Kritika: Miénk a város (We Own This City, HBO) Kritika: Miénk a város (We Own This City, HBO)

Drótpótló

Reinaldo Marcus Green: We Own This City / Miénk a város

ÉRTÉKELD A FILMET!
Miénk a város (We Own this City)
Reinaldo Marcus Green
2022
Miénk a város (We Own this City)

Miénk a város (We Own this City)

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A Drót húszéves évfordulójára érkezett egy minisorozat David Simonéktól, ami hat óra erejéig visszarepít minket Baltimore utcáira.

Az már-már közhely, hogy a Drót 2002-ben történelmet írt: nemcsak a mozgóképes elbeszélés, hanem a bűnügyi műfajok, sőt, a filmes szociográfia egyik mérföldköve, ráadásul elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy most már a kis fekete dobozra is úgy tekintünk, mint a nagy gyöngyvászonra. Nem csoda, hogy a sorozat 2008-as befejezése óta tátongó lyuk betömésén többen is fáradoznak, például maga az újságíróból lett showrunner-forgatókönyvíró David Simon is, aki ­­– a szintén a Drótból ismerős George Pelecanos társíróval együtt – ha formailag már nagyon sokszor is szállított „Drót-szerű” tartalmat, tartalmában és az ábrázolt közeg tekintetében most, a Miénk a várossal került a legközelebb oda, ahonnan vétetett: Baltimore-hoz, a bűnös városhoz, Amerika egyik legproblémásabb környékéhez.

Kép a Miénk a város (We Own This City) című minisorozatból

Raádásul a feldolgozott történet ezúttal is újságírói ihletésű, valós sztori, sőt, olyannyira az, hogy a karakterek fikcionalizálása-sűrítése is minimális: a hatrészes alkotás a Baltimore Sun újságírójának, Justin Fentonnak az egyik riportkönyvét adaptálja, amiben a hírhedt Gun Trace Task Force (GTTF) korrupt rendőreiről regél; olyannyira a közelmúlthoz és a valós figurákhoz tapad ez a történet, hogy még neveket sem változtattak meg, sőt, a már a főcímben dokumentum- és tévéhíradórészletekkel alapozzák meg a valóságközeliséget (filmekben ez rendre a stáblista közben vagy után szokott történni – ha egyáltalán megtörténik). Röviden: olyan baltimore-i rendőrök felemelkedéséről és elkerülhetetlen bukásáról szól ez a hat óra, akik az említett speciális alakulat védelme alatt nemcsak a városukat kurtították meg túlórapénz jogtalan bezsebelésével, hanem magukat a bűnözőket is. Tolvajtól lopni nem bűn – hangzik a józan paraszti érvelés. Igenám, de ezek a zsaruk – amellett, hogy a dolgukat végezték, tehát engedély nélküli fegyvereket szedtek össze és szolgáltattak be – úgy vették el a különböző dílerek meg egyéb kis- és nagystílű gengszterek pénzét, hogy azt utána nem adták le bizonyíték gyanánt, hanem megtartották maguknak. Reklamálni meg természesen senki nem fog, hiszen vagy épp börtönben ül, vagy annak örül, hogy megúszta a börtönt. „Always follow the money” – visszhangzik a Drót Lester Freamonjának bölcsessége ezúttal is. Csakhogy itt a pénz pont a rendőrök feneketlen pénztárcájában tűnik el.

