Tom Holland joggal szabadságolta magát (egyébként is, hollywoodi sztár, megteheti) új sorozata premierjét követően, ám egy alapos rendrakás ettől még ráfért volna erre az igencsak (túl)zsúfolt szobára.
A szokásosnál nagyobb várakozás előzte meg az Apple TV+ új, saját gyártású minisorozatát, a megtörtént eseményeken alapuló A zsúfolt szobát. A széria körüli felhajtás először akkor kapcsolt magasabb fokozatba, amikor a főszerepet játszó Tom Holland (az MCU imádott Pókembere) bejelentette, hogy a mentálisan rendkívül megterhelő forgatást kiheverendő, egy évre visszavonul a színészettől. A hazai figyelmet mindenekelőtt azonban az keltette fel, hogy a nemzetközi szinten is ismert és elismert Mundruczó Kornél executive producerként, illetve tízből három epizód rendezőjeként vállalt oroszlánrészt a projektben. Végül, de nem utolsósorban pedig maga az alapanyag is régóta képernyőért kiáltott már (egy ennyire sokrétű sztori szinte könyörög a sorozatformátumért), kis túlzással tehát minden adva volt ahhoz, hogy A zsúfolt szoba az év egyik legkülönlegesebb miniszériájaként emelje tovább a streamingszolgáltató hírnevét.
1979 nyarán letartóztatják a húszas éveiben járó Danny Sullivant (Tom Holland), amiért részt vett egy lövöldözésben a New York-i Rockefeller Centernél. A férfit a legjobb barátja, egy Ariana nevű lány (Sasha Lane) bujtotta fel a bűncselekményben való segédkezésre, aki a pisztoly elsütését követően gyakorlatilag eltűnt a föld színéről. A hatóságoknak jobb híján a meggyötörtnek látszó Dannyre kell hagyatkozniuk, hátha a vallomása alapján kézre tudják keríteni az elkövetőt. Furcsa mód azonban a szűkszavú férfit nem nyomozók faggatják a történtekről, hanem egy nagy reményű pszichológus, Rya Goodwin (Amanda Seyfried), aki feltűnő érdeklődést tanúsít Danny életútja iránt.
Függetlenül attól, hogy a sorozat reklámkampánya idején már lehetett tudni, mely valós esetet – illetve az arról írt sikerkönyvet – dolgozza majd fel A zsúfolt szoba, érdemes azért felhívni a figyelmet arra, hogy aki érzékeny a spoilerekre, annak a kritika tovább olvasása csak saját felelősségre ajánlott.
M. Night Shyamalan Széttörve (Split) című pszichológiai horrorjában James McAvoy egy olyan embert megformálva hozta ránk – és filmbéli fogvatartottjaira – a frászt, akinek az elméjében 23 különböző személyiség lakozik. Ez a túlburjánzott tudathasadás első blikkre erősen súrolja a hihetetlen kategóriáját (Shyamalan kedvenc terepét), olyasvalamit, ami csak a hollywoodi filmekben létezhet. Pedig a megosztó indiai direktor maga is a való életből merítette a high conceptet: a filmben – néhanapján – Kevin névre hallgató emberrabló karakterét arról a William Stanley Milliganről mintázta, kinek esete az 1970-es évek végén jóformán lángra lobbantotta az Egyesült Államokat.
McAvoy mennybe megy – M. Night Shyamalan: Split / Széttörve
A Széttörve még nem az a nagy visszatérés, amire Shyamalantól vártunk.
Milligan többrendbeli nemi erőszak és fegyveres rablás vádjával állt bíróság elé, ügyvédei azonban disszociatív identitászavarra hivatkozva felmentést kértek a börtönbüntetés alól, mondván, a bűncselekményeket nem Billy, hanem egy másik személyisége követte el anélkül, hogy annak a férfi tudatában lett volna. Az ügy látványosan megosztotta az amerikai médiát és társadalmat, mivel népes volt azok tábora, akik az orvosi szakvélemények ellenére is úgy vélték, a 24 beazonosított személyiséggel rendelkező Milligan csupán egy kivételes színészi tehetséggel megáldott manipulátor, aki az orránál fogva vezeti a komplett ítélőszéket. A nem mindennapi történetet később a Virágot Algernonnak című bestsellert is jegyző Daniel Keyes örökítette meg legátfogóbb formájában, aki Milliganen kívül családtagokkal, ismerősökkel, áldozatokkal, valamint a férfit éveken át vizsgáló pszichológusokkal is készített interjút. Ezen beszélgetések, illetve a szerző aprólékos kutatómunkája nyomán született meg végül a Szép álmokat, Billy! (The Minds of Billy Milligan) című kötet, amely A zsúfolt szoba legfőbb inspirációjaként szolgált.
