Az elsőfilmes Szövényi-Lux Balázs szerelmi melodrámája egy amerikai diáklány és egy magyar fiú internacionális kapcsolatának utolsó napját részletezi. Az első kettő melankolikusan életszerű románca azonban a lírai ábrázolásmód ellenére sem képes a sztereotípiákon túl beszélni a kulturális kölcsönhatásokban rejlő konfliktusokról.
Sasha (Hannah Saxby) és Boldizsár (Bergendi Barnabás) egy saját hibájukból fakadó adminisztrációs probléma miatt nem tudnak összeházasodni. Új szertartásra sincs lehetőség a közeljövőben, mivel a lánynak másnap reggel vissza kell utaznia Amerikába, ahova magyar szerelme az előzetes tervek ellenére már nem követheti őt. Az elmaradt szükségesküvő miatt ugyanis Boldizsárt zöldkártya és letelepedési engedély hiányában legfeljebb csak turistaként látogathatja majd meg menyasszonyát. A repülőgép indulása előtti huszonnégy óra történései ráadásul olyan számvetésre késztetik a fiatal párt, ami után még komplikáltabbá válik a szívszorító elválás és a lehetetlennek tűnő végső búcsú.
A minden korábbinál nagyobb mértékű globalizáció korában a fizikai, időbeli és kulturális távolságok egyre elhanyagolhatóbb tényezőknek érződhetnek. Hiszen az internet és a különböző elérhető technikai lehetőségek adottságait kihasználva az esetleges distanciák is könnyedén áthidalhatóak. Legyen szó akár a személyes, hivatalos, munkahelyi, tömegkommunikációs vagy a társadalmi diskurzussal és a saját múltunkkal való kapcsolattartás dimenzióiról. Ez a mesterséges, jobbára virtuális közelség megkönnyíti ugyan a tág értelemben vett ismerkedést más korokkal, szokásokkal vagy személyekkel, a hosszútávú elköteleződés mégis komoly áldozatokat követel. Nem véletlen, hogy a geopolitikai és generációs konfliktusok, valamint a migráció kérdései olyan kollektív, kortárs problémák, amelyek kiemelten foglalkoztatják a művészeteket.
A hazai filmesek ugyanakkor előszeretettel teszik szerelmi történeteken keresztül személyessé a hasonló témákat boncolgató alkotásokat. Szövényi-Lux Balázs Az almafa virágához hasonlóan egy külföldi lány és egy helyi fiú szerelmén keresztül mesél a kulturális adaptáció lehetőségéről, Az első kettőben mégis inkább a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan inspirációja érvényesül. Mindkét film minimális költségvetésből, állami támogatás nélkül készült, a pályakezdés és a mobilitás nehézségeiről szóló romantikus városfilmek, megvalósításmódjukat pedig leginkább forgatókönyvíró-rendezőik egyéni érintettsége és sajátos víziója határozza meg. Szövényi-Lux Balázs korábbi rövidfilmjei ráadásul tematikusan szintén megelőlegezik első egészestés alkotását. Hiszen már a Tent is egy fiatal bevándorló románcáról mesélt, az amerikai lányba beleszerető magyar fiú karakterisztikája pedig a közvetlen előzményül szolgáló Katapultban jelent meg korábban.
Az első kettő különlegessége mindazonáltal a visszatérő konfliktustípusok alaposabb kifejtése helyett a kifejező formanyelvi megoldásokban keresendő. A nagyköltségvetésű külföldi produkciókon (Halo; Barbárok) úgyszintén dolgozó Vass Gergely operatőr fekete-fehér képei egyszerre képesek intim szerelmi portrét festeni a főszereplőkről, miközben Budapest romantikus tablóját is felvázolják. A kapcsolat meghitt bensőségessége a kézikamerás felvételek enyhén remegő bizonytalanságán és az apró mozdulatokat érzékien megragadó beállításokon keresztül érvényesül. A gyakori félközeli felvételek domináns nagyvárosi háttere viszont nem engedi a párnak, hogy teljesen kiszakadjanak környezetükből. A reptérre tartó busz ablakaiból, szubjektív nézőpontból bemutatott történelmi épületek és elsuhanó utcaképek egy olyan kulturális múlttal szembesítik a magyar fővárosban bóklászó Sashát, amit csak turistaként, egzotikus távolságból szemlél, mivel nem képes azonosulni hagyományaival.
A film legizgalmasabb momentumai a különböző neveltetésű és életfelfogású főszereplők eltérő értékrendjéből fakadó veszekedései. A gimnáziumi tanárként elhelyezkedő Boldizsár hithű keresztény, konzervatív nézeteket vall, fegyelmezett, kötelességtudó és átgondolt, szigorú pillantásából olyan keserűség sugárzik, amit folyamatos elfojtásainak frusztrációi táplálnak. Vele szemben a lazább erkölcsű, tipikus felső-középosztálybeli kaliforniai diáklány, Sasha a racionális döntések helyett hajlamos érzelmi alapon, impulzívan viszonyulni a problémákhoz. Szerelmük mégsem ellentétes tulajdonságaik és különbözőségük miatt, hanem a rajtuk kívül álló külső tényezők hatására kerül veszélybe. A nagyvilági nyomás már abban is megnyilvánul, ahogy a jelentős veszekedésekre általában a szabadban, külső helyszíneken kerül sor, míg a belső jelenetek egyetértést és intimitást váltanak ki.
A fekete-fehér valósághoz képest ráadásul egy rendszeresen visszatérő színes álomkép szemlélteti a romantikus idill egyedüli lehetőségét. Ebben a vízióban Sasha és Boldizsár a teremtést követő első emberpárként jelenik meg. Hiszen a történelem előtti édenkert naturalizmusa válhat kizárólag a mindent felülíró szerelem helyszínévé. Az éles vizuális kontraszton túl azonban a film nem érzékelteti a nemzetközi kapcsolat széthullásáért felelőssé tett kontextuális, társadalmi és kulturális tényezőket. A költői realizmus megvalósítására törekvő film kizárólag erőltetett, sztereotip megfigyelésekkel – pogácsát csomagoló nagyszülővel, kakaóscsigával, lángossal és pálinkával, valamint erős amerikai akcentussal énekelt magyar népdallal – egészíti ki lírai eszközkészletét, ami így idővel csak öncélú formaként hat. A nyitóinzert önreflexív feliratai után a további fejezetcímek és hangulatteremtő narráció, valamint az epizódok többsége már nem rendelkeznek tényleges, a cselekmény szempontjából releváns tartalommal.
Az édenkert első emberpárjának szerelméhez mért románc keretezésében képes csak szembesíteni szereplőit a kelet-európai valósággal. Az első kettő a tipikus esküvős happy-endekhez képest egy sikertelen házasságkötéssel indít, a közelgő elutazás kényszerű elválását sürgető idődramaturgiát a számos, repülőgépről készült vágókép teszi végzetszerűen elkerülhetetlenné, hogy a sorsukba beletörődő romantikus hősök az elidegenedés tudatában váljanak el a többnyire az egymásra találás klisés helyszínéül szolgáló reptéren. Az epizodikus narratíva életképei a központi konfliktus több szempontú kibontása helyett ugyanazon fordulatok folyamatos ismétlésével duzzasztják egészestéssé a történetet. A szereplők életszerű vitajeleneteinek mondanivalója a látványos prezentálás ellenére sem szolgál egy egészestés produkcióra elegendő tartalommal.
