Tanulmány | Az újkori zombifilmek színeváltozása a társadalmi kihívások tükrében Tanulmány | Az újkori zombifilmek színeváltozása a társadalmi kihívások tükrében

A milleniumi zombi

Az újkori zombifilmek színeváltozása a társadalmi kihívások tükrében

Elárasztanak minket a zombifilmek, főleg a 2000-es évektől kezdve. Ennek ellenére a köztudatban még mindig bugyuta alműfajként él, miközben már a mennyiségük miatt is érdemes lenne figyelni rájuk – de ezenfelül igen komoly reflexiót figyelhetünk meg bennük korunk égető kérdéseire.

A bevándorlókkal, a migráció jelenségével egyre többet foglalkoznak a sajtóban, és napirenden van a jelenség a nyugati nagyhatalmak politikájában is: az európai országok folyamatosan keresik azt az irányt, amely megoldást adhat a problémára. Európa és úgy általában a nyugati civilizáció egyfajta kényszerhelyzetbe került az elmúlt évek bevándorló-hullámai, a sokak által ezzel összekapcsolt terrortámadások, valamint az egyre többet vitatott iszlám együttélés miatt – egyes európai országokban fokozottan jelenik meg saját identitásuk meghatározásának sürgőssége, ezek a trendek pedig a filmművészetben is éreztetik hatásukat.

Az idegennel, a más kultúrából érkezővel szemben kialakult ellenérzések következtében megfigyelhetők változások a horror műfaján belül is. A politikai, társadalmi változásokra ez a zsáner mindig gyorsan képes reagálni, kiváltképpen megfigyelhető ez a zombifilmek színeváltozásán, amely a 2000-es évek óta többször bizonyította rugalmasságát például abban, hogy képes maximálisan fuzionálni más zsánerekkel is. Emiatt számos zombifilm készült az európai filmgyártásban, a műfaj pedig különböző változásokon ment keresztül, attól függően milyen társadalmi, politikai atmoszféra uralkodott az adott országban. Tanulmányomban a 2000 utáni zombifilmek sajátosságait fogom elemezni.

Zombi-kezdetek

A zombi több szempontból is érdekes lénye a horrorműfajnak. Az arisztokratikus vonásokkal felruházott vámpír vagy a farkasember képes tiszteletet és félelmet előidézni a nézőből, ezzel szemben a zombi sokszor nevetség tárgyává válik a maga félszeg mozgásával, veszélyt csak tömeges megjelenésével tud okozni. Emellett híján van a különleges képességeknek, viszont remek reprezentációja a halál után elképzelt embernek (Birch-Bailey 2012, 1139.).

Alapvetően George A. Romerót szokás a zombifilmek elindítójaként említeni, valójában azonban előtte is készültek alkotások ebben az alműfajban. Már az 1930-as, 1940-es években is születtek zombifilmek, például a Fehér zombi (White Zombie, Victor Halperin, 1932) vagy a Zombit gondoztam (I Walked With a Zombie, Jacques Tourneur, 1943). Ezen filmek még a nyugati jóléti társadalmaktól távol eső egzotikus helyeken játszódtak, nem véletlenül, hiszen a zombi innen ered, itt van a kultúrtörténeti előzménye. A zombik olyan élőhalottak, akiket vudu varázslat segítségével lehet irányítani. Itt a varázsló célja, hogy a zombikat rabszolgának használja, és mindenféle egyszerű munkát végeztessen velük. Valójában ezek a zombik inkább szánalomra méltó lények voltak, hiányzott belőlük a gonoszság, nem vágytak az emberek húsára (Hungler 2004, 45-47).

A zombi fejlődésének egyik fontos állomása az őt irányító varázsló karakterének elhagyása. Ez jelenik a The Ghost Breakersben (George Marshall, 1940), ahol a mára már megszokott zombi-jellemvonások először tűnnek fel. A zombi-figura kialakulásának történetében fontos szerepet játszott a hidegháborús hangulat okozta idegenektől való félelem, illetve az ezt eredményező inváziós science-fiction filmek tömeges megjelenése. Ha invázió van, nagy számban támadnak az idegenek, ennek következtében már a zombifilmekben fellelhető zombik száma is egyenes arányban nőtt a társadalomban növekvő félelemmel. A következő lépés a zombi fejlődésében három kis költségvetésű, Nagy-Britanniában készült film: a Doctor Blood’s Coffin (Sidney J. Furie, 1960), a The Earth Dies Screaming (Terence Fisher, 1964) valamint a The Plague of the Zombies (John Gilling, 1966). A The Plague of the Zombies már kezdett hasonlítani a napjainkban ismert zombi-ábrázolásra – ebben a filmben ugyan még a zombikat rabszolgamunkára fogják, de már erőszakosan és támadóan lépnek fel az emberrel szemben, a film maga pedig egy kisvárosban játszódik.