A regény előszavában Keyes előrebocsátja, hogy egyes érintettek védelmét szem előtt tartva meg kellett másítania az ügy néhány kulcsmomentumát, az adaptáció viszont ennél is radikálisabb változtatásokat eszközöl a sztoriban – természetesen okkal. A zsúfolt szoba az Apple TV+ Here To Help elnevezésű prevenciós akciója keretében készült, Akiva Goldsman kreátor tehát ezen szellemiség jegyében közelítette meg az amerikai közvélemény által máig vitatott témát. Ennek eredményeként Danny Sullivan/Billy Milligan története egy didaktikus nyomorpornóvá degradálódik az érzékenyítés oltárán, amely egy-egy szubjektív nézőpont kisajátításán túl alig érinti a könyv szerteágazó aspektusait. Az úgynevezett ellentábor szinte kizárólag a bírósági tárgyalás szekvenciáiban jut szóhoz (ráadásul akkor is direkte rossz szándékúnak van ábrázolva), holott az összkép sokkal letaglózóbb élményt nyújt, amikor a sorozat szentel időt olyan, a perspektívát kiszélesítő körülmények bemutatására, hogy a hetvenes években például a többszörös személyiségzavart – mint súlyos gyerekkori traumák kiváltotta mentális betegséget – még neves szakemberek is holmi kitalációnak csúfolták, amit olyan filmek (sic!) terjesztettek volna el a köztudatban, mint az Éva három arca (The Three Faces of Eve) vagy a 16 alteregóval rendelkező Shirley Ardell Mason igaz történetét feldolgozó tévéfilm, a Sybil.
A zsúfolt szoba akkor sem működik jobban, ha a megtekintés előtt egyáltalán nem vagyunk tisztában Billy Milligan esetével. Ha kezdettől fogva sejtjük, hogy Danny Sullivan hozzá hasonlóan tudathasadásban szenved, a narratíva gyanút keltő titkolózása és ködösítése attól még eredményezhet egyfajta interaktív nyomozósdit a befogadó részéről, amely során folyamatosan a késleltetett fordulatra utaló jeleket pásztázzuk a képernyőn. A forgatókönyv legnagyobb hibája inkább a súlyos aránytévesztésben ragadható meg – ez okozza többek között azt a zavart, hogy műfaji értelemben is igen nehéz hová sorolni a szériát. Csavaros pszichológiai thriller? Feszült tárgyalótermi dráma? Igazán egyik sem. Ily módon a minisorozat struktúrája mintha egyenesen a néző ellen dolgozna, függetlenül attól, ki melyik csoporthoz tartozik: az előzetes tudással rendelkezők viszonylag hamar belefáradnak a forró kása állandó kerülgetésébe, de ugyanígy a valós hátteret nem ismerők számára is némiképp frusztrálóan hat, hogy egészen az utolsó harmadig nem történik meg a nagy leleplezés, ami magyarázatot ad a sok, következetlenségnek tűnő furcsaságra.
A forgatókönyv a két főszereplővel sem bánik túl nagyvonalúan. Tagadhatatlan, hogy Tom Holland karrierje eddigi legjobbját nyújtja, vállára ugyanakkor jóval kisebb súly nehezedett azáltal, hogy Sullivan különböző identitásait – a részeken átívelő suspense érdekében – más-más színészek alakítják, s így alig néhány jelenetben kap csupán lehetőséget a James McAvoy-féle egyszemélyes showra. Az Amanda Seyfried által megformált Goodwin professzor pedig kezdetben nem több egy kelletlen vallatónál, aki aztán egy önálló epizódnak köszönhetően bár meghaladja egydimenziós voltát, ám érdemi jellemfejlődés hiányában a sorozat végére sem válik Dannyvel egyenrangú karakterré. A zsúfolt szoba sokkal inkább a mellékszerepekben brillírozó színészek jutalomjátéka: Jason Isaacs, Christopher Abbott vagy Will Chase a kevesebb képernyőn töltött idő ellenére is emlékezetesebb alakítást nyújt, mint a sokszor parkolópályára kényszerített Holland és az érdektelenségből kilépni csak elvétve tudó Seyfried. Ezenfelül – hiszen számunkra ez sem elhanyagolható szempont – hiába örvendetes a magyar vonatkozás, Mundruczó Kornél kézjegye nagy ritkán fedezhető csak fel az általa rendezett epizódokban, habár tény, hogy a széria érdekesebb pillanatai még így is az ő nevéhez fűződnek.
Egy árnyaltabb, kevésbé agyoncsavart forgatókönyvvel tíz epizódnak bőségesen elégnek kellett volna lennie ahhoz, hogy ezt a nagy port kavart, hallatlanul izgalmas ügyet – még így, „átköltve” is – mélységeiben feltárják az alkotók. Ehhez képest A zsúfolt szoba gyakran irreleváns részleteknek szentel értelmezhetetlenül sok játékidőt, egyszer kapkod, máskor fárasztóan belassul, arról nem is beszélve, hogy fontosnak hitt karakterek (például Danny jogsegélyes ügyvédje, a vietnámi háborút megjárt Stan Camisa) minden magyarázat vagy lezárás nélkül szublimálnak el a cselekményből. A magyar cím ezúttal – bár nem tudatosan – lényeglátó érzékkel tapint a jelzett mű elevenére: az Apple TV+ nagy dobásnak szánt minisorozata legalább annyira kaotikus, mint Danny Sullivan meggyötört elméje, csak ez a szoba nem eltérő korú, nemű és habitusú alteregókkal, hanem kiaknázatlan lehetőségekkel és elhibázott forgatókönyvírói döntések egész sorával van telezsúfolva.
