Hahota a világ végén – Evan Goldberg, Seth Rogen: This Is The End / Itt a vége

2013. augusztus 14. – írta Ferenczi Szilárd

Amikor e sorok írója azt hitte már, hogy a Judd Apatow, Evan Goldberg, Adam Sandler és még vagy harminc hollywoodi nagyranőtt kamasz nevével védjegyzett humor kifulladóban van, s a tengerentúli gagyizmust a szigorú tekintetű gyártók rövid időn belül felnőtté avatják, a helyzet valóban elő is állt. Az álomgyári egészestés tréfalaborban gondos kezek kettéhasítottak egy alműfajt: az „elviselhetetlenül blőd altesti” és a „csintalan intellektusú altesti” poénvilág szub/alrétegeire.

Zombológia hala(n)dóknak – Marc Forster: World War Z / Z világháború

2013. június 25. – írta Jakab-Benke Nándor

Minden zombifilm mögött ott lüktet a kérdés: te mit csinálsz, ha jönnek? Egyesek ezt direkt a nézőnek szegezik – ezek a jobbak, mások pedig megpróbálják kikerülni: műfaji fúzióval, sztárokkal, miegymással – ezek a kevésbé jók. A Z világháború a kettő között van.

Megválaszolhatatlan világvége – Lorene Scafaria: Seeking a Friend for the End of the World / Míg a világvége el nem választ

2012. július 19. – írta Péter Árpád

Könnyű formába gyömöszölt bele fájdalmasan súlyos témát a rendezőként debütáló Lorene Scafaria. Filmje, amelynek a címe fordításban és eredetiben is elfogadhatóan hangzik – Míg a világvége el nem választ (Seeking a Friend for the End of the World) – meglehetős sikerrel ötvöz klasszikus műfajokat: a rövidke, alig egy akciófilmnyi mozgóképsor úgy öleli magába a dráma, a komédia és a legnemesebb esszenciájú görög tragédia meghatározó elemeit, hogy a néző szinte sosem találkozik zavaró, „kilógó” jelenetekkel, jellemekkel.

Mielőtt a világvége rádtalál – Jeff Nichols: Take Shelter

2012. január 12. – írta Csoma Emőke

Ha úgy ültem volna be a moziba, hogy nem tudom, ki a film rendezője, a vetítés után pedig valaki megkérdi, hogy szerintem ki írta és rendezte a filmet, akkor valószínűleg szemöldököm felvonva flegmán odavetem, hogy ki más lehetne, mint M. Night Shyamalan, az átverések nagy mestere, aki mindig trükkösen eljátszik a néző és a józan ész elvárásaival.

Imbolygó haláltánc – Lars von Trier: Melancholia / Melankólia

2011. október 13. – írta Csoma Emőke

A depresszió makacs és valójában kezelhetetlen dolog. Nemcsak a szenvedő alany életét keseríti meg, hanem igazából mindenkiét, aki kapcsolatban áll vele – ezért az ember a legrosszabb ellenségének sem kívánja, hogy ilyen állapotba kerüljön. Ám mégis van valaki, akinek soha nem szabadna kigyógyulnia belőle. Ez pedig Lars von Trier.

„Apa, ez már a világvége?” – John Hillcoat: The Road / Az út

2010. május 6. – írta Vízkeleti Dániel

Hillcoat eddig is előszeretettel kalauzolta hétköznapi hőseit a nyugati civilizáción túli világba: az 1988-as pszicho-horror (Ghosts…of the Civil Dead) egy börtönben, a To Have and to Hold (1996) a pápua-új-guineai őserdőben, Az ajánlat (2005) az ausztrál vadnyugaton játszódik. McCarthy Pulitzer-díjas, szomorú regényének poszt-apokaliptikus világa jól illeszkedik ebbe a sorba. Az út a legkiérleltebb munka a rendező 20 éves pályáján.

Az élőholtak szürkülete – Ruben Fleischer: Zombieland

2009. november 30. – írta Jakab-Benke Nándor

A klasszikus, lassan cammogó Romero-féle zombik kora, úgy tűnik, végleg leáldozott: a hetvenes évek marihuánán szocializálódott, zsibbadt arcai eltűntek, a mai fiatalság már a speedre és az extasyra van rákattanva, ennek megfelelően a zombijaik is vérmes szemű, üvöltözve sprintelő vadállatok.

Commedia dell'apocalisse – Roland Emmerich: 2012

2009. november 16. – írta Ritter György

Ismét évszám az Amerikába szakadt sváb, Roland Emmerich új eposzának címe. Míg utóbb a gagyi I.e. 10 000-ben egy gonosz civilizáció romlását „regélte el”, addig a 2012 már a mi kultúránk bukásának szikár dátuma. A rendező eddigi katasztrófa-szériájában idegenek, óriáshüllők és az éghajlat is bosszút állt az érdemtelen emberiségen, legújabb hardcore rombálásában a bioszféra elégeli meg a homo sapiens cipelését.

Világvége az esőerdőben – Mel Gibson: Apocalypto

2007. február 15. – írta Buzogány Klára

Ha interjút kellene készítenem Mel Gibsonnal, egész biztosan megkérdezném tőle, miért szereti annyira a már-már mesterkélten véres filmeket. Miért a brutalitást hozza ki egy olyan témából, ami priccoló vér látványa nélkül is drámai és erős lehetne? Valószínűleg a szemembe nevetne, és azt mondaná: ez kell a nézőnek, ez jobban eladható – de az is lehet, hogy valami nagyon mély értelmet magyarázna el, ami sem A passió, sem Golden Globe-ra jelölt új filmjének, az Apocalypto nézőiben nem tudatosult.

A tisztánlátás melankóliája – Tarr Béla: Werckmeister harmóniák

2001. március 15. – írta Gregus Zoltán

„Állat és isten némasága között áll a szó, arra várva, hogy révületbe szédülve ő maga elhallgasson...” (Broch)