A tengeralattjáró tereit vélhetően azért kedvelik a filmesek, mert szűk zárványa jó horror-placc, katonai miliője pedig politikai „színpada” is lehet egy szókimondó drámának. A 2000 nyarán robbanás következtében szerencsétlenül járt orosz Kurszk-legénység történetének filmváltozata egyszerre hordozhatná mindkét zsáner ígéretet, de inkább megelégszik a középszerrel.
A Kurszk-szerencsétlenség feldolgozásait tucatnyi könyv, megszámlálhatatlan szenzációhajhász riport- és dokumentumfilm, valamint megannyi összeesküvés-elmélet tarkítja. 2000. augusztus 12-én, gyakorlatozás közben egy elavult technikájú rozsdás torpedó miatt berobbant a szuperhajó elülső rekesze. A legénység egy tucatnyi tagja túlélte a balesetet, de az orosz politikusok és a hadvezetés rossz döntései, valamint avítt felszerelései miatt nem tudták kimenteni őket. Hál’ istennek Thomas Vinterberg (Születésnap, 1998; A vadászat, 2012; A kommuna, 2016) rendező és Robert Rodat (Ryan közlegény megmentése, 1998) forgatókönyvíró messziről elkerülte a konspirációs teóriák hazug narratíváit, de vélhetően a producer, Luc Besson intő pálcája kiosztott számukra egy körmöst, amikor valami politikai dimenziót akartak volna csempészni a filmbe.
A Kurszk ugyanis ahhoz képest, hogy európai film, meglehetősen gyorsan felfedi magát arról, hogy megelégszik az egyszerű amerikaias „biztonsági játékkal”. Pedig annak ellenére, hogy belga-francia-luxemburgi koprodukcióról van szó, meglehetősen pazar kiállítású, amely főleg annak köszönhető, hogy az Oscar-díjas Anthony Dod Mantle (Gettómilliómos, 2008) nagyszerű operatőri munkát végzett, és a trükkök többsége is működik a nagyvásznon. A széles tenger és a lepusztult Vigyajevó város panelrengetegének kettőse ugyanolyan megkapó, mint a belső géptérben cikázó kamera izgalma, vagy az előbb említett város és ortodox templomának távolságát kihangsúlyozó, magányosságot sugalló képkivágata. A tengeralattjáró vaskoporsónak, a tengerparti panelrengeteg betonszakofágnak tűnik – itt vívják csatáikat a szereplők. A látvánnyal tehát nincs baj és a feszültséget is gondos dramaturg-iparoskezek építették a forgatókönyvbe. Alapvetően tehát unatkozni nem fogunk a film láttán, persze ez attól függ, hogy miért is ülünk be a moziba.
Vinterberg filmjének nyitásában a kád alá merült Misát (Artyemij Spiridonov) látjuk, ahogy azt méri, hány másodpercig képes visszatartani a lélegzetét. Aki nem jártas a tengeralattjárós filmekben, az is sejtheti, hogy bizony az oxigén „fogyása” lesz a film egyik fő hatásmechanizmusa. Ezután egy derült családi kergetőzésben megismerjük Misa édesanyját, Tányját (Léa Seyduox), és apját, Mihail Avrint (Matthias Schoenaerts). Kettőjük hiábavaló különcsatájáról fog szólni a film, körülöttük pedig egy egész csapat áll fel, aminek tagjait a prológusban egy esküvő közben ismerheti meg a néző: itt bemutatásra is kerül a Kurszk azon legénysége, akikért majd izgulhatunk. A tökéletes bajtársiasság, csapatszellem, szenvedélyes szerelem, önfeláldozás és erkölcsi feddhetetlenség süt le a kemény arcélű legényekről és becsületes asszonyaikról. S amikor az ősz halántékú Gruzonszkij (a Toni Erdmannból ismerős bohókás osztrák színész, Peter Simonischek megformálásában) admirális bölcs fizimiskája is megjelenik a 4:3-as arányból szélesvászonra váltó képeken, akkor már a laikus néző is sejtheti, hogy sem bátor politikai szálra, sem dokumentarista jellegű mozira nem lehet számítani. Az előbbiért főleg azért kár, mert a katasztrófa rendesen megtépázta a mentés alatt a szocsi dácsájában bulizó, ifjú orosz elnök, Putyin tekintélyét. Látva az elnök jelenlegi ázsióját, legalább annyira lehettek volna bátrak az alkotók, hogy egy kisebb fricskát beépítenek a filmbe. Rossz nyelvek szerint volt is (nem is egy) ehhez hasonló szcéna, de Besson a „jobb a békesség jegyében” kivágatta a filmből. (Így viszont máris kíváncsiak lehetünk a Kurszk bővített verziójára.) Olyan valóságos jeleneteket azért sikerült beletenni, mint a végső katasztrófát jelentő robbanás okát, vagy pedig a hisztérikusan követelődző hozzátartozók nyilvános benyugtatózását. De mivel a karakterek is leginkább fiktív személyek, ezért a valóssággal csak rokonítható ez a sztori. Pedig az eredeti „túlélők” parancsnokáról, Dmitrij Kolesznyikovról még azt is tudni vélik, hogy annak ellenére, hogy meglehetősen pragmatikus és bárdolatlan figura volt, titkokban még verseket is írt. Egy ilyen motiváció megdobhatta volna a szereplők egysíkú ábrázolását.
De nem. A Kurszk megelégszik azzal, hogy egy túlbonyolított párhuzamos narratívával bemutassa az orosz (Max von Sydow) és angol (Colin Firth) admirálisok egymással való izmozását, a kadétok (August Diehl, Matthias Schweighöfer, Joel Basman, Magnus Millang) túlélésért folytatott küzdelmét, és a feleségeknek (Katrine Greis-Rosenthal, Eva van der Gucht) az igazság kiderítéséért folytatott harcát. Ehhez tisztes színészgárdát is felsorakoztattak az alkotók, s jószerivel az európai színészóriások panoptikumát (előbbiek mellett még Pernilla August, Steven Waddington és az azóta elhunyt Michael Nykvist) is megcsodálhatjuk a filmben. Ebből is látszik, hogy komoly filmnek szánták a Kurszkot, amely fényében érthetetlen, hogy kihagyta az említett ziccereket. Mert bár az a cél, hogy mély emberi tragédiákat lássunk a vásznon részben sikerült, de jószerivel sajnos egy lapos katasztrófafilmmé silányítva. Pedig ez nem volna lehetetlen küldetés, hiszen ha alapul vesszük e szubzsáner egyik újítóját, Wolfgang Petersen Das Bootját (1981, valamint a 2018-as remake), ott több mint 200 percen (a sorozat-verzióban 5 órán) keresztül izgulhattuk végig a klausztrofób hangulatot dokktól dokkig. Ehhez azonban nem volt erejük az alkotóknak, így csak a műfaj erőtlen, de díszes fércelését láthatjuk: a nézőnek be kell érnie a bánatában csillogó szemű angol tengerész, David Russel (Colin Firth) hajókorlátnál szomorkodó arcával, akiről igazából azt se tudni, hogy miért viseli meg ennyire a szerencsétlenül járt oroszok sorsa.
Aki tehát feszült, drámai két órára és középszerű erkölcsi feloldozásra vágyik, az mindenképpen váltson jegyet a filmre. Aki viszont akár a téma, akár a rendező, vagy a színészek bátor remeklése miatt lenne kíváncsi e mozira, az csalódni fog a Kurszkban. Ha esetleg lesz alkalom rá, hogy kihozzák a film rendezői változatát, talán érdemes lesz még egyszer nekifeszülni e filmnek.