Van még egy fontos állomása a köztudatban elterjed zombi-kép kialakulásának, méghozzá Az utolsó ember a Földön (The Last Man on Earth, Ubaldo Ragona, Sidney Salkow, 1964) (Birch-Bailey 2012, 1139.) Ebben a filmben egy vírus elszabadulása után mindenki meghal a Földön, egyedül a vírus ellenszerét kereső Robert Morgan (Vincent Price) éli túl a pusztulást. A film Richard Matheson Legenda vagyok (1956) című regényét veszi alapul, amelyben az apokalipszis vámpírok képében jelenik meg. A kis költségvetés miatt azonban inkább zombikra hajazó lényeket teremtettek meg a rendezők. Rendkívül fontos, hogy ez volt az első olyan film, amelyben a társadalom okozza a saját vesztét, és emiatt alakul ki az apokalipszis. Ezenkívül a főhős felfedez egy csoportot, akik túlélték a világvégét, és csak részlegesen fertőződtek meg; ez a csoport egy új társadalmat képzel el, viszont mindezt Morgan nélkül, ezért a főhőst a film végén levadásszák (Varró 2004, 42-44).

A zombi változása

A 2000 után készült zombifilmek közös jellemzője, hogy valamiféle járvány vagy fertőzés útján terjedő kór miatt válnak húsevő agyhalottá az emberek. Ez a „veszettség” pedig rendkívüli agresszivitásban, állatias viselkedésben manifesztálódik. Amíg az évezred előtti alkotásokban nem fektettek komoly hangsúlyt az okokra, addig az azután következő filmek elkezdték keresni vagy meg is adták a zombi-fertőzés magyarázatait. Ezek a legtöbb esetben az emberi kísérletezés folyományaként kialakult vírusok, amelyek megfertőznek egy embert vagy egy állatot, és ez terjed tovább. Ez a motívum egyrészt felhívja a figyelmet a felelőtlen emberi viselkedésre, másrészt megjelenik az igény a probléma megoldására. A vírus vagy fertőzés által keltett pánikhangulat, a lehetséges apokalipszis eljövetele magában foglalhat egy olyan bújtatott fenyegetettséget, amely az elmúlt évtizedek változó világrendjében következett be. A zombifilmek, a posztapokaliptikus alkotások iránti érdeklődés a 2001. szeptember 11. terrortámadás után szaporodott meg, majd erre erősített rá a 2008-as gazdasági világválság, valamint a néhány éve kezdődött migrációs- és menekülthullám, de léteznek másfajta olvasatok is, miszerint a zombik a munkásosztályt képviselik, vagy a külső eszközökkel, televízióval, számítógéppel, az internettel irányított tömeget reprezentálják (Tóth 2017, 370). Mégis azt gondolom, hogy a már előbb említett veszélyek, illetve az ismeretlentől való félelem a tűnnek a legmegfelelőbb olvasatoknak. Ahogy a vírusra, úgy a változásokra is lázasan próbálnak a nyugati társadalmak megoldást keresni, a fertőzés vagy vírus, mint narratív eszköz használata pedig ebben a tekintetben egyértelmű: a kór gyors elterjedése, a rohamos tempóban változó világunkra tett reflexió.

Számos filmben megfigyelhető, hogy nem nevezik zombinak a zombifilm lényeit. Azt gondolom, ez is az előző felvetésekkel állhat kapcsolatban: ezeket az alkotásokat úgy kell elképzelni, hogy mindig olyan időszakban játszódnak, amikor korábban nem merült fel egy világméretű fertőzés eshetősége. Erre azért van szükség, mert ez jelzi a nyugati, jóléti társadalom biztonságérzetét, ami nem képes észlelni a számára problémát jelenthető ismeretlent. Emellett – legyen szó videójátékról, filmről, képregényről – a hősöknek soha nem lehet előzetes tapasztalata a zombikkal, mivel az elvenné a lényekhez való alkalmazkodás lehetőségét. Ha képletesen nézzük, a vírus azon problémák eszkalálódásának jelképe, amelyek napjainkban is sújtják a nyugati társadalmakat, és amelyeket csak nagyon nehezen vagyunk képesek előre felmérni.

Danny Boyle: 28 Days Later / 28 nappal később

London has fallen

A 28 nappal később (28 Days Later, Danny Boyle, 2002) tekinthető az elsőnek, amely rendkívüli változást hozott a zombi-karakter ábrázolásában, ennek nyomán pedig – néhány kivételtől eltekintve – minden zombifilm ezt a sémát követi napjainkban. Danny Boyle filmjében egy csimpánzokon tesztelt kór szabadul el, amely harapással, testnedvekkel és vérrel terjed, és amely erőszakossá teszi az embert. A főhős kómából ébredve eszmél rá, hogy a számára ismert Londonban az emberek jelentős része vírusfertőzött, és a többi lakosra támadva csillapítják éhségüket. A 28 nappal később-ben gyors mozgású fertőzötteket láthatunk, amelyek a 2000-es évek előtt megszokottól eltérően már nemcsak hordákban, hanem kettesével-hármasával is képesek az emberekre támadni. Danny Boyle filmjében már a zombik (vagy ahogy ezúttal nevezik őket, a „fertőzöttek”) nincsenek tömeges támadásokra kényszerülve, mivel gyorsan mozgó lények, az embereknek pedig már nehezebb felvenni velük a versenyt. Indirekt módon pedig már felfedezhető a filmben a bevándorlóktól való félelem, a bonyolult együttélés, vagy akár a migrációs hullám felgyorsulása is.

Fontos megjegyezni, hogy ez az 1990-es évek, a vasfüggöny lebomlása utáni világrendre reflektáló alkotás, és sajátosan Nagy-Britanniára, még inkább magára Londonra vonatkozik, és ehhez kapcsolódóan rendkívül érdekes megfigyelni benne a társadalmi közhangulatot. Az emberek elmenekülnek Londonból, vagyis szimbolikusan feladják a saját városukat, átadva azt a fertőzötteknek. A 90-es évek végi, 2000-es évek eleji viszonyulás jelenhet meg ebben az esetben – csakhogy ezekben az években még nem vetődött fel menekültkérdés abban a formájában, ahogyan napjainkban, emiatt az esetleges befogadó és bevándorló közötti súrlódás mint probléma sem merülhetett fel. A filmben a menekülés vidékre tart, ahol még megtalálható a tradicionális angol közeg. Az sem véletlen, hogy a főhősök az államiságot képviselő katonákkal itt találkoznak: az állam jelképesen a vidékre szorult, vagyis a vidéki környezet a tiszta angolság utolsó bástyájának tekinthető. A 28 nappal később tehát elindított egy olyan trendet, amely a mai napig befolyásolja a zombifilmeket, és úgy általában a horror műfaját.

Ez figyelhető meg a George A. Romero Holtak naplója (Diary of the Dead, 2007) című alkotásával kapcsolatban is, amellyel a rendező az ún. „found footage horror” kínálta lehetőségeket viszi át a tőle megszokott zombifilmekbe. Míg korábbi mozija, a Holtak földje (Land of the Dead, Geroge A. Romero, 2005) egy, az apokalipszis utáni állapotokra berendezkedett világot vázol fel, addig 2007-es alkotása egy egyetemista csoportra összpontosítva mutatja be az éppen kezdődő zombiapokalipszist. Az egyetemisták pedig éppen egy amatőr horrorfilm elkészítésén fáradoznak, emiatt az egyikük rögzíteni szeretné az eseményeket, így válik a Holtak naplója áldokumentumfilmmé. Romero egyedi látásmódja és műfaji megközelítése megmutatkozik abban, hogy ugyan a zombik még csoszognak, azonban a tőle korábban megszokott ábrázolásmódtól eltérve már nem a fogyasztói társadalom kritikájaként szolgálnak, hanem a többségi társadalom és a bevándorlók együttélésének bonyolultságát veszik górcső alá. A járvány egy migránscsaládból indul ki, emellett konkrétan megfogalmazódik a kérdés egy televíziós adásban, hogy milyen régóta vita tárgya a bevándorlók kérdése; Romero pedig olyan valós televíziós bejátszásokkal is egyértelműsíti mondanivalóját, amelyek az utóbbi évek-évtizedek etnikai zavargásaikor készültek.

Érdemes megemlíteni ebben a vonatkozásban a Z világháború (World War Z, Marc Forster, 2013) című filmet is. A Brad Pitt főszereplésével készült alkotás kevésbé társadalomtudatos, viszont jól bizonyítja, hogy ha zombifilmet készítenek, legalább említés szintjén jelentkeznie kell a társadalmi viszonyok ábrázolásának. A Holtak naplójával ellentétben itt globális viszonylatban ismerjük meg a járvány terjedését, vagyis a fertőzés mindenhol képes felütni a fejét. A főleg inkább thrillerként felépített filmben azonban egy ponton Izraelbe kalandozunk el, ahol a fertőzöttek ellen egy hatalmas falat húztak fel. Könnyen asszociálhatunk ebben az esetben az izraeliek által a Gáza-övezetben felhúzott falra, akik a palesztinoktól és a terrorizmustól való félelmükben hoztak létre egy válaszfalat.

Kép a Z világháború (World War Z) című filmből

Szűk lakások, szűk lehetőségek

Szintén found footage-ra alapuló zombi-horror az utóbbi évtizedből a [Rec] (Jaume Balagueró, Paco Plaza, 2007) című spanyol film. Egy két főből álló tévéstáb tűzoltók életéről forgat, amikor a tűzoltókat egy agresszívan viselkedő nő miatt hívják ki egy lakóházhoz. A nő az időközben kiérkező rendőrt megharapja, a járványügyisek karantént rendelnek el, a lépcsőházban pedig elszabadul a pokol. A cselekmény rendkívül klausztrofób élményét a szűk tér, az (ál)dokumentarista kézikamerás felvétel, valamint a fertőzöttek adják. Utóbbiak a 2000-es évek trendjét követik: rohanó fertőzöttek, akik még félelmetesebbé válnak a keskeny folyosókon, a kis lakásokban. A [Rec]-ben kevéssé lelhetők fel a változó világrendre tett utalások, hacsak a kínaiakra tett sztereotip megjegyzéseket ide nem soroljuk.

A spanyol alkotáshoz hasonló szituációban játszódik A horda (La Horde, Yannick Dahan, Benjamin Rocher, 2009) című francia akció-horrorfilm. A történet szerint négy rendőr társuk megölését szeretné megbosszulni, ezért a törvényt sutba dobva egy lakóház legfelső emeletén tanyázó bűnbanda likvidálását tervezik. Pechükre ezzel egy időben kitör az apokalipszis Párizsban. A cselekmény végig egy lakóházban játszódik, emiatt szinte semmit nem tudunk meg arról, hogy mi okozta az apokalipszist. A zombik ábrázolása jól illeszkedik a 2000-es évek utáni trendbe, sőt mintha itt sokkal agresszívabbak és a korábbiaknál is gyorsabbak lennének. Noha A horda inkább akciófilmes elemekkel kevert zombifilm, az égő Párizsról kapott nagytotálokból, a rendőrök és nigériai bevándorlók közötti ellentétből mégis könnyen asszociálhatunk a 2005-ös párizsi utcai zavargásokra. A helyszínválasztás sem véletlen: a külvárosi lakóházak bűnnel és nehéz szociális körülményekkel terhelt világából kiolvasható a bevándorlók helyzete. Emellett az alkotás karakterei is több nációt képviselnek: arab, cseh, cigány, nigériai, spanyol. „Őslakos” franciát keveset találni, bár ettől függetlenül az egyetlen túlélő éppen egy ilyen karakter – ám ő az, aki előtte végez a nigériai bűnbandavezérrel. Mindettől függetlenül a zombiapokalipszis már visszafordíthatatlan Párizsban.

