A The Order valós eseményeken alapuló története olyan kortárs társadalmi jelenségekre világít rá, mint a fehér felsőbbrendűség előretörése, a hatalommal való visszaélés és a szélsőségek radikalizálódása. Justin Kurzel nyomozós thrillere mégis leginkább karaktertanulmányként képes árnyalni a bevett műfaji sémákat.

Terry Husk (Jude Law) FBI-ügynök komoly hírnévre tett szert szakmájában, a korábban az olasz maffiát is sikeresen lefülelő, megbecsült detektív ugyanakkor mostanra szinte teljesen kiégett. A lecsúszás érzetét alkoholmámorral enyhítő férfit éppen ezért egy nyugalmas kisvárosba helyezik át, hogy kipihenhesse fáradalmait és összeszedhesse magát. A környéken egyre gyakrabban előforduló bankrablások mégis felkeltik Husk érdeklődését, aki csalhatatlan megérzéseire és rutinjára hagyatkozva egy sokkal komolyabb összeesküvést sejt a háttérben, míg a számos gyanús esett felett szemet hunyó helyi hatóságok egyszerű megélhetési bűnözőkre gyanakodnak. Noha a különböző hivatalok kezdetben nem kívánnak belebonyolódni az ügybe, a saját szakállára nyomozó Husk és lelkes fiatal társa, Jamie Bowen (Tye Sheridan) elméletei idővel beigazolódnak, így a páros a The Order nevű, faji gyűlölet vezérelte terrorszervezet nyomába ered. A csoport karizmatikus vezetője, Bob Mathews (Nicholas Hoult) azonban nemcsak fizikai, hanem ideológiai kihívásokkal is szembesíti a rend önreflexióra kényszerülő őreit.

A fennálló intézményrendszerekbe vetett bizalom általános megrendülésének Trump-reflexív aktualitása egyre több kortárs alkotó látásmódját határozza meg. Todd Philips a Joker képregénykarakterét gondolta újra a szociális háló ellentmondásos áldozataként, míg Alex Garland fegyveres Polgárháborút vetített előre a társadalmi megosztottság lehetséges eredményeként. A hagyományosabb műfaji formákat alkalmazó The Order jóllehet elsősorban A törvény nevében (True Detective) első szezonjának tematikáját és Taylor Sheridan vidéki Amerikáról mesélő történeteit (Sicario – A bérgyilkos, A préri urai, Wind River – Gyilkos nyomon) idézi az Egyesült Államok korrupcióba és hanyag nemtörődömségbe süppedő rozsdaövezeteinek és kiábrándult lakóinak középpontba helyezésével, illetve az ellentétes oldalakat képviselő, módszereikben mégsem sokban különböző, morálisan összetett hősök szerepeltetésével.

Így a film a fajvédő jobboldali szervezetek és a szövetségi kormány hasonló gyakorlatok mentén működő „szektáinak” párhuzamba állításán keresztül mutat görbe tükröt a kortárs társadalmi berendezkedésnek. Hiszen az elfogadott normák mindig csak annak kedveznek, aki szélesebb körben képes elfogadtatni saját világszemléletét. A magasztosabb céljaikat fegyveres rablásokból finanszírozó szervezet tagjai nem bűnözőkként tekintenek magukra, ahogy a rendfenntartók sem mérlegelik tetteik következményeit. Mindenki csupán a parancsoknak megfelelően cselekszik, kritika nélkül elfogadva az előírásokat, legyen szó az állam megdöntéséhez konkrét támpontokat adó Turner Naplók neonáci programfüzetének útmutatásairól vagy az alkotmány által lehetővé tett visszaélésekről. Az, hogy valaki éppen a törvény melyik oldalán áll, mindössze politikai machinációk és érdekérvényesítő képességek kérdése.

