finch, ám szerethető, csendesen letaglózó pillanatokat annál inkább. Tom Hanks szokás szerint lehengerlő a kis kompánia vezetőjeként: a férfi ugyan az emberiségbe és a menekülésbe vetett hitét már régen elvesztette, megmaradt üdítő optimizmusa és a jósága. Megkeseredettsége akkor tör csak utat magának, amikor a világra rácsodálkozó, és azt nem értő új „gyermeke”, a robot a belekódolt küldetéstudat és a Finch által tanultak szerint haladva próbál segíteni a férfinak, ám a világ kiszámíthatatlanságát és az emberi gonoszságot nem veszi figyelembe – hogy is venné, hisz az egyetlen embert, akit valaha látott, kenyérre lehet kenni. Finch már-már apaként próbálja megismertetni a világot – és elsősorban annak veszélyeit – a robottal, miközben finoman felsejlik a múltból a saját apjával való kapcsolata is.

A film érdekes fordulata, amikor kiderül, hogy Finch nem az utolsó ember, sőt, vannak rajta kívül bőven túlélők, de ő mégsem azért járja az utcákat, hogy emberi kapcsolatokat építsen. A film komor jövőt vetít elő az emberiség számára, és nem csak azért, mert percek alatt hólyagosra süt bárkit a nap: ebben az új világban a lehető legnagyobb fenyegetést az elvadult és morális iránytűjüktől megfosztott emberek jelentik. Nagy pluszpontja a filmnek, hogy Finch jól megírt – és eljátszott – karaktere mellett a robotnak is épkézláb „személyiséget” írtak, nem lesz fölöslegesen vicceskedő idióta gépember, és a kutyából sem csinálnak cirkuszi állatot azzal, hogy emberi személyiségjegyekkel ruházzák fel.

A már az első pillanattól elkerülhetetlennek tűnő tragédia miatt mintha tétjét vesztené a film: érezhető, hogy sorsfordító csavarokat és óriási akciókat nem fog tartogatni az út – bár egyszer azért megpróbálkozik ezzel a film – inkább Finch csendes búcsúja lesz egy pusztuló világtól, amelyet még így is oly nehéz elhagynia. Az ebből fakadó lélekfacsarást azért igyekszik a már-már kötelező jelleggel felcsillanó reménnyel enyhíteni a film, a totális, letaglózó katarzis azonban elmarad. A Hanks-robot-kutya szívmelengető hármasa ennek ellenére kellően szívmelengető élmény még akkor is, ha a Finch közben nem váltja meg a világot – sem a pusztulót, sem a valódit.