A [Rec]-hezésA hordához hasonlóan a Rammbock: Berlin Undead (Marvin Kren, 2010) című német zombifilm is egy lakóházban játszódik. Ide érkezik volt barátnőjéhez Michael (Michael Fuith), aki a lakás kulcsát szeretné visszaadni, amikor Berlin és egész Németország egy vírusfertőzés miatt blokád alá kerül, és emberhúsra ácsingózó hullák lepik el az országot. Azt az országot, amelyet a filmben a lakóház szimbolizál. Ahogy egyre több fertőzött lepi el a házat, úgy kell a főhősnek, Michaelnek, és a lány házában felújítást végző fiatal fiúnak (Theo Trebs) menekülni. Először egy szobában, majd egy másik lakásban, végül a fiú egy konyhaszekrény tetején, Michael pedig egy spájzban talál menedéket. Mindebből egész könnyen asszociálhatunk a változó világrendtől való félelemre, hiszen a fokozatosan növekvő rettegéssel egyre inkább szűkül a tér. A film új perspektívákat is felvillant: a vírus terjedése a testben az adrenalinnak köszönhetően áramlik gyorsabban; felvetődik a gyógyulás lehetősége, illetve a nyugtató szedése lassíthatja az átváltozást. A feszes thrillerként is működő alkotásban a fertőzöttek szintén gyorsan mozognak, és a jelenlétük zárt térben még fenyegetőbb. A rendező rendhagyó módon kevés erőszakkal vezényli le a filmet, és  ami még érdekesebb, hogy az emberek egyetlen fertőzöttet sem ölnek meg, lényegében azt sem tudják, hogyan végezzenek velük. Ez a motívum pedig újabb szemléletmódváltás, és egyben reflexió a német társadalmi és szociális állapotokra. Ugyan a film 2010-es, elég nehéz nem úgy olvasni, hogy a társadalmi változásokra milyen módon reagálnak a magukat megvédni képtelen lakóház emberei. Jól szimbolizálja a helyzetet, hogy az egyik szomszéd inkább hagyja, hogy fertőzött felesége rátámadjon, és egyszerre kiessenek az ablakon. A Rammbock: Berlin Undead tehát egy aktuális mondanivalóval bíró film, sőt az említettek zombifilmek között is új elemeket beemelő, progresszív darab.

Változó világ(t)rend

Az alműfaj legújabb darabja, a Kiéhezettek (The Girl with All the Gifts, Colm McCarthy, 2016) egy brit alkotás, amely mérföldkőnek tűnik az alműfaj történetében a zombi-ábrázolás tekintetében. Egyrészt az itt szereplő lények szaglás alapján támadnak az emberre és meg lehet különböztetni egymástól „csoportokat”, másrészt megjelenítésük sokkal komplexebb a korábbi alkotásokhoz képest. Olyannyira az, hogy két „csoport” képviselői teljesen úgy néznek ki, mint az emberek, és csak akkor támadnak, ha emberszagot éreznek. A Kiéhezettek története egy olyan állapotot mutat be, ahol körülbelül 30 év telt az apokalipszis után, és vannak bizonyos 10–12 év körüli, intelligens gyerekek, akiket egy katonai bázison tanítanak, idomítanak. A történet protagonistája az egyik ilyen fiatal, Melanie (Sennia Nanua), aki egy fertőzöttek által elkövetett rajtaütés során néhány emberrel kel útra London felé. A fertőzés motívuma ebben a filmben is megjelenik egy fertőző gomba képében, amely az emberek szervezetébe jutva átveszi az uralmat az idegrendszerük felett, így zombikká, vagyis kiéhezettekké válnak. A Melanie által képviselt „csoport” mellett létezik egy másik, amely a kislányhoz hasonlóan fiatal gyerekekből álló „csoport”, akik az utcán falkába verődve, szinte állati szinten élnek.

Nyilván ez a fajta komplex ábrázolás nem véletlen, és számos társadalmi reflexiót hordoz magában. Az egyik „csoportnak” tekinthető, inkább tömegben mozgó fertőzöttek jelezhetik a Nagy-Britanniában élő első generációs bevándorlókat, akik már alkalmazkodtak a környezetükhöz, képesek voltak az asszimilációra. Nem véletlen, hogy filmben ezek a fertőzöttek plázákba, lakóházakba összeverődve láthatók. Ők azok, akik leginkább hasonlítanak a 2000-es évek előtti zombifilmekből ismert csoszogó, agyhalott lényekre. A következő „csoport” a Melanie képviselte csoport, akik megfeleltethetők azoknak a második generációs bevándorlóknak, akiket megpróbálnak integrálni, aminek egy osztályterem a tere. A harmadik „csoport” az utcán élő vad gyerekeké, akik egyszerűen kiestek a rendszerből, hátrányba kerültek, mivel nem a bázison tanulnak. Ők jelezhetik azokat a fiatalokat, akik napjainkban nem találják a helyüket a befogadó társadalomban, és ezért könnyebben radikalizálhatók. A kislány és társai fertőzöttsége azt mutatja, hogy megfelelő integrációval, tanítással kezelhetők, az emberekkel való együttélésre képessé tehetők ezek a gyerekek – akik viszont nem kapnak ilyen nevelést, azok elvadulnak.