Ennek megfelelően a hírneves detektív, Husk és a fajvédő gyűlések sztárja, Mathews mintha ugyanazon magabiztos, célratörő személyiség két ellentétes világba került énjei lennének: hasonló áldozatokat hoznak mindennapjaikban, munkájukra rámegy a magánéletük, miközben mindent az ügy érdekének rendelnek alá elveszítik családjukat és szerelmeiket. Noha a két férfi külön utakon jár, barát-ellenség viszonyuk a Szemtől szemben (Heat) és a Holtpont (Point Break) karakterdinamikáit idézi, mely filmek ikonikus akciójelenetei is mintaként szolgálnak a The Order kockázatos rablásaihoz, vibráló autósüldözéseihez és feszült lövöldözéseihez. A film továbbá a párhuzamokat kiemelendő egyenlő teret hagy mindkét hőse bemutatására, illetve a nyomozás menetének és a terrorista terv alakulásának váltakozó részletezésére a narratíva epizódjai során. A főszereplők ritka találkozásai pedig a társadalmi ellentétek radikalizálódásának fokozatait és egyénekre gyakorolt hatását is képesek érzékeltetni.

A nyomozó és a rabló egy erdei vadászat alkalmával még megtalálják a közös hangot, Husk ráadásul ahhoz hasonlóan kíméli meg egy már megcélzott szarvas életét, ahogy Mathews sem lő rá az őt üldöző ügynökre, mikor erre lehetősége lenne. Azonban míg a törvényt képviselő, lassan kiöregedő Husk egyre inkább magára marad és mind rosszabb fizikai, illetve lelki állapotba kerül, addig az életerős Mathews fokozatosan veszi kézbe az egyes szervezetek irányítását és újabb híveket toboroz. Épp, ahogyan a szélsőséges irányzatok kezdenek eluralkodni a folyamatosan gyengülő, hagyományos intézményrendszerek felett, melyek rendre cserben hagyják a rájuk támaszkodókat. A két férfi következő összefutása ennek megfelelően tragédiába torkollik, mivel Husk nem képes megvédeni saját embereit sem Mathews elszánt tettrekészségétől.

Az FBI-ügynökre nehezedő felelősség morális válságát az a kézmosás-motívum érzékelteti, ami az áldozat nélküli vadászatot követően még a folyó tiszta vizével történik, az emberi veszteségeket követelő összecsapás után viszont a férfi már csak poros földdel próbálja ledörzsölni kezéről a rátapadt vért, a befejezés máglyahalált szimbolizáló kivégzését követően pedig a bűnbocsánatot jelképező gesztus végül teljesen elmarad. Hiszen a történtekért mindkét, saját igazáért küzdő fél egyformán okolható, miközben a szemben álló felek másokat hibáztatnak életük nehézségeiért. A liberális többség a jobboldali fajvédőket, azok pedig a különböző kisebbségeket okolják önkritika gyakorlása vagy az egyenlőtlenséget szülő folyamatok mélyebb átlátása helyett. Az ingatag erőviszonyok felborulásának lehetősége pedig állandó társadalmi feszültséget tart fenn.

A The Order ugyanakkor kevés ábrázolásmódbeli újdonsággal szolgál ahhoz a zsarufilmes sablonmegoldások mentén feldolgozott téma aktualitásán túl, hogy képes legyen kiemelkedni a műfaj hasonló darabjai közül. A ’90-es években játszódó történet a kor formanyelvét is megidézi: Husk és Mathews morálisan ellentmondásos karaktereiben az évtized rendőrmozijainak tipikus szereplői, a merev rendszertől megcsömörlött hekus és az azonosulhatóan megnyerő törvényen kívüli élednek újjá, a stilizált vizualitású képi világ pedig sötét atmoszférájú utcai realizmust kínál, melyben a noir-hatások, a buddy-cop jelleg és a felfokozott intenzitású, mégis földhözragadt akciók különböző mértékben, de egyaránt dominánsok. Justin Kurzel számos forrásból inspirálódó, de önálló vízió nélküli rendezése azonban csak rurális környezetre vonatkoztatva ismétli a korábban látottakat.