Címke: cannes 2022

Álomszerű állatkaland – Jerzy Skolimowski: EO

2023. február 13. – írta

A lengyel rendezőlegenda legújabb, zsigeri szinten felkavaró, sőt elidegenítő hatású filmjében egy szokatlan, néma „hőst” követhetünk figyelemmel. Az ártatlanként gyilkos szamár vágy- és lázálmokkal kikövezett kálváriája során az állati és az emberi lét felemelő és lesújtó mozzanataival egyaránt találkozunk, amelyekből egy jól ismert üzeneteket rejtő mozaik áll össze.

Ketten, egyedül – Lukas Dhont: Close / Közel

2022. november 8. – írta

Lukas Dhont kétségkívül a belgák Xavier Dolanja. A fiatal rendező már 2018-ban belopta magát a cannes-i zsűri szívébe: az Un Certain Regard szekcióban debütált Lány című elsőfilmje Arany Kamerát vitt haza, három másik díjjal együtt. Az idei fesztivál fődíjával kitüntetett filmje az előzőhöz hasonló érzékenységgel készült, és ugyanazzal a szelídséggel mászik a néző bőre alá.

Ezzel a dallal – Alexandru Belc: Metronom

2022. november 2. – írta

Alexandru Belc első egészestés fikciós filmje egyenesen Cannes-ig jutott, ahol joggal nyerte el az Un Certain Regard szekció legjobb rendezőjének járó díjat. Belc valamelyest követi a román újhullám hagyományait, de szakít is velük, miközben érzékenyen és kompromisszummentesen beszél az egyén és a hatalom viszonyáról.

A jelen problémái, a jövő megoldásai – David Cronenberg: Crimes of the Future

2022. július 14. – írta

A huszadik század utolsó évtizedeiben megszokhattuk, hogy egyre fenyegetőbb közelségbe kerültek korunkhoz a posztapokaliptikus víziók és a sötét disztópiák. Már nem évezredeket, nem is századokat, többnyire csak pár évtizedet ugrottak előre az időben a századvég filmeseinek baljós jövőképei, így némelyiket már beértük, sőt túl is haladtuk. Bár továbbra sem autókkal repkedünk az utcákon és nem más bolygókra ruccanunk át nyaralni vagy új energiaforrásért, beigazolódni látszik azonban az ugrásszerű népességnövekedés, a nyomában jelentkező élelmiszerhiány, a kifogyóban lévő természeti erőforrások, a környezetszennyezés és a klímaváltozás.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes