Ruben Fleischer: Zombieland Ruben Fleischer: Zombieland

Az élőholtak szürkülete

Ruben Fleischer: Zombieland

ÉRTÉKELD A FILMET!
Zombieland
Ruben Fleischer
2009

A Filmtett szerint: 5 10 1

5

A látogatók szerint: 5 (1)

5
(1)

Szerinted?

0

A klasszikus, lassan cammogó Romero-féle zombik kora, úgy tűnik, végleg leáldozott: a hetvenes évek marihuánán szocializálódott, zsibbadt arcai eltűntek, a mai fiatalság már a speedre és az extasyra van rákattanva, ennek megfelelően a zombijaik is vérmes szemű, üvöltözve sprintelő vadállatok.

A sokat ígérő című Zombieland egyrészt a 28 nappal/héttel később hagyományát viszi tovább: a világ kiürült, a boltokban szabadon lehet garázdálkodni, s a legnagyobb problémát a zombikra alkalmazandó holtbiztos módszereken kívül az jelenti, hogy ki kivel, hogyan szövetkezzen és bízzon meg. A másik megidézett film Rodriguez és Tarantino lassan klasszikussá nemesedő texmex-hillbilly-vámpírfilmje, az Alkonyattól pirkadatig, jelen filmben a hillbillységet Woody Harrelson képviseli, neki szinte kapóra jött e legfrissebb apokalipszis, hivatalos és hivatásos zombivadász lett belőle, aki ebben az embertelen világban is fontosnak tartja a megjelenést. Talán mindennél többet kölcsönöz viszont a Shaun of the Dead című brit zombi-vígjátékból (kivéve, sajnos, a harsány humort), egy hisztisebb forgatókönyvírónak talán még a plágium szó is eszébe jutna egyes mozzanatoknál.

kép a Zombieland című filmből

Hősünk, egy kamaszkorból alig kilábalt fickó (Jesse Eisenberg), aki javarészt egyedül rója a zombifertőzte vidéket, éppen szüleihez készül Columbusba, hadd lássa, bezombultak-e már. Két ismertetőjele van: egyik az idegesítő hang – s valószínűleg pont ezért lett ő a narrátor is; a másik pedig az, hogy különböző szabályokat állít fel, amivel túl lehet élni a különböző ízesítésekben történő zombi-támadásokat. Összefut a talpig redneck Harrelsonnal, aki valamiért úgy dönt, hogy befogadja Hummerjébe maga mellé a fiút. A cowboynak egyetlen célja van: felkutatni az összes megmaradt Twinkie nevű édességet. Így tévednek be egy szupermarketbe, ahol édesség helyett két lánytestvérbe botlanak, akik – szintén egy sajátos zombitúlélési stratégia miatt – ugyan először ellopják az autót és a fegyvereket, de később szövetkeznek a fiúkkal és együtt mennek a vidámparkba, ahol túlélők helyett aztán a film végére akadnak, hálistennek.

kép a Zombieland című filmből

John Carpenter volt többek között az egyik, aki visszautasította a film rendezését, s így utólag teljesen érthető volt a döntése: a Zombielandben ugyanis semmi, de semmi érdekes vagy újdonság nincs az égvilágán, sőt a végére erősen kidomborított tiniromantikus szál még ront egyet a trailer alapján amúgy jónak ígérkező összképen. Nem, mintha olyan rossz lenne: helyenként fel fog kacagni a nagyérdemű, de a mai standardok szerint rövidke másfél órás hosszúsághoz képest túl sok az üresjárat és a viccmentes jelenet. Néhány vizuális apróság próbál dobni a hangulaton, a megelevenedő feliratoknak például néha sikerül is. A kötelező buta egysorosoknak viszont nem.

kép a Zombieland című filmből

Van benne zombimészárlás is, de a lehetőségekhez mérten kevés. Aki Tom Savini mester hagyományát keresi a zombi-dizájnban, az is csalódik. A zombik itt olyanok, mint az amerikai háborús filmekben az ellenség: gyorsan mozognak, leginkább totálban látjuk őket, és hamar meghalnak. Fenyegető horda helyett tényleg csak szürke massza, számadat lesz belőlük, sem ellenük, sem nekik nem tudunk drukkolni. A film legnagyobb pozitívuma a saját magát játszó Bill Murray és a hozzá kapcsolódó fejezet. Egy hatalmas házban lakik, ahol saját maga festményei lógnak a falról és zombinak festi magát, hogy az igazi zombik ne támadják meg. Ha ez nem az igazi Bill Murray, akkor senki sem az. Sajnos, a zseniális cameo a figura halálával véget is ér, s a teret visszaveszik a fűrészpor-humorú tiniszínészek.

kép a Zombieland című filmből

Az igazi zombi-feltámadást tehát nem Amerikából kell várni. A legkiábrándítóbb a filmben az, hogy mennyire nem önreflexíven stupid. Tapló az egész hozzáállása, mint a Woody Harrelson-féle Tallahassee-figurának, és semmi mögöttes rétege nincs, nem kacsint ki, nem idéz elegánsan: csak egész egyszerűen bunkó. Nem is csoda, hogy máris hatalmas néprajongás övezi.

Támogass egy kávé árával!
 
Zombieland

Zombieland

Színes akciófilm, vígjáték, horror, 88 perc, 2009

Rendező:
Szereplők: , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

5

A látogatók szerint:

5 (1)

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes