Az erotikus románc műfajának kismestere kereken húsz évvel ezelőtt tette le a lantot, most azonban váratlanul visszatért, csakhogy szellemi muníció nélkül: a szebb napokat is látott Adrian Lyne szemlátomást nem tudta eldönteni, hogy a Mélyvíz révén a toxikus nőiség lidérces pokláról meséljen, vagy a szerelmi háromszög-thrillerek nyelvén szólítsa meg nézőjét. Egyik sem jön össze neki, az viszont végre kiderül, hogy – bár olykor ügyesen leplezi – Ben Affleck tulajdonképpen egész jó színész.

Negyven évvel ezelőtt már megfilmesítették Patricia Highsmith Mélyvíz című 1957-es regényét: a Michel Deville által rendezett francia produkcióban igazi húzóneveket (Isabelle Huppert, Jean-Louis Trintignant) láthatott tündökölni a közönség. Egyáltalán nem véletlen, hogy a Disney streamingplatformján, a Hulun debütált amerikai verzió is hasonlóan illusztris színészek közreműködésével készült: az erotikus románc műfajának hajdani kismestere, Adrian Lyne direktor (Végzetes vonzerő, 9 és ½ hét, Tisztességtelen ajánlat) Ben Afflecket és Ana de Armast nyerte meg kilencedik mozija főszerepeire (az egésznek pikáns mellékízt ad, hogy a két sztár a való életben is egy párt alkotott a forgatás idején). A brit származású Lyne számára amúgy sem volt épp tétnélküli e megbízatás, hiszen húszévnyi szünetet követően ült vissza a rendezői székbe (Hollywoodban valamiért csak a kétezres évek hajnaláig számított komilfónak, pedig neki köszönhetjük 1990 egyik igazi kultuszművét, a Jákob lajtorjája című rendhagyó traumafilmet is).

Noha korántsem betűhű adaptációról van szó, a Mélyvíz nagyvonalakban követi a regénylapokon kibontakozó történetet: egy felső-középosztálybeli New York-i házaspár – az idejekorán nyugdíjba vonult műszaki zseni, Vic (Affleck) és főállású felesége, a szabad szellemű, csapodár Melinda (Armas) – héjanásza elevenedik meg a szemünk előtt. Melinda nem hisz a monogámiában: szemérmetlenül – a diszkréció látszatára sem ügyelve – flörtöl a társasági körében megforduló aranyifjakkal, akiket rendszerint az ágyába is csábít. Vic túlságosan mélyen szereti a nőt, ezért a sorozatos megaláztatások dacára sem akarja kenyértörésre vinni a kapcsolatukat, azonban egy idő után sokaknak szemet szúr, hogy Melinda körül hullani kezdenek a szeretők, akár a legyek. Egyre több érv szól a megcsalt férj bűnössége mellett, ám bizonyítékok híján esély sincs arra, hogy vád alá helyezzék. Nejével való – egyébként is erősen hullámzó – kapcsolata viszont lassan fordulópontjához érkezik.

Sokatmondó, hogy az eredetileg moziforgalmazásra szánt – és a koronavírus-járvány miatt egyébként is jelentős csúszások árán tető alá hozott – Mélyvíz végül észrevétlenül beleszürkült a bőséges tavaszi streamingkínálatba. Mintha a hosszú hallgatását végre-valahára megtörő Lyne maga sem bízott volna az átütő sikerben. Előzetes félelmeit igazolta is az idő. A rendező szemlátomást ádáz küzdelmet vívott az alapanyaggal, és nem igazán tudta eldönteni, hogy a házasfelek pszichológiai hadviselését – s annak révén a nyitott házasság, továbbá a „toxikus nőiség” témáját – állítsa-e a középpontba, vagy inkább a bűnproblematikára helyezze a valódi hangsúlyt. Highsmith ellenben jóval erőteljesebb thrillermotívumokkal dolgozik (regényében – egy vörös heringet követően – viszonylag hamar világossá válik, hogy Vic lelkén száradnak a rohamosan szaporodó halálesetek), s bár a történet érzelmi szála is jelentős, szövegének mégiscsak a bűnügyi cselekménymozzanatok adnak keretet.

Lyne viszont két szék közül a pad alá esik. A Mélyvíz – címével ellentétben – módfelett sekélyes thriller: a suspense gyakorlatilag végig működésképtelen, a direktor hiába igyekszik kételyt érlelni bennünk Vic bűnösségét illetően, az ifjú bárzongorista halálának jelenetét leszámítva egyetlen alkalommal sem ér célt. És ha mindez nem lenne elég, a forgatókönyvírók rendre megmosolyogtatóan hiteltelen elemekkel tarkítják a történetet. Nem túl valószerű például, hogy a férjet egyetlen alkalommal sem gyanúsítják meg emberöléssel (Highsmith regényében fény derül rá, hogy Melinda korábbi partnerét, Malcolm McRae-t nem Vic tette el láb alól, a filmverzióban azonban e rejtélyt hosszú ideig sűrű homály borítja – a rend őrei mégsem kopogtatnak főhősünk ajtaján, sőt még akkor sem számolnak vele komolyan, amikor a saját felesége vádolja gyilkossággal). Ráadásul komoly hiányérzetet szülhet a nézőben, hogy Lyne egy deus ex machina-szerű megmeneküléssel (mely már önmagában is fájóan banális) el is oldja a bűnproblematika gordiuszi csomóját, hogy végül Vic és Melinda kapcsolatának körforgásjellegét érzékeltesse, mindkettejüket megerősítve hagyományos szerepeikben, s kilúgozva a zárlatból a regényben még nagyon is eleven, szinte bőr alá kúszó feszültséget.

Csodásan hangzik, hogy a Mélyvíz a Disney első erotikus thrillere az 1994-es Az éj színe óta, csakhogy még a műfaj közismert explicitásáért lelkesedők is csalatkozni fognak: Affleck és Armas közös szcénáiban nyomát sem leljük a szexuális feszültségnek, és az obligát meztelenség is túlontúl csekély. Sőt, Lyne sem a nyitott házasság – manapság egyre elfogadottabb – intézményével, sem a toxikus párkapcsolatok lidérces poklával kapcsolatban nem képes újszerű megállapításokat tenni. Végig tiszteletreméltó tárgyilagosságra törekszik, nem óhajt pálcát törni sem a falánk és szeszélyes pókasszony, sem a féltékenységtől szétmart lelkű férj felett.

Ana de Armas ugyan hatalmas igyekezettel akar életet lehelni az előbbibe, mégsem biztos, hogy generációja Angelina Jolie-jaként volna érdemes pozicionálnia magát. Egyszerre mondén és graciőz, veszedelmes és sebezhető, zsarnoki és kiszolgáltatott: a karakter valamennyi színárnyalatát képes megjeleníteni, mégsem tudunk szabadulni a gondolattól, mennyivel természetesebb hatást keltett a Tőrbe ejtve bájos naivájaként. Színészi szempontból a Mélyvíz kétségtelenül Ben Affleck filmje: a nem éppen határtalan tehetségéről híres aktor ezúttal bebizonyítja, hogy – akárcsak a jó bor – rengeteget nemesedett az elmúlt évtizedek alatt. Lyne visszatérése ennek ellenére is dicstelenre sikeredett: garantáljuk, hogy nem kell úszósapkát ragadnia annak, aki a fanyalgó közvéleményre fittyet hányva úgy dönt, hogy megmártózik a bűnös szenvedélyek sekély tavában.