Az én hibám: tudhatnám már, hogy nyáron annyira érdemes moziba menni, mint swingerpartyra az öregek otthonába, és legalább annyira érdekes élmény lesz, ha mégis betévedünk. Egy Bunyó című filmtől mindenesetre többet vártam volna.
A főszereplőnk egy kiherélt, gyerekkorban bekokainozott, hím pónilovak által többszörösen és súlyosan traumatizált, kemény öklű Gorcsev Iván-változat, egy piti csavargó Calvin Klein-cuccokban. Foglalkozása: bóvliárus. A helyszín: a mocskosul, kegyetlen realizmussal ábrázolt Utca, ahol mindenki annyira csaló, kurva, és/vagy gengszter, hogy egyesek csak hátraszaltókkal képesek közlekedni, mások meg spontán dobolásba kezdenek éjszaka az utcán, miközben szól a szilikonos melleket dicsőítő, nagy LCD-tévéről és nyakláncként viselt gyémántberakásos kakukkosórákról meg az Utca egyéb ilyen kemény dolgairól halálos komolysággal mesélő, szigorúan PG-13-as hip-hop. Hogy ez mennyire helytálló szociokulturális látlelet, azt könnyen eldönthetjük, ha összehasonlítjuk a Music Television vagy az összes mobiltelefonreklám által ábrázolt világgal. Jé, ez ugyanaz! Akkor biztos igazi, ha a Tévében is benne van.
![Kép a Fighting / Bunyó című filmből](/uploads/Filmkepek/fighting-bunyo-1.jpg)
A történet: jól fésült, fehér hősünket egy minden hájjal megkent, ráadásul, muhahaha, fekete jegyárus bevezeti az illegális, pusztakezes harcok világába, melyre hatalmas pénzeket fogadnak a pocakos, fehér, ötvenen felüli gengszterek, tehát nagyjából a világ összes politikusa. Emberünknek hozzá hasonló, jól fésült alsónemű-modelleket kell eszméletlenre vernie (nekem is kéne egy ilyen meló) sok pénzért, ezzel a sok pénzzel pedig a kilakoltatás ellen küzdő ágrólszakadt és erényes topmodellt kell segítenie, aki pincérnői fizetéséből neveli a rózsaszín plüssmaci nélkül közlekedni képtelen kislányát és a Vicces Nagymamát.
![Kép a Fighting / Bunyó című filmből](/uploads/Filmkepek/fighting-bunyo-2.jpg)
Vajon sikerül kiscserkészünknek boldogulnia ebben a bűnös, veszélyes világban, ahol az egyetlen, főgonoszra halványan emlékeztető szereplő is úgy beszél, mint egy tökönrúgott gumikacsa? Vajon megnyeri-e Iván a Nagy Meccset a múltjából feltűnő Fiatalkori Ellenség ellen? Vajon, amikor a végén a teljes szereplőgárda boldogan beleautózik a naplementébe, mennyire szar zene fog szólni? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolását azokra hagyom, akik inkább megnéznék ezt a filmet ahelyett, hogy valami produktívabbal töltenék a napot, például e film összes készítőjének brutális bántalmazásával. Ez lenne az a sokszor elvárt, igazán építő jellegű, segítő kritikai attitűd, mely hozzájárulna az alkotók művészi fejlődéséhez. Egy tökönrúgás.
![Kép a Fighting / Bunyó című filmből](/uploads/Filmkepek/fighting-bunyo-3.jpg)
Egyáltalán nem vagyok a macsókultusz híve, viszont szeretem a brutális testi erőszakot – filmen és parlamenti közvetítésben egyaránt –, hiszem és vallom, hogy nincs az a romantikus vígjáték vagy kampánybeszéd, amit nem lehetne feldobni egy szilánkos orrtöréssel, kedvenc filmem az Irréversible (az a jelenet, ahol öt percen keresztül vágás nélküli közeliben nézzük egy pasas arcának poroltó palackkal való szétverését) és a Passió (bónuszpont a hippiellenes felhangokért), úgyhogy egy Bunyó című filmtől többet vártam volna. Amikor a pasast fejjel előre átlökik pár üvegfalon (hát persze, hogy üvegfalon, minden filmes bunyóhelyszín kötelező kelléke 1906-tól), akkor nem is tudom, legalább annyit elvárnék, hogy a sérója változzon kicsit. Tudod, mint a Bűnös, Veszélyes utcán, fél háromkor, ha el akarod kérni az utolsó szál cigimet.
![Kép a Fighting / Bunyó című filmből](/uploads/Filmkepek/fighting-bunyo-4.jpg)
Eh, persze, az én hibám, tudhatnám már, hogy nyáron annyira érdemes moziba menni, mint swingerpartyra az öregek otthonába, és legalább annyira érdekes élmény lesz, ha mégis betévedünk.