Kép a Miénk a város (We Own This City) című minisorozatból

Ami a sorozat legnagyobb erénye – hogy kendőzetlenül, minimális szerzői beavatkozással, mondhatni a valósághoz már-már reenactment-szerű ragaszkodással beszél közelmúltbéli eseményekről –, a legnagyobb hibája is. Előszöris nem tud (igaz, valószínűleg nem is akar, meg játékidő sem lenne rá) olyan nagy és komplex társadalmi tablót festeni, mint a Drót. Míg 2002-2008 között, öt évadban alapos idő volt arra, hogy nagyon összetett társadalmi viszonyokat és folyamatokat is ábrázoljanak (nemcsak a rendőrök és a dílerek, hanem a melósok, a politikusok, a tanárok, az újságírók stb társadalmi „rendjein” keresztül), ezúttal sokkal szűkebb a keresztmetszet. Konkrétan egyetlen felgöngyölítendő ügy van, aminek hátterében mindössze egy darab társadalmi problémát sikerül megmutatni, éspedig a rendőrség morális, anyagi és fizikai csődjét, főleg a Freddie Gray-ügy (de nemcsak) következményeképpen. Mert mi történik, ha a rendőrségre a társadalom nagyrésze ellenséges erőként tekint? Mi történik, ha nincs minimális társadalmi konszenzus arra vonatkozóan, hogy mi a rendőr feladata? Mi van, ha a Nixon-érából származó kifejezés („war on drugs”) tényleg háborúvá „nemesült”, hadakozó felekkel, áthághatatlan (és amint most kiderül, nem mindig faji alapon meghúzott) barikádokkal?

Kép a Miénk a város (We Own This City) című minisorozatból

És ide kapcsolódik e minisorozat második hibája (vagyis igazából az egyetlen, mert Drót-szerű alaposságot tényleg igazságtalan lenne számonkérni ettől a hat órától): hogy Simonéktól egyébként egyáltalán nem jellemző módon szájbarágós és papolós lesz helyenként, főleg a vége felé. Míg Simonék más sorozataiban, pl. a Tremében a mondanivaló mondhatni organikusan következik a remekül megvalósított forgatókönyvből, itt – talán egyszerűen mert Amerika egy ilyen korszakát éli George Floyd megölése után – időnként egy-egy karakter eléggé cselekményidegen módon szavalja el, hogy mire kellene gondolnia a nézőnek. Sőt, egy konkrét történetszál erre van felépítve: az FBI-féle nyomozással egyidőben zajlik egy polgárjogi ügyvédnő sztorija (a sorozat egyetlen teljesen kitalált főbb karaktere), aki mintha csak azért lett volna beleírva a forgatókönyvbe, hogy megszólaltathasson különféle státuszú Baltimore-iakat. Ez a szájbarágósság a Treat Williams által (egyébként ragyogóan) alakított nyugdíjas rendőrben csúcsosodik ki.

Kép a Miénk a város (We Own This City) című minisorozatból

Ezeket az apróságokat félretéve ismét egy remek, feszült, nagyon sűrű cselekményt kapunk (legalább öt idősík között cikáznak a forgatókönyvírók, de nem kizárt, hogy több is van) a megszokott fanyar-száraz humorral, ráadásul néhány Drót-szereplőt is régi ismerősként üdvözölhetünk kisebb-nagyobb szerepekben. A Miénk a város ékköve mindenképp a robbanékony Jon Bernthal, aki főszereplő híján – hiszen ne feledjük, David Simon-féle sorozat ez, ahol mindenki fontos – a GTTF megzabolázhatatlan vezetőjeként, a korrupt rendőrök Luciferjeként lopja el a show-t. Eszelős tekintetében ott van minden, ami miatt az ember fél, félt vagy félhet a zsaruktól. Az összes vádlott közül ő szembesül legkésőbb és legproblémásabban a saját bűnösségével. Igen, a végletek – bűnöző versus rendőr – valahol így érnek össze egyetlen karakterben.

Kép a Miénk a város (We Own This City) című minisorozatból

Izgalmas, ha nem is hibátlan minisorozat a Miénk a város, amelyben a szemünk láttára foszlik szét a társadalmi konszenzus a rendfenntartást illetően és alapozódik meg az út egy Robotzsaru-szerű majdani disztópia számára; ahol nincsenek jó válaszok arra az égető kérdésre, hogy mi van a rendőrségen túl, vagy hogy egyáltalán lehet-e társadalom rendőrség nélkül. És sokadszorra is bebizonyosodott: a Drót babérjaira törekedni lehet, és talán kell is, de nem érdemes.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
Miénk a város (We Own this City)

Miénk a város (We Own this City)

Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 353 perc, 2022

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat