A legfőbb vallási vezetők utódlását legalább annyi figyelem kíséri világszerte, mint a nagyhatalmak politikai választásait. Egy kultúrában sem lehet figyelmen kívül hagyni a hívő emberek közösségét és az élükön álló személyt.
Nem csoda, hogy a filmkészítőket is foglalkoztatja a téma, elég, ha csak az utóbbi évtized pápaválasztásról szóló alkotásait nézzük, mint például Nanni Moretti 2011-es Van pápánk! című filmje, vagy a Paolo Sorrentino által készített, Az ifjú pápa című HBO-sorozat és annak a folytatása, Az új pápa. Ezen alkotások érzékletesen mutatják a egyházfő megválasztásának nehézségeit és dilemmáit, valamint a döntéshozatal súlyát.
Ugyanezt a problematikát állítja középpontba Tarik Salehnek a 75. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díjával kitüntetett Fiú a mennyből című alkotása is, csakhogy itt az iszlám adja a vallási keretet. A Fiú a mennyből az arab világ középpontjaként számontartott, 20 millió lelket számláló Kairóban, pontosabban az ott található, mindmáig a legnagyobb presztízzsel bíró szunnita iszlám központban, a több mint ezer éves Azhar Egyetemen játszódik. A már említett európai alkotásokhoz hasonlóan itt is a legfőbb vallási vezető, a főimám utódjának a megválasztása áll a középpontban. Bár a 2011-es Arab tavasz Mubarak elnököt is lemondásra kényszertő nílusi forradalma már lecsengett, és úgy tűnik az ISIS-t is kontrollálni tudják a térségben, mégis egy nagyon kényes és törékeny egyensúlyról van szó.
Papírforma szerint az elnök és a miniszterelnök kormányoz a túlnyomó többségben iszlám-hívő Egyiptomban, a főimám szava mégis különös súllyal bír egy olyan közegben, ahol az emberek naponta ötször hajtják imára fejüket (utóbbi jelentőségét erősíti meg a film monumentális zárójelenete is). Nem csoda, hogy olyan kiemelten fontos az állam vezetői számára, hogy ki tölti be ezt a pozíciót. Ez a valós politikai helyzet határozza meg a Fiú a mennyből című, egyébként fiktív politikai thriller közegét, melyben a túlnyomórészt kitalált figurák mellett azért olyan szereplők is feltűnnek, akiket a közelmúlt politikai színteréről ismert közéleti szereplőkről mintázott a rendező.
A cselekmény egy kis halászfaluban indul a Nílus torkolatánál. Itt él Adam (Tawfeek Barhom) apjával és testvéreivel, míg egy napon levele nem érkezik, hogy ösztöndíjat nyert Egyiptom legnevesebb egyetemére. Adam épp akkor kezdi meg egyetemi tanulmányait, amikor a főimám váratlanul meghal, és az intézmény falain belül és kívül is az tartja izgalomban a hívőket és a politikai vezetőket egyaránt – valamint az utóbbiak hatalmát megerősítő állambiztonságiakat is –, hogy ki lép majd a főimám helyébe. Adamnek azonban ennél nagyobb gondja a beilleszkedés egy olyan intézménybe, ahol a társadalmi hierarchia éppoly erős, mint azon kívül, és ahol a fiú származásánál fogva annak legalján helyezkedik el. Újdonsült barátja, Zizo (Mehdi Dehbi) lesz ebben segítségére, aki az egyetem falain túl is segít eligazodnia az újoncnak, megmutatva Adamnek a nyüzsgő metropolisz éjszakai életét.
Barátságuk nem tart soká: Zizót, akiről kiderül, hogy az állambiztonság beépített embere, kegyetlenül lemészárolják az egyetem udvarán. A gyilkosság hírére kiérkező magas beosztású állambiztonsági tisztviselő, Ibrahim (Fares Fares), aki korábban Zizo megbízója is volt, ezúttal Adamet szervezi be, hogy legyen a szervezet füle és szeme az egyetem falai között, mert a főimám halála után az állambiztonság erői szeretnék, ha olyan imám kerülne hatalomra, aki segít fenntartani azt a rendet, amelynek köszönhetően az Arab tavasz viharos időszaka és az Iszlám Állam merényletei után lassan visszatért az élet a normális kerékvágásba Egyiptomban, és amely miatt újfent megélénkült a turizmus. Adam dolga lesz, hogy beépüljön egy feltételezhetőleg radikálisabb irányzatot képviselő kis csoportba, és közelebb kerüljön az imámjukhoz, hogy sikerüljön valami kompromittáló információnak a birtokába jutnia. Az államvédelem így közvetett, de annál hatékonyabb módon állíthatná félre a jelentős ellenzéki erőt képviselő Muszlim Testvériséggel szoros kapcsolatot ápoló imámot, hogy olyat válasszanak meg az élethosszig tartó tisztségbe, aki nem jelent fenyegetést a fennálló rendre és az elnökre.
A felvázolt politikai helyzet nagyon is mai, az egyetemen belüli viszonyok sokkal inkább a hatvanas évek előtti időszakot tükrözik, amikor még nem vettek fel nőket a ma már több tízezres hallgatói bázissal rendelkező, koedukált intézménybe. Tarik Saleh rendezőt jobban érdekelte a tradicionálisan kizárólag férfiak lakta, zárt, minden elemében a vallásgyakorlás által meghatározott közösség, melynél ideálisabb közeget el sem lehetne képzelni egy gyilkosság eltussolásához és a hatalmi játszmákhoz. Olyan ez, mint Umberto Eco A rózsa neve című regényében a középkori kolostor, mely annak idején ugyanúgy a tudás fellegvárának számított, papjai pedig annak őrzőjének, és közhelyes ugyan, de mindkét esetben azt láthatjuk, hogy a tudás hatalom. Eco művében és Saleh rendezésében is egy gyilkossági ügy és a bűntett felderítése a cselekmény fő szervezőeleme, és mindkét esetben egy kívülről érkező szemével láthatjuk az eseményeket, ismerhetjük meg a hit őrzőit és lehetünk tanúi annak, amint az itt szerzett tapasztalatok alapján az idegennek saját hitét és erkölcsi értékrendjét is újra kell értékelnie. A Fiú a mennyből című alkotásban azonban az egyetem falai között lejátszódott gyilkosság csak egy eleme annak a nagyszabású politikai játszmának, mely alapjaiban határozza meg a falakon belüli és kívüli életet.
A Stockholmban született, félig svéd, félig egyiptomi rendező, Tarik Saleh a 2017-es A kairói eset (The Nile Hilton Incident) című nagyjátékfilmje óta persona non grata Egyiptomban, és vélhetően ez után a film után sem fogja őt ősei földje a keblére ölelni. A forgatás Törökországban zajlott, itt kellett rekonstruálni az Azhar Egyetemet és a hozzá kapcsolódó mecsetet, valamint a cselekmény kulcshelyszíneit képező belső udvart és a tornyot, ahonnan Adam végignézi, amint barátját lemészárolják. A méltán díjazott, izgalmas forgatókönyv és az operatőri munka (Pierre Aïm, aki többet között A gyűlölet / La haine operatőre is volt) mellett a színészekről sem szabad megfeledkeznünk. Nem voltam egyedül Cannes-ban azzal a vélekedéssel, hogy vagy az Adamet alakító Tawfeek Barhomnak, vagy a hatalmi játszmákat mesterien űző, manipulatív Ibrahimot megformáló Fares Faresnek kellett volna megkapnia a legjobb férfi alakítás díját.
A dán Q-ügyosztály filmjeiben megismert Fares Fares nemzetközi karrierje 2012-ben, Denzel Washington oldalán kezdődött a Védhetetlen című filmben és azóta szerepelt többek között a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetben, a Westworldben, de feltűnt a Csernobil című minisorozat egyik epizódjában is. Fares Fares kétségtelenül a Fiú a mennyből legnagyobb sztárja, de ott van mellette a vak imámot alakító Makram Khoury is. Khoury az első arab színész volt, akinek a tehetségét Izraelben rangos díjjal ismerték el, és szerepelt többek közt Steven Spielberg München című filmjében is. Az Adam és a vak imám között lejátszódó börtöndialógus pedig a legerősebb párbeszéd Istenről, hitről és elszántságról, amit Steve McQueen Éhség című filmje óta láthattunk.
Tarik Saleh szépen fényképezett, remek színészi alakításokban bővelkedő, lebilincselően izgalmas politikai thrillerének erényei közé sorolható, ahogy az egyetem imámjai és a köréjük csoportosuló hallgatókon keresztül betekintést nyújt az iszlám vallás sokszínűségébe is. Megmutatja, milyen különböző lehet még egyazon iskola falain belül is a hithez és a Korán tanításaihoz való viszony, ez pedig sok, az iszlámmal és a muszlimokkal kapcsolatos vélekedésre vagy éppen tévhitre is magyarázatot adhat.