A Kiéhezettek azért is rendhagyó, mert középpontjában egy érzelmekkel és racionalitással az emberhez hasonlóan rendelkező fertőzött áll. Colm McCartney alkotása talán a szokottnál is jobban reflektál napjainkra. Miután Melanie négy ember társaságában elmenekül a bázisról, fokról fokra fedezi fel képességeit, illetőleg egyre jobban képes alkalmazkodni a kinti körülményekhez. Mindeközben a vele tartó emberek fokozatosan szembesülnek a bázison kívüli lét számukra élhetetlen körülményeivel, és Londonba érve döbbennek rá, hogy a jól ismert világ ténylegesen megszűnt, és az a kényelmetlen érzés keríti őket hatalmába, hogy idegenné váltak a saját hazájukban. Ezekhez a megváltozott körülményekhez már Melanie az, aki képes alkalmazkodni. A Kiéhezettek nem didaktikus, a fentebb említettek mégis mind kiolvashatók belőle. Sőt, a film végét igen nehéz megfejteni, pontosabban több olvasata is lehet. Melanie egy hatalmasra nőtt „gombafal” meggyújtásával minden embert fertőzötté tesz, ugyanis felmerül benne a kérdés, hogy ha mi fertőzöttek vagyunk többen, akkor miért nekünk kellene megsemmisülnünk, miért nem az embereknek. A záró képsorokon pedig egy biztonságos helyen, elzárva lévő tanárnő, Justineau (Gemma Arterton) mind Melanie osztálytársait, mind a vad gyerekeket oktatja.

Érdekes, hogy megváltozott a helyzet, hiszen a film elején kislány volt egy kis cellába zárva, hogy az embereket védjék tőle, itt viszont megfordult mindez és Justineau, az utolsó nem fertőzött egyedül, elszigetelve van egy katonai objektumban. Vagyis a film zárása azt üzeni, hogy itt egy új világrend következik, és csak együttesen sikerülhet azt megteremteni, de nem a befogadók szabályai szerint. Az látható, hogy London (és ezzel feltehetőleg Nagy-Britannia és talán az egész világ) teljesen megfertőződik Melanie-nak köszönhetően. London pedig az új világrend szimbólumává válik, amely egyértelműen jelzi, hogy a multikulturalizmus ebben a világrendben is megmarad valamilyen szinten, csak változó alapfelállással. Aki eddig kisebbségben volt, és ezáltal elnyomónak érezhette magát, abból lesz az uralkodó többség, akik pedig többségben voltak, most ők válnak kisebbséggé.

A zombik – és úgy általában a hozzájuk hasonló misztikus lények, a vámpírok, vérfarkasok –mind alkalmasak arra, hogy jelezzék a nyugati társadalmakban a különbözőséget, illetve a rendszer visszásságait, mindezt politikától mentesen. Ahogyan javul és „szépül” a lények kinézete, és ahogy egyre racionálisabbakká válnak, úgy nő az elfogadás mértéke. Ezek a lények már köztünk élnek, és azon kell dolgozni, hogy minél jobban megértsük, és elfogadjuk őket. A zombi karaktere nagy utat tett meg a filmtörténet során a rabszolgatartásra használt agyhalott, nehezen mozgó lénytől a Kiéhezettek protagonistájáig.

Kiemelt szakirodalom

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Kapcsolódó filmek

  • Kiéhezettek

    Színes filmdráma, horror, thriller, 111 perc, 2016

    Rendező: Colm McCarthy

  • Z világháború

    Színes akciófilm, filmdráma, horror, sci-fi, thriller, 116 perc, 2013

    Rendező: Marc Forster

  • Rammbock: Berlin Undead

    Színes horror, thriller, 59 perc, 2010

    Rendező: Marvin Kren

  • Holtak naplója

    Színes horror, thriller, 95 perc, 2007

    Rendező: George A. Romero

  • [Rec]

    Színes horror, 80 perc, 2007

    Rendező: Jaume Balagueró, Paco Plaza

  • 28 nappal később

    Színes horror, sci-fi, thriller, 113 perc, 2002

    Rendező: Danny Boyle

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat