Thomas Vinterberg: Kollektivet / The Commune / A kommuna Thomas Vinterberg: Kollektivet / The Commune / A kommuna

Az intimitás határai

Thomas Vinterberg: Kollektivet / The Commune / A kommuna

ÉRTÉKELD A FILMET!
A kommuna
Thomas Vinterberg
2016

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

„Egy nagy házban elveszítjük egymást” – hangzik Erik, a középkorú egyetemi tanár szájából a jóslatszerű kijelentés, ami egyértelmű irányba fordítja a cselekményt. Thomas Vinterberg új filmje azonban mégsem elsősorban az eltávolodásról szól, hanem azt feszegeti, hogy hol húzódnak és milyen erősek az intimitás határai.

Megosztható-e a két ember közt vagy egy családon belül felépült intimitás, esetleg szükségszerű kudarcra van ítélve egy ilyen próbálkozás – vagy a kommunisztikus életmódnak igenis vannak megfontolandó értékei? „Ez egy szerelmi vallomás a gyerekkoromnak. Volt egy kor, amikor az emberek megosztották egymással a dolgaikat, de ezeknek az időknek vége, és ez hiányzik. (…) Az emberek meghalnak, kiszeretnek egymásból és elválnak, de a végén mégis együtt vannak – és mivel együtt vannak, tudnak mosolyogni” – mondta a Dogma-alapító Vinterberg, aki a zseniális Vadászat (2013) után most önéletrajzi elemekből is építkező filmet készített – mivel a 70-80-as években szüleivel egy középosztálybeli kommunában élt. Míg első nagy dobása, a még Dogma-filmként készült Születésnap (1998) arról szólt, hogy egy állítást, bár igaz, senki sem hajlandó elhinni, majd a Vadászatban éppen fordítva, egy állítást, bár nem igaz, mindenki azonnal elhisz, A kommuna fókuszában a kísérletezés áll. Az állítás tesztelése, a „próbáljuk meg” naivitása és bátorsága egyszerre. Vinterberg részéről főhajtás a 70-es évek dán társadalmát átható vállalkozó kedv előtt, ami nem félt feszegetni a hagyományos kereteket, illetve kísérleti labor is egyben, amiben kedvére tanulmányozhatja az meghitt emberi kapcsolatok alkímiáját.

Történik ugyanis, hogy a már említett Erik és családja a 70-es években hatalmas házat örököl apjától, amit felesége, Anna javaslatára végül mégsem adnak el, hanem részben barátaikkal, részben ismeretlen jelentkezőkkel kommunát alapítanak benne. A házaspár kapcsolata kiegyensúlyozott, bár kissé megfáradt az idővel – Anna pedig ezt a szolid unalmat tervezi elűzni a kommuna szórakoztató mindennapjaival. A helyzetben némiképp kényelmetlenül mozgó Erik viszont időközben szerelemre lobban egyik diákja iránt, akit Anna javaslatára szintén beköltöztet a házba.

Bár a sokféle alkatú és életkorú figura egy térbe helyezése szinte tálcán kínálja a helyzetkomikumra épülő jeleneteket, Vinterberg nem enged a vígjátéki elemek csábításának, a filmben látható derű, az önfeledt pillanatok szigorúan szerveződnek a kutató tekintet elé, variációkat villantva fel arról, hogyan is működik egy ilyen mesterséges kisközösség. Ez a helyenként ironikus, édes-bús hangulat körüllengi a központi cselekményívet jelentő drámát is, pont annyit erodálva a komolyságán, hogy bár pontosan érezhető a konfliktus kőkemény tétje, és Vinterberg nem bánik kesztyűs kézzel a figuráival, az emberi esendőség kátyúiban bukdácsoló főszereplők még a legrosszabb pillanataikban is megértő elfogadást kapnak tőle.

Mert a két korábbi mesterműtől eltérően most nem egy, a kultúránkban nagybetűs bűnt (pedofília) és az arra adott társadalmi reakciókat vizsgálja, hanem egy sokkal hétköznapibb, ismerősebb, de a társadalom által szintén türelmetlen és álszent legyintéssel elutasított jelenséget: az életközépi válság (midlife crisis) keretében felbomló házasságok sorsát. Vinterberg bátran elébe megy annak a teóriának, mely szerint gyakran valójában a később megcsalt fél az, aki először kilép valahogy egy kapcsolatból – itt a kicsit unatkozó Anna azzal, hogy szélesre tárja a meghittség tereit mások előtt. A nyugvóponti helyzet egyensúlya pedig szükségszerűen felborul, reakciókat, döntéseket és azok következményeit generálva, míg az újrarendeződésekkel új egyensúlyok alakulnak ki.

Miközben pedig Vinterberg kamerája előtt kíméletlen, már-már kegyetlen stációkban omlik össze az  asszony, a rendező finoman a történetbe csepegteti a gyógyírt is. Az érintés nem csupán fizikai valóságában forraszt egybe (nem is) egy összetört embert, hanem tágabban értelmezve a lakók támogató és elfogadó jelenléte egymás életében a közösség elemi erejét is adja. Vinterberg szerencsére nem akarja eldönteni, hogy a kommuna, mint olyan, működik-e, ahogy afelett sem ítélkezik, hogy meg lehet-e nyitni egy párkapcsolatot vagy családot. Viszont végigjátszik egy variációt, aminek a végén már nem az a kérdés, hogy a házasság végleg tönkremegy-e vagy az eltávolodás csupán átmeneti. Hanem a középpontba annak biztos állítása kerül, hogy az egymást (bárhogyan) szerető emberek között felépülő meghittség és intimitás bár sérülékeny, de valójában sokkal erősebb annál, semhogy az átmeneti válságok igazán megtéphessék.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Szavazó

Ki a kedvenc Jedi lovagod?

Friss film és sorozat