Az elmúlt évtized financiális témákat feszegető komédiái rendszerint a pénzvilágban uralkodó dekadenciát és kaotikus állapotokat tárták fel. A Wall Street farkasa és A nagy dobás mintáját követő, hasonlóan ironikus hangvételű Dumb Money ugyanakkor a kisemberek átélhetőbb helyzetét szintén igyekszik bemutatni a világgazdaságot befolyásoló bonyolult folyamatok működésének stílusos prezentálása során.
A nagy brókercégek rendszeresen fektetik be a rájuk bízott tőkealapokat egy-egy csökkenő értékű vállalat bukásába, hogy a befektetőktől kölcsönzött részvények eladásából, majd azok alacsonyabb áron történő visszavásárlásából csináljanak hasznot. Amikor a GameStop videójátékkölcsönző vállalat került ilyen kiszolgáltatott helyzetbe a Covid-járvány alatti lezárások miatt – az otthonmaradt játékosok ugyanis egyre inkább az online letöltéseket részesítették előnyben a fizikai vásárlással szemben – a cég részvényeinek az ára az előrejelzésekkel összhangban, a korábban csődbe jutott Blockbuster videótékák mintájára kezdett zuhanni, ami magas hasznot hozott a brókereknek, de folyamatos elbocsátásokkal járt.
Ez a film konfliktusát adó gazdasági probléma már A nagy dobás történetének is fontos aspektusául szolgált, a Dumb Money készítői viszont megkímélik nézőiket a technikai szakzsargon részletező kifejtésétől, helyette emocionális alapon, a résztvevők motivációin keresztül igyekeznek érzékeltetni a fennálló helyzet súlyát. A GameStop bukására apelláló pénzemberek számításait ugyanis ezúttal többek között olyan egyéni befektetőknek sikerült keresztülhúznia, mint egy munkája elvesztésére számító GameStop-bolti eladó (Anthony Ramos), egy adósságokkal küszködő kórházi ápolónő (America Ferrera) és két, magas diákhitelt törlesztő egyetemista lány (Talia Ryder és Myha'la Herrold), akik részvényvásárlásaikkal folyamatosan tornázták fel a bolthálózat (és saját részesedésük) értékét.
A hozzájuk hasonló hétköznapi emberek beruházásait a Wall Street szakzsargonja egyszerűen a pénzügyekben tájékozatlanok által kötött, „ostoba befektetésekre” utaló „Dumb Money” kifejezéssel illeti. Azonban míg a brókerek szó szerint hülyére vették a megtakarításukat kamatoztatni vágyó átlagdolgozókat, addig a GameStop részvényei iránti kereslet ugrásszerű növekedése olyan társadalmi jelentőségű mozgalommá nőtte ki magát, ami súlyos veszteségeket okozott a hivatásos üzletkötőknek, akik idővel esedékes fizetésképtelenné válása külső beavatkozás nélkül még a fennálló gazdaság összeomlását is magával hozhatta volna. Mindez pedig javarészt egyetlen ember, egy egyszerű családapa, a pénzügyi tanácsadóból lett macskabolond youtuber, Keith Gill, online nevén Roaring Kitty (Paul Dano) befolyására vezethető vissza.
Az esettel számos hírportál, médiafelület és dokumentumfilm (GameStopped, GameStop: The Wall Street Hijack, GameStop: Rise of the Players, Eat the Rich: The GameStop Saga) foglalkozott már, hiszen nemcsak a Wall Street hatalmasaival szemben esélytelennek tűnő kisemberek archetipikus küzdelme rendkívül azonosulható a nagyközönség számára, a történtek egyúttal az anyagi javak egyre aránytalanabb eloszlásából fakadó rendszerszintű problémákra is rávilágítanak. A hasonló tematikát képviselő filmek kortárs hulláma ráadásul rendszeresen reflektál arra az általános társadalmi feszültségre, ami a felső tízezer és a lassan ellehetetlenülő alsóbb rétegek közötti szakadék mélyülése miatt fokozódik. Ennek megfelelően a GameStop körüli eseményeket játékfilmként prezentáló Dumb Money az olyan kapitalizmuskritikára épülő alkotások sorába illeszkedik, mint az Élősködők, A szomorúság háromszöge, A menü, a Tőrbe ejtve-filmek, a Kuponkirálynők (Queenpins ) vagy A Wall Street pillangói.
A film mindazonáltal elsősorban tartalmas, felnőtteknek szóló vígjátékként érvényesül, mintsem átfogó társadalmi kommentárral szolgálna, hiszen már-már túlontúl leegyszerűsítő és egyetemes megállapításai nem teszik lehetővé a téma mélyebb vizsgálatát, ahogy a reprezentatív típuskarakterek sem válnak többé együttérzést kiváltó sablonoknál. A gyakran visszafogott, szélsőségektől tartózkodó hangnem pedig közel sem kecsegtet olyan féktelen humorral vagy harsány szatírával, mint amit a film marketingkampánya sugall. Így a Dumb Money leginkább a Dávid és Góliát, illetve a Robin Hood mítoszok szellemiségét magabiztosan képviselő, témája kapcsán mégis rendkívül aktuálisnak és frissnek ható, általános érvényű tanmesévé válik.
Craig Gillespie rendező ráadásul már az Én, Tonya, a Pam és Tommy és a Mike kapcsán is bizonyította, hogy remekül ért a valós eseményeket alapul vevő történetek szórakoztatóan tálalt aktualizálásához. Ezúttal ugyanakkor híres sportoló, celeb vagy kiváltságos gazdag főszereplők helyett javarészt egymással nem érintkező átlagemberek kerülnek a középpontba, akik epizodikusan egymás mellett haladó narratív szálait a közös tapasztalatok kötik össze. Jó példa erre az a montázs, mely során a legkülönbözőbb figurák hallgatják ugyanazt a mindennapi szituációikhoz egyáltalán nem passzoló, szókimondó rapszámot. Az egységes aláfestés ugyanakkor – az abszurditásából fakadó humor és az elnyomott lázadási vágy kifejezése mellett – szintén képes érzékeltetni a szereplőket összekötő közös élményanyagot és benyomásokat.
A legkreatívabb formai megoldások mégis az üzleti élet hatalmasságait bemutató képsorokban érvényesülnek. Már az is kritikai felhanggal bír, hogy a komoly vagyonú pénzembereket olyan komikusok alakítják, mint Seth Rogen és Nick Offerman, a kiváltságos életmódjukat pedig túlmisztifikált étkezések, felnagyított luxusproblémák és egymás között lejátszott amatőr sportmeccsek mutatják be, melyek a stilizált, lassításokkal és jól időzített közeli felvételekkel teli prezentációnak köszönhetően nemcsak ironikusan kisszerűnek, hanem végtelenül komikusnak is láttatják a gazdagsággal járó életmódot.
A Dumb Money nem reformálja meg a pénzügyi világról gondoltakat és különösebben újszerű megállapításokra sem vállalkozik témáját tekintve, mégis megannyi örömteli és kedélyes pillanattal kecsegtet. Ugyan a megörökített történések nem tűnnek jelentősebbnek egy Wall Street felé mutatott, jóérzésű fricskánál, az adaptáció így is valódi komfortfilmmé avanzsál